Meghalt Kőrösi Zoltán író
Dátum: 2016. február 7., vasárnap, 12:13

Tragikus hirtelenséggel, 53 éves korában pénteken elhunyt Kőrösi Zoltán író, dramaturg, forgatókönyvíró - erősítette meg az Origo hírét az MTI-nek Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője.

A József Attila-díjas író szívroham következtében hunyt el Ausztriában - mondta Mészáros Sándor.

Kőrösi Zoltán 1962. március 14-én született Budapesten. 1987-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-történelem szakán szerzett diplomát. 1986-tól szabadúszóként kritikákat, esszéket publikált.

1990-től a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője, 1995-től főszerkesztője, 2002-től 2007-ig művészeti főszerkesztője volt. 1995-96-ban ő szerkesztette az Írószövetség Fiatal Írók József Attila Körének JAK-füzetek című sorozatát. 2008 szeptemberétől 2010 decemberéig a Litera.hu irodalmi oldal főszerkesztőjeként dolgozott. Volt a Szépírók Társaságának alelnöke, 2010-től 2012 decemberéig a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnökeként dolgozott. Több film- és tévéfilm forgatókönyve fűződik a nevéhez, A kis utazás című film a 2000. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a közönségdíjat. Galambok című drámáját az egri Gárdonyi Géza Színház mutatta be 2003-ban.

Hazafelé címmel 1992-ben jelent meg első novellája, amellyel elnyerte a Magyar Napló című irodalmi lap Örkény István-novellapályázatát. 1993-ban jelent meg első kötete, a Felrombolás.

Budapest, nőváros című kötete 2004-ben kiérdemelte az Édes Anyanyelvünk pályázat első díját, és megkapta 2005-ben az Év könyve kitüntetést. A könyvből tévéfilm is készült Vizy Mária rendezésében 2008-ban. 2006-ban József Attila-díjat, 2008-ban Alföld-díjat kapott.

Utolsó könyve, a Szívlekvár 2014-ben jelent meg a Libri Kiadónál. Honlapja szerint két kötete áll megjelenés előtt: április elején lát napvilágot Az ítéletidő című regény a Jelenkor kiadónál, valamint a könyvhétre jelenik meg kisgyerekeknek szóló verseskötete a Manó könyvek gondozásában.

Főbb művei közé tartozik még A testtől való szabadulás útja (elbeszélések, 1994); A tárt szárnyú lepke (regény, 1996); a Romkert (regény, 1997); a Történetek a csodálatos csecsemők életéből (regény, 1998); a Hentesek kézikönyve (elbeszélések, 1999); az Orrocskák (regény, 2000); a Télidő (2002); a Galambok (tragikomédia, 2003); a Milyen egy női mell? (regény, 2006), a Délutáni alvás (novellák, Burger Barnával, 2007); a Szerelmes évek. Gyávaság (2009) és a Magyarka (2013).

Írásai idegen nyelveken is megjelentek, olasz, héber, orosz, angol, német, francia és koreai fordításokban.

(MTI)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„ A probléma csak ennyi: művész tudsz-e maradni, miközben felnőtté válsz, mert minden gyermek művész."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ