Csoóri Sándorról írt könyvet Pálfy G. István
Dátum: 2016. december 19., hétfő, 10:44

Az ősszel elhunyt Csoóri Sándorról írt könyvet Pálfy G. István újságíró és egyetemi tanár. A Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent kötetet csütörtökön mutatták be a fővárosi Örkény István Könyvesboltban.

Imre László irodalomtörténész, akadémikus az eseményen elmondta: a kötet irodalomtörténeti és politikatörténeti oknyomozás, célja, hogy minél több derüljön ki az 1980-90-es évek nagy vitáiról, a nemzeti és a liberális-demokratikus értelmiség szembenállásáról.

A szerző bár a nép-nemzeti oldal szemszögéből mutatja be a körülményeket, megőrzi elfogulatlanságát, és méltatja például a demokratikus ellenzékhez tartozó Konrád György igyekezetét is a konfliktusok rendezésére - hangsúlyozta Imre László, aki szerint a könyv címe - Ilyennek lássa Csoóri Sándort, aki látni akarja - jóval polemikusabb szöveget sejtet, mint az valójában, szó sincs kioktató, ingerült hangnemről.

Hozzáfűzte: Pálfy G. István több ismeretlen eseményt rekonstruál, valamint kevesek által ismert dokumentumokat tesz közzé, például Csoóri Sándornak a Nemzetközi Pen Club New York-i ülésén 1986-ban elmondott beszédét.

Csoóri Sándort sokan vádolták antiszemitizmussal és nacionalizmussal, azonban - ahogy Pálfy G. István is idézi kötetében - olyan személyiségek cáfolták ezt, mint Orbán Ottó, aki "a magyar irodalom legtisztább költőjének" nevezte őt - emelte ki Imre László.

Pálfy G. István hangsúlyozta: a kötet megírásához rengeteg segítséget kapott magától Csoóri Sándortól - aki maga is fontolgatta egy emlékirat összeállítását - és élettársától, Balogh Júliától, aki saját naplóját is rendelkezésére bocsátotta. Emellett számos élő szemtanú visszaemlékezését is felhasználta a kötethez.

A mintegy három éven át írt könyvből a szerző kiemelte Csoóri Sándor két, Aczél Györgyhöz írt levelét is, amelyek elmondása szerint jól megmutatják "milyen korszakban éltünk".

Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó vezetője a bemutatón elmondta: a kötet elején kiadói állásfoglalás olvasható, amelyben leszögezik, hogy nem értenek egyet a szerző minden gondolatával, elméletével.

Például azzal sem, hogy Csoóri Sándor ellen a bal- és a jobboldalon egyaránt valamiféle szervezett kirekesztési mozgalom indult volna - fűzte hozzá a kiadóvezető, aki egyben méltatta Pálfy G. István dokumentumfeltáró és tisztázó munkáját.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„ Ha kivágtad az utolsó fát és megmérgezted az utolsó folyót, rá fogsz jönni arra, hogy a pénzt nem lehet megenni."
Indán közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ