Könyvhét - Sárközy Mátyás író megnyitotta a rendezvényt
Dátum: 2015. június 5., péntek, 10:02

Sárközy Mátyás József Attila-díjas író beszédével nyílt meg a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermeknapok Vörösmarty téri központi rendezvénye csütörtök délután Budapesten.

Zentai Péter Lászlónak, a rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatójának köszöntője után Sárközy Mátyás nyitóbeszédében emlékeztetett: 2014-ben a könyvpiac forgalma mintegy 44 milliárd forint volt, ennek legnagyobb részét a szépirodalmi művek kereskedelme tette ki.

Tavaly több mint ezer könyv jelent meg összesen 18 millió példányban, és európai viszonylatban Magyarországon legnépszerűbb a fikciós próza - tette hozzá, méltatva a kiadók munkáját.

A csaknem hat évtizede Nagy-Britanniában élő író elmondta: nagyon ritkán ír irodalmi művet angolul, ragaszkodik a magyar nyelv használatához és Magyarországon járva mindenkiben potenciális olvasót lát. "Megbűvölt életem első 19 évének itthon felszedegetett kultúrája" - jegyezte meg.

"Hiszek abban, hogy az irodalmi prózának kellő adagolásban feltétlenül kell némi filozófiát közvetítenie" - vallotta beszédében Sárközy Mátyás. Mint fogalmazott, véleménye szerint a próza túl közel áll az élőbeszédhez ahhoz, hogy a költészethez hasonlóan tobzódhasson a formabontó nyelvi leleményekben vagy a zenére és képzőművészetre jellemző kifejező elvontságban. A regény vagy novella nem lehet csupán szavak halmaza, eleje, közepe és valamely epizódsort lezáró vége kell legyen - tette hozzá.

Sárközy Mátyás az eseményen hangsúlyozta, hogy a magyar irodalom ívének töretlenségét egyedül a "közfigyelem reflektorfényében sugárzó" új mesterművek születése biztosíthatja.

Mint fogalmazott, reményteli bizakodásra ad okot, hogy idén Krasznahorkai László nyerte el a rangos és mintegy 25 millió forint jutalommal járó Nemzetközi Man Booker-díjat. "Az ív tehát rajzolódik tovább" - zárta beszédét.

Az idei könyvhéthez kapcsolódva az ország több mint 80 településén, valamint a határon túl is tartanak rendezvényeket. A Vörösmarty téren hétfőig több mint kétszáz kiadó várja kiadványaival az érdeklődőket, az alkalomra több mint háromszáz új könyv jelent meg.

A budapesti nyitórendezvényen a Katasztrófavédelem Központi Zenekara működött közre.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
Aforizmák
„Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne."
Don Marquis
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ