BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Mario Vargas Llosa új kötettel jelentkezik
Dátum: 2010. agusztus 31., kedd, 18:28
November 3-án jelenik meg Mario Vargas Llosa világhírű perui író legújabb kötete.

A Spanyolországban élő szerző négy év múltán jelentkezik új regénnyel. Az El sueno del celta (A kelta álma) egyelőre csak spanyol nyelvterületen lesz elérhető, és a várakozások szerint az ősz egyik legnagyobb könyvsikere lehet.

Az Alfaguara kiadó gondozásában megjelenő regény Roger Casement, Nagy-Britannia ír születésű kongói konzulja, Jospeh Conrad regényíró barátja történetén alapul. Casement a 20. század elején képviselte a brit érdekeket Afrikában.

Vargas Llosa szerint a diplomata nagyon kalandos és igazán regényszerű életet élt, az emberi jogok harcosa volt, majd az ír nacionalizmus hevében fegyvert is ragadott.

Vargas Llosa elmondta: Conrad életrajzában találkozott Casement nevével, majd egyre nagyobb kíváncsiság ébredt benne személye iránt. Az író három éven át kutatta Casement életútját.

Az 1864 és 1916 között élt Casement két évtizedet áldozott életéből arra, hogy feltárja II. Lipót belga király gyarmattartó hatalmának kegyetlenségeit az afrikai országban. Később a brit kormány azzal bízta meg, hogy vizsgálja ki a Kolumbia és Peru határvidékén, az amazóniai Putumayóban a kaucsuk kitermelésben dolgozó indiánok helyzetét.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ A tizedik Múzsa, aki most kormányoz: a sajtó."
Trollope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ