Szilasi László lesz a Kanizsai Írótábor díszvendége
Dátum: 2016. szeptember 8., csütörtök, 7:47

Szilasi László József Attila-díjas irodalomtörténész lesz a csütörtökön kezdődő Kanizsai Írótábor díszvendége - közölték a szervezők kedden.

A meghívó szerint a magyar-szerb határhoz közeli Magyarkanizsa irodalmi találkozóján szeptember 8. és 10. között vajdasági írók és kiadók mutatkoznak be. A város és a környező települések általános iskoláiban rendhagyó irodalomórákat tartanak, valamint író-olvasó találkozókat szerveznek.

A tábor csütörtökön Koncz István költő és Dobó Tihamér festő közös szobrának, az írótábor jelképének megkoszorúzásával indul, majd megnyitják Benes József Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész Vakrepülés című kiállítását.

Pénteken író-olvasó találkozó keretében beszélgethetnek az érdeklődők Terék Anna költővel, valamint Tékiss Tamás íróval, majd Szilasi László irodalomtörténésszel. Este "irodalmi-közéleti tanácskozást" szerveznek Hol tartasz? Hol tartunk címmel, amely a tavaly megjelent, ugyanezt a címet viselő kiadvány beszélgetéseinek, nyilatkozatainak folytatása lehet. A kiadványban az írók arról nyilatkoztak, hol tartanak életükben és pályájukon.

Az írótáborban pályakezdők és a vajdasági magyar kortárs irodalom már ismert szereplői is részt vesznek. A Kárpát-medence legnagyobb hagyománnyal rendelkező, 64. alkalommal megrendezett írótábora szombaton zárul, amikor kötetlen beszélgetésre várják az érdeklődőket.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ ...amilyen gyakran csak lehetséges, a fiatal lányokkal tartok, akik keveset beszélnek a művészetről, de annál csinosabbak."
Felix Mendelssohn
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ