A költészet napja - 24 órás versfolyam és Csehov-férfimese Békés megyében
Dátum: 2015. április 9., csütörtök, 8:08

Versmaratonnal, irodalmi esttel és rendhagyó színházi előadással ünneplik a költészet napját a Békés megyei települések.

Gyulán csütörtökön kora délután megkoszorúzzák József Attila szobrát, este 6 órakor pedig a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban irodalmi estet szerveznek. Orbán János Dénes József Attila-díjas költővel és íróval Kiss László író, a Bárka folyóirat szerkesztője beszélget – tájékoztatta az MTI-t Petróczki Gábor sajtóreferens. Az irodalmi est keretében értékelik és díjazzák a városi versíró pályázatra beérkezett mintegy ötven művet is. A versenyt általános és középiskolás diákoknak hirdették meg, akiknek a tavasz témakörről kellett írniuk 3-5 versszakos verseket – mondta Szabó Móni, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. munkatársa. A megyeszékhelyen pénteken 10 órakor kezdődik, és másnap 10 órakor ér véget a 24 órás versmaraton az Ibsen-házban. A Békéscsabai Jókai Színház által szervezett irodalmi fesztivált 2012 óta minden évben megrendezik, közéleti személyiségek, politikusok, ügyvédek, művészek, élsportolók, alkalmi társulások, iskolások és óvodások, azaz minden jelentkező elmondhatja vagy felolvashatja egy-egy kedvenc versét. A kezdeményezéshez idén csatlakozott Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, Vantara Gyula országgyűlési képviselő, Tímár Ella és Ferenczi Attila, a Fidesz önkormányzati képviselői, Ando György néprajzkutató, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója; Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója, Lonovics László képzőművész; Szűcs Csaba zenetanár és karmester, Elek Tibor irodalomtörténész, valamint Banner Zoltán költő, előadóművész, művészettörténész – tájékoztatott Ragány Misa sajtóreferens. A körösladányi művelődési házban április 10-én Szállj költemény címmel verses-zenés műsort rendeznek, amelyet Mohos Péter és Vígh György zenészek Ady Endre, Jókai Anna, József Attila, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Sinka István, Hegyesi János, és Somlyó Zoltán műveiből állított össze. A szarvasi Cervinus Teátrum rendhagyó módon, Csehov műveinek átiratával ünnepli a költészet napját szombaton, 17 órakor, a Romkocsmában. Kiss Csaba De mi lett a nővel? című drámájának alapját az orosz író nyolc műve képezi, amely egyetlen groteszk, komikus darabbá áll össze. A műfajilag férfimesének nevezett műben három vándorszínész (Szabó Viktor, Benkő Géza, Olasz István) elbeszélései fonódnak össze, s adnak hozzá újabb és újabb részleteket a titokzatos nőalak, Irina Bikulina kirakósjátékszerű arcképéhez, ám a titok, hogy mi lett a nővel, mindvégig nyitva marad. Az újkígyósi Művelődési Házban vasárnap 17 órakor az operett, a musical és a nótairodalom legismertebb dalaiból válogat Oszvald Marika és Udvarhelyi Boglárka énekművész. A szervezők tájékoztatása szerint az előadásra nem szednek belépőt, csupán adománygyűjtő-ládát helyeznek ki.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ Csak azon volna szabad csodálkoznunk, hogy tudunk még csodálkozni."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ