Könyvfesztivál - Nádas Péter új könyve a Libri Kiadói csoport kínálatában
Dátum: 2016. április 22., péntek, 16:39

Nádas Péter Az élet sója című új kötete, két Nobel-díjas szerző regénye és több gyerekkönyv is napvilágot lát a Libri Kiadói Csoport kínálatában .

Az élet sója először a Litera.hu portálon jelent meg folytatásokban, a szöveget az olvasók most Forgách András rajzaival, könyvformában vehetik a kezükbe. Egy meg nem nevezett, 16.-17. századi délnémet kisváros történetét írja le a szerző, amely a só előállításból és finomításból szerzi a pénzét. A kisváros keletkezése, története és szokásai mentén az olvasó az európai polgárosodás, illetve a vallásháborúk kezdeti időszakába csöppen. A szerző az egész európai identitás gyökeréig néz vissza, ahonnan az olvasó megvizsgálhatja, hogy mivé lettünk a 20. század Európájában - fogalmazott a Jelenkor Kiadónál megjelent könyvről Sárközy Bence, a Libri Kiadó Csoport igazgatója.

A vezető úgy vélte, hogy ma Nádas Péter a világ jelentősebb írói közé tartozik, az irodalmi Nobel-díj esélyese, ezért a Jelenkornál újraindított életműsorozat célja, hogy Magyarországon is elfoglalhassa az őt megillető helyet.

A kötetet vasárnap délután mutatja be Forgách András és a Sárközy Bence, majd a felolvasást és beszélgetést követően Nádas Péter dedikálja műveit a Teátrum előcsarnokában.

A Helikon Kiadó a 2015-ben Nobel-díjat kapott Szvetlana Alekszijevics Nők a tűzvonalban című kötetével, valamint a 2006-ban Nobel-díjjal elismert Orhan Pamuk török író Furcsaság a fejemben című regényével jelentkezik a könyves mustrán.

Alekszijevics munkája fontos, mély és esszéista könyv - foglalta össze a kiadói csoport vezetője. Az írónő riportregénye a második világháborúban szolgált nők élményeit, emlékeit és történeteit foglalja össze megrázó hitelességgel.

Orhan Pamuk Furcsaság a fejemben című kötete a bozaárus Mevlutnak és három éven keresztül szerelmes levelekkel ostromolt kedvesének isztambuli életét meséli el.

A Kolibri gyerekkönyvkiadónál Dr. Seuss legismertebb könyve, a Kalapos Macska látott napvilágot a seregszemlére. A szerző egyedülálló képi világa, humoros, egyszerű versei a legkisebbeknek és a már önállóan olvasóknak is izgalmas lehet - vélte Sárközy Bence. A Kolibri Klasszikusok sorozatban a Kalapos Macska Szabó T. Anna kreatív, mégis szöveghű fordításában lesz olvasható.

"Ez minden idők legnagyobb gyerekkönyvsorozata, eddig több mint 170 millió eladott példánnyal büszkélkedhet a világban" - mondta el Sárközy Bence.

Szintén Szabó T. Anna fordításában jelent meg Dr. Seuss másik könyve a Ha lenne egy cirkuszom címmel. Ebben a fiatal McBirkusz Móric arról ábrándozik, hogy az üres, sarki telekre felhúz egy sátrat, és létrehozza saját cirkuszát, amely persze minden idők legcirkuszabb cirkusza lesz. Itt porondra lép Humor Hunor, a Kacsintó Kucsmás, a Híjatlan Díjász, a Kétfele-Lények, a Balkörmű Dúvad, és még sokan mások.

Megjelenik továbbá Jack Chabert és Kory Merritt új képregénysorozata, a Poptropica is, amelyben Oliver, Mya és Jorge egy hőlégballon-baleset után ismeretlen szigeten köt ki. Legnagyobb döbbenetükre ezen a földön kihaltnak hitt állatok és dühös vikingek élnek. Ez Poptropica, a rejtélyes sziget­világ, amely egyetlen térképen sem szerepel.

A számítógépes játékon alapuló világ egy hosszú, minimium kilenc részes sorozat első darabja - mondta el Sárközy Bence.

Az ifjúsági olvasókat Varga Bálint Amit végleg kitörölnél című izgalmas, ifjúsági krimije várja. A kötet abba a vonulatba illeszkedik, amelyben az igényes, komoly témákat feszegető, de az ifjúságnak szánt történeteket hozza a kiadó - fűzte hozzá az igazgató.

A Libri Kiadónál jelenik meg Terry Hayes Nevem Pilgrim című munkája. Terry Hayes újság- és forgatókönyvíró, és bár 70 éves, mégis ez az első regénye. Ő írta a Mad Max 2 forgatókönyvét, társszerzőként részt vett a Halálos nyugalom történetének megírásában, és közreműködött a Mad Max 3, valamint számos TV-film elkészítésében. Több mint húsz filmes és televíziós díjat kapott.

Pilgrim - egy gazdag amerikai család fogadott gyermeke - valaha az amerikai titkosszolgálat kémtevékenységében működött közre, de mielőtt nyugdíjasként eltűnne, meghatározó könyvet ír a törvényszéki orvostanról. A könyv alapján akad a nyomára Ben Bradley New York-i detektív, aki elviszi egy brutális gyilkosság helyszínére, amit az ő könyve alapján követtek el.

"Ez a kötet egy teljesen új lehetőség egy új, James Bond-szerű világra, Dan Brown műveihez hasonló, de sokkal tartalmasabb olvasmányélményt nyújt. Eddig 30 országban jelent meg, mindenhol azonnal sikerkönyv lett" - fűzte hozzá Sárközy Bence.

Szintén a Libri gondozásában olvasható Milena Busquets Ez is elmúlik című könyve, amelyben a felszabadult és tudatos Blanca teljesen összeomlik, amikor negyvenévesen elveszti édesanyját. Ez a szerző első, részben önéletrajzi regénye, amely viharos gyorsasággal aratott sikert világszerte, idáig több mint harminc országban keltek el a fordítási jogai.

"Ez a memoárszerű könyv bár fikció, mégis valódi történeteken alapul és mesél arról, hogy egy anya hogyan tudja átadni a lányának, milyen nőnek lenni, milyen a saját teste és hogyan keresse a saját boldogságát" - mondta el Sárközy Bence.

Fernanda Torres Vég című könyvében öt riói barát története bontakozik ki, akik bár életük végén járnak, a sikeres karrier, az önmegvalósítás és a derűs nyugalom egyiküknek sem jutott osztályrészül. Mindegyikük a maga módján küzd a homályba vesző múlttal és a megvénült jelennel.

A Jelenkornál jelenik meg Tolnai Ottó Világpor című könyvének átdolgozott kiadása. Sárközy Bence elmondta, hogy a Tolnai-életműnek sosem jelentek meg bizonyos darabjai az anyaországban, ezért tervezik, hogy "korunk egyik legjelentősebb költőjének" életművét évente legalább két kiadott kötettel teszik teljessé.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„A siker titka az őszinteség. Ha már ezt is színlelni tudod, befutottál."
Murphy törvénye
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ