A költészet napja - Színes programok Győr-Moson-Sopron megyében
Dátum: 2016. április 8., péntek, 12:04

Sopronban a Petőfi Színház művészei ismét meglepetésszerűen szavalnak verseket a költészet napja alkalmából, több százan olvashatnak fel kedvenc költeményükből a GYIK Rendezvényházban, míg Győrben a versszerető diákok tölthetnek egy estét a költészettel.

Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója elmondta, hogy egy több éves hagyományt folytatnak a verskommandó kezdeményezéssel, amelynek lényege, hogy a teátrum művészei április 11-én buszokon, vonatokon, középiskolákban, a Soproni Gyógyközpontban, a Nyugat-magyarországi Egyetem épületeiben és az utcán bárhol és bármikor elszavalhatnak egy-egy általuk kedvelt verset.

Hozzátette: a korábbi évek tapasztalata alapján az emberek örömmel fogadják a verscsokrokat.

A programban idén Szőcs Erika, Molnár Anikó, Szlúka Brigitta, Simon Andrea, Ács Tamás, Papp Attila, Sárdy Zoltán és Savanyu Gergely színészek működnek közre.

Hetedik alkalommal rendezik meg a felolvasó maratont április 11-én a soproni GYIK Rendezvényházban - közölte Orbán Júlia, az intézmény vezetője.

Részletezte: a délelőtt 10 és este hat óra közötti programon az előző évben már több százan vettek részt, közülük mintegy 150-en verset is olvastak. Az idei eseményen a szigeti veszedelem 450. évfordulója alkalmából Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzát ajánlják a felolvasók figyelmébe, ugyanakkor bárki bármelyik, általa kedvelt műből olvashat a közönségnek.

A rendezvény célja elsősorban az olvasás népszerűsítése és megszerettetése fűzte hozzá.

A maraton résztvevői délután három órakor megkoszorúzzák József Attila szobrát, a költőről elnevezett lakótelepen, este nyolc órától a program folytatásaként pedig Pilinszky János emlékestet tartanak, szintén a GYIK Rendezvényházban, a költő születésének 95., s halálának 35. évfordulója alkalmából.

Orbán Júlia, a program egyik résztvevője azt mondta, hogy a szerkesztett egy órás műsorban Pilinszky János verseinek szavalása közben fotók és zenei betétek is felcsendülnek, fájdalmassá, de mégis széppé téve az emlékezést a költőre.

A győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Térben április 8-án, délután öt órától rendezik a költészet napi irodalmi estet a város jeles poétája és egyben díszpolgára, a száz éve született papköltő, Tűz Tamás emlékére. A költő alakját Czigány György író, költő, Szakolczay Lajos irodalomtörténész és Gülch Csaba költő, újságíró idézik fel. Az irodalmi esten Maszlay István, a Győri Nemzeti Színház művésze működik közre.

A Győri Művészeti és Fesztiválközpontban hagyományteremtő szándékkal április 21-én középiskolások versfelolvasó estjét tartják - közölte Serfőzőné Tóth Andrea, az intézmény vezetője.

Részletezte: a délután öt órakor kezdődő programban a versszerető diákoknak nem kell kívülről tudniuk a verset, az egyetlen kikötés az, hogy a győri Műhely folyóirat 1990 és 2016 között megjelent számaiból válasszanak.

A felolvasásokat zsűri értékeli, a legjobbakat díjazzák.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„ A tehetséges gyermekek szülei hisznek az örökléstanban."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ