A Magyar Versmondók Egyesületének közleménye
Dátum: 2016. december 11., vasárnap, 11:23

2017-ben - a költészet hetében - XII. alkalommal látja vendégül Tatabánya József Attilát, a nevét viselő Nemzeti vers-, énekelt vers és prózamondó versenyen.

A kiírók: az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Versmondók Egyesülete, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, a József Attila Városi és Megyei Könyvtár, valamint a szervező Agora Nonprofit Kft. komoly feltételekhez kötik a jelentkezéseket, amelyről a www.vers.hu és a www.avertesagoraja.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők, s amelyre 2016. december 31-ig várják a nevezéseket. A József Attila verseny résztvevői a nemzeti döntőben három fordulóban, három produkcióval szerepelnek a zsűri előtt; két József Attila mű, egy vers vagy próza az egyetemes magyar irodalomból - külön ajánlva a ma élő költők írók alkotásait -, egy vers vagy próza a világirodalomból és a "Jó szerencsét!" Emlékév alkalmából egy vers vagy próza az Új Forrás irodalmi folyóiratból, vagy a József Attila Megyei és Városi Könyvtár ajánlásából választható. A verseny szakmai támogatói a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, és a Fiatal Írók Szövetsége. Jelentkezni 14 éves kortól lehet, aki az általános iskolát elvégezte. A nemzeti verseny döntőjébe a hazai nem professzionális előadókon kívül és határon túli versmondókat, énekeseket is várnak. A zsűriben - Vasy Géza irodalomtörténész elnökletével - neves művészek, felkészítők foglalnak helyet, akik műhelymunka keretében értékelik a produkciókat, nyújtanak segítséget a fellépőknek.

Kiadó: Magyar Versmondók Egyesülete


(OS)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ