Az 1951 és 56 közötti évek jelentik az író első, valóban kiforrott, „igazán hrabali” korszakát. Ekkor már a kladnói Pldi-kohóban dolgozik és Prága egyik munkáskerületében, Libeňben, az Örökkévalóság gátján lakik. Tudatosan az élet, az emberi lét perifériájára vonul ki tehát, leszáll a mélybe, „hogy bemaszatolódjak a környezettől, és időnként megéljem azt a lenyűgöző eseményt, hogy megpillanthatom az ember mélyén a gyöngyöt”.

A „gyöngykeresést” a hetvenes években, másik „elbeszélőkorszakában” is folytatja, ám ezúttal már máshol, gyermekkora egykori színhelyén, Nymburkban és a környező kerskói erdőben kutatja és találja meg közép-európai valóságunk eltűnőfélben lévő tájait, mulandó-elmúló, illékony-elillanó szokásait, hagyományait, kiveszőben lévő embereit, gyakorta groteszk és esendő, ám mindig szeretetre méltó csodabogarait, akik az igazi emberséget hordozzák magukban.

A kötet azokat – a többségükben magyarul még meg nem jelent – elbeszéléseket tartalmazza, amelyek annak idején különféle okok miatt kimaradtak a Tükrök árulása, illetve a Véres történetek és legendák című könyvekből.

Kiadja: Az Európa Könyvkiadó