Hét év írásai F. Tóth Benedek új kötetében
Dátum: 2015. január 23., péntek, 9:30

Az elmúlt hét év novellái és egy kisregény kapott helyet a Zsoldos Péter-díjas F. Tóth Benedek második kötetében, amely Nélküled a jövő címmel jelent meg a Graal Könyvek Kiadónál.

A szerző az MTI-nek elmondta: míg az első, Mellékhatás című 2007-es könyvét három hónap alatt írta meg, a mintegy 260 oldalas Nélküled a jövő hosszabb ideig készült, hiszen a munka mellett, szabadidejében dolgozott rajta. "Az első kötet mindig a korlátok megtapasztalásáról szól, a második már sokkal tudatosabb munka" – vélekedett az újságíró-szerkesztőként, tanárként is ismert F. Tóth Benedek.

Míg az első könyvet a műfaji sokszínűség jellemezte, hiszen a mágikus realista, misztikus és science-fiction elbeszélések is szerepeltek benne, az új kötet kizárólag tudományos fantasztikus művekből áll. "Ha sci-fi kerül szóba, sokan azért elutasítóak, mert idegenkednek az űrlényektől, lézerpisztolyoktól, űrhajóktól. Holott ez a műfaj jóval sokszínűbb" – fogalmazott a szerző, hangsúlyozva: a sci-fi a szépirodalom fontos része.

A Nélküled a jövő szövegei alapvető emberi fogalmakkal, tulajdonságokkal foglalkoznak, mint például a barátság, szerelem, irigység, vágy, önzés, kevélység. A sci-fi bátorságot ad az írónak, hiszen nem egy ismert idősíkban, nem beazonosítható emberek között játszódik – vélekedett F. Tóth Benedek, aki szerint az olvasó egy idő után úgyis rájön, hogy a futurisztikus környezet ellenére a történetek rólunk, a jelenről szólnak.

"Az ember ugyanúgy cselekszik 1902-ben és 2300-ban is. Úgy szoktam mondani, hogy a technikai fejlődéstől csak magasabb szinten vagyunk ostobák" – fogalmazott a szerző, aki bevallása szerint sokat merít a hétköznapokból, gyakran ül le pályaudvarokon, parkokban, repülőtereken, hogy figyelje, miként érintkeznek egymással az emberek.

"Azok közé tartozom, akik nincsenek nagy véleménnyel az emberiségről mint tömegről. Viszont jó véleménnyel vagyok magáról az emberről, hiszen az egyén bátrabban fogalmaz meg értékeket. Csoportban könnyebben kijátszhatók vagyunk, könnyebb eltérni a normáktól" – tette hozzá F. Tóth Benedek, aki úgy vélte, ahogy a kötet szereplőit, úgy az emberek többségét is a szeretethiány motiválja. "Néha egy érintésért képesek vagyunk odaadni fél életünket, normáinkat" – hangsúlyozta.

A könyv címét az egyik elbeszélésből kölcsönözte. "Megkérdezték már, hogy miért vagyok ilyen kegyetlen. Szerintem nem szabad becsapni az embereket azzal, hogy elhitetjük, a világ jó, ha rossz" – vallotta, megjegyezve, hogy bár nem lehet az igazságtevés az író feladata, de mindent meg kell tennie, hogy árnyalja az olvasók világképét, gondolkozásra késztesse őket.

F. Tóth Benedek hangsúlyozta, a Nélküled a jövő egyértelműen sci-fi, de nem a fősodorból való, amelynek jelenleg a szingularitás kérdése, a poszthumán élet, az avatárélmény van az érdeklődésének fókuszában. "Az is megfigyelhető, hogy a sci-fi a horrorba menekül, amit nem kedvelek, hiszen a félelemre apellál, a rettegve rajongásra. Én inkább szerethető történeteket írok".

A szerző szólt arról is, hogy ma is ír tudományos fantasztikus novellákat, azonban most egy misztikus regényen dolgozik: a könyv – amelyben angyalok is szerepelnek – napjaink Budapestjén játszódik majd. "Az ember ahelyett, hogy a saját életét élné, saját tetteitől várná a boldogulását, belekapaszkodik misztikus dolgokba, lényekbe, mástól várja, hogy sorsa jobbra forduljon" – foglalta össze a készülő kötet alapvetését.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ