Könyvhét - Új verseskötettel jelentkezett Tornai József
Dátum: 2015. június 6., szombat, 7:37

Az elmúlt egy év verstermését tartalmazza Tornai József Vízesések robaja című könyve, amely a Gondolat kiadónál jelent meg a 86. Ünnepi Könyvhétre.

A Semmi ellen című 2012-es kötet csak elutasította a nihilista szemléletet, a mostani verseskönyv megmutatja a lét pozitív oldalát is, ezt a fölfogást tartom pályám összegzésének - mondta az MTI-nek Tornai József, akit múlt héten a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjával tüntettek ki.

Mint fogalmazott, a cím, a Vízesések robaja a kötet egyik számára fontos és jelentős verséből származik. "Az egész természet szinte metafizikai hatalmát idézi fel" - fogalmazott.

A kötet öt ciklusra tagolódik, az elsőben filozófiai kérdések, a másodikban önéletrajz-jellegű, rokon szemléletű szerzőkről szóló versek kaptak helyet. A harmadik ciklusban rövid versek, rögtönzések szerepelnek, míg a negyedik részben a szerelemről, szexualitásról szólók olvashatók. Az ötödik "már arról az öreg költőről ad képet, aki hamarosan 88 éves lesz" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy még ma is felébresztik-e álmából a versötletek, igennel felelt. "Valóban félálomban érnek olyan impulzusok, melyeknek a kidolgozása néha napokig is eltart" - jegyezte meg.

A Magyar Művészeti Akadémia nagydíja - mint mondta - számára nagy meglepetés volt, "ráadásul további elterjedését jelenti a nevemnek és a Tornai-féle versfölfogásnak". Az indoklásról, miszerint az egyetemes és egyéni létértelmezés humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért kapta az elismerést, úgy vélekedett, hogy "tág fogalom a humanizmus. Mégis mindig az emberi távlatokat jelenti: a moralitást és a szabad gondolkodást. A nem szabad gondolkodás nem gondolkodás, és így nem is lehet humanista. E nélkül nem érdemes általános érvényű műveket alkotni."

"Eddigi verseimet is jellemezték bizonyos paradoxonok. Mert a lét paradox. Ezt az igazságot szeretném még jobban kifejezni és értelmezni" - fogalmazott további terveiről a költő.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ Ha magunkhoz veszünk egy éhező kutyát, és ellátjuk minden jóval nem fog megharapni. Ez a legfőbb különbség a kutya és az ember között."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ