Ünnepi könyvhét - Több mint harminc program Nyíregyházán
Dátum: 2016. június 4., szombat, 9:17

Több mint harminc eseménnyel, író-olvasó találkozókkal, koncertekkel, könyvbemutatókkal készülnek a 87. Ünnepi Könyvhétre és a 15. Gyermekkönyvnapokra június 9-én Nyíregyházán, a seregszemlét Darvasi László író nyitja meg.

A háromnapos eseményt a hagyományoknak megfelelően a Kossuth téren és a könyvtár előtti téren rendezik meg, a programsorozatot csütörtök délután Darvasi László író nyitja meg - közölte Tomasovszki Anita, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója az eseményt beharangozó pénteki, nyíregyházi sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy az elsőként 1929-ben megrendezett könyvhetet már több mint hatvan éve ünneplik a nyírségi megyeszékhelyen, a programsorozat 2001-ben egészült ki a gyermekkönyvnapokkal. A csütörtöki megnyitó után Darvasi László és Péterfy Gergely írókkal beszélgethet a közönség, majd a Nyíregyházi Hölgykoszorú és Kazár Ticiána lép színpadra, Szvorák Katalin és Kudlik Júlia pedig a Szeretettel című zenei albumukat mutatják be.

Pénteken Trembácz Éva Zsuzsa tart élménybeszámolót négy kontinensen tett utazásairól, Ésik Sándor újságíró pedig felolvasó óra keretében mutatja be tárcáit. Kora este a nemrégiben Nyíregyházára költözött Nemere István írót kérdezhetik az érdeklődők, a programsorozat második napját zenei együttesek koncertje zárja. Szombaton bemutatják Budaházi István, Bessenyei Gábor, Sipos László és V. Süle Ilona írók új könyveit, a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle című folyóirat legfrissebb számát, valamint a Szilágyi Péter szerkesztésében megjelent, Móricz Zsigmondról szóló tanulmánykötetet is.

A könyvhét kísérőrendezvényei már hétfőn megkezdődnek: ezen a napon a Művészeti Szakközépiskola végzős diákjainak fotókiállítása nyílik, szerdától pedig Romanek Inka festőművész tapintható tárlatát tekintheti meg a nagyközönség.

Lesz ünnepi könyvvásár, dedikálás, népi játszóház, nyugdíjas hangosolvasási verseny és rendhagyó meseóra, kötetbemutató a vásárosnaményi Tiszavirág tanyahajón, illetve a már megszokott ingyenes beiratkozással, amnesztia héttel és könyvakciókkal is várják az érdeklődőket a könyvhét nyíregyházi eseményein.

+++

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ Szeretni valakit annyi, mint átvilágítani."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ