A Nagy Könyv jelenti: Az utolsó elődöntő
Dátum: 2005. november 9., szerda, 14:38
Egy hely még kiadó a középdöntőben. Kérdés, hogy Az arany ember vagy a Száz év magány foglalja el? Ezen a héten, szombaton délután négy óráig lehet szavazni az utolsó elődöntőben versengő regényekre, illetve versenyfilmekre: Az arany emberre (Kód: 07) és a Száz év magányra (Kód: 11). A nézők és olvasók telefonon, SMS-ben és az interneten (www.anagykonyv.hu) voksolhatnak.

„Életem egyik legfelszabadultabb időszaka volt Az arany ember forgatása, amelyen alkotótársként is részt vettem. Pedig – amikor újra olvastam a könyvet -, nagyon nehezen rágtam át magam az első harminc oldalon, utána azonban magával ragadott Jókai regénye."  
                                                                                     Kulka János

„Tizenkilenc évesen olvastam először a Száv év magányt. Nagy hatással volt rám érzelmileg is, miközben erősen foglalkoztatott a figurák titokzatossága, különös tekintettel Szép Remediosra: róla már akkor is azt gondoltam olyan, mintha rólam írta volna García Márquez."
                                                                           Udvaros Dorottya

SMS-ben a regények kétjegyű kódját kell a 06-81-601-301-es telefonszámra elküldeni, vagy fel kell hívni ugyanezt a számot és a telefon billentyűin kell beütni a kódot. A hívás díja 120 Ft + áfa (30 Ft). A szavazásból befolyó bevételt a Nagy Könyv Programiroda a könyvtárak állománygyarapítására fordítja. (Telefonos ügyfélszolgálat: 06-1-413-3720.) SMS-ben és vezetékes telefonon keresztül egy telefonszámról több szavazat is beküldhető. A telefonos és internetes szavazók között minden héten a 19 kötetes Magyar Nagylexikon mellett több értékes nyereményt is kisorsolunk!

A két versenyfilmet szerdán este 21.05-kor az m1-en és pénteken 20.35-kor az m2-n ismét megnézhetik.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„A holtak kötelessége felnyitni az élők szemét."
Maurice Maeterlinck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ