Elhunyt Somlyó György költő, esszéíró
Dátum: 2006. május 8., hétfő, 14:29
Meghalt Somlyó György Kossuth- és József Attila-díjas költő, esszéíró hétfőn hajnalban - közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.

Apja, Somlyó Zoltán költő révén fiatalon a Nyugat nagy nemzedékéhez és követőihez csatlakozott. Kapcsolatba került az Újholddal, hatott rá a francia szürrealizmus.

Első versét 1937-ben közölte Az Újság Pogány zsoltárolás - József Attila halálára címmel, s egy év múlva saját kiadásban megjelent első verseskötete, A kor ellen című. 1943-ban jelent meg első fordításkötete, a Skót balladák

1941-ben először, majd 1944-ig többször munkaszolgálatra hívták be.

1945 őszén beiratkozott a pesti bölcsészkarra, 1946 novemberében francia ösztöndíjjal a Sorbonne hallgatója lett.

1954-55-ben a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának vezetője volt.

1958-ban szerkesztésében és előszavával megjelent a Francia költők antológiája és Rimbaud összes műveinek első magyar kiadása. Emellett sorra jelentek meg verseskötetei, tanulmányai is, s hosszabb rövidebb időt Francia- és Olaszországban töltött. 1965-ben Párizsban megjelent első francia fordítású verseskönyve, a Souvenir du Présent. 1966-ban megindította az Arion című többnyelvű irodalmi almanachot, amelynek 1987-ig volt főszerkesztője.

Somlyó György lírájában a legkötetlenebb szabadverstől a szigorúan szabályozott szonettformáig szinte minden versforma megtalálható. Prózai munkái erősen önéletrajzi ihletettségűek. Életművének szerves részét képezik tanulmánykötetei és műfordításai.

A francia és a magyar líra, főleg Szabó Lőrinc, hagyományait folytatva alakította ki új versformáját (Tó fölött, ég alatt). Megújította a szonett hagyományát.

Meséivel (Mesék a mese ellen, A mesék könyve) egy ősi műfajt támasztott fel.

Regényírói pályája az 1970-es, ,80-as években bontakozott ki (Árnyjáték, Rámpa, Párizsi kettős). Számos tanulmánykötete jelent meg (Philoktétész sebe, A költészet évadai), 1963-tól több kötetben.

1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja.

A Kossuth-díjat 1997-ben kapta, József Attila-díjjal többször is kitüntették.

1990-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével tüntették ki. 1992-ben neki ítélték a Soros Alapítvány Kassák-díját. 1994-ben PEN-emlékérmet és Illyés Gyula-díjat kapott. 1996-ban a chilei kormány Gabriela Mistral-emlékéremmel tüntette ki. 1998-ban Pro Urbe Budapest Díjat kapott. 2004-ben a Pablo Neruda-emlékéremmel kitüntetették ki.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ Harmincig hevít a nő; aztán a bor; aztán a kemence sem."
Móra Ferenc
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ