BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Az írás nem szakma, hanem életforma
Dátum: 2006. október 27., péntek, 12:07
Az első Magyar Író Akadémia első, kéthónapos kurzusa olyan sikeres, hogy februárban újabbat indítanak - mondta Oroszlán Éva programvezető.

Az elsõ kurzusra egy csoportot terveztek, de annyian jelentkeztek, hogy két csoportot kellett indítaniuk. Most az akadémiának 190 hallgatója van, de sokan lemaradtak, ezért februárban újabb kezdõ csoportot indítanak amellett, hogy a december 16-án befejezõdõ, elsõ kurzuson végzettek közül a tehetségesebb és szorgalmasabb hallgatók kisebb szemináriumi csoportokban tanulhatják tovább az írás művészetét.

A kéthónapos kurzuson a részvételi díj 120 ezer forint, a pedagógusok, újságírók, bölcsészhallgatók, középiskolások 80 ezer forintért tanulhatnak, de tíz szponzorált hallgató ingyen vehet részt a kurzuson.

Oroszlán Éva azt is elmondta, hogy több, mint 20 neves író ad elõ az akadémián, köztük Kornis Mihály, Parti Nagy Lajos, Konrád György, Karafiáth Orsolya, Závada Pál és Spiró György. Intézményes keretek között Magyarországon még nem működött ilyen intézmény. A mintát az Egyesült Államokból vették, ott nagy hagyománya és elismertsége, tekintélye van ennek az írni tanulási formának.

Ami az elsõ magyar író-szemesztert illeti, a hallgatók záró dolgozatot fognak írni, vagyis önálló szépirodalmi alkotást készítenek, szabadon választott témában és műfajban. Az akadémia nyomtatott és online irodalmi szerkesztõséget kér fel a legjobb írások kiválasztására és ezeket antológia-kötetben kiadják.

Kornis Mihály író szombaton már a második szemináriumát fogja tartani és azzal kezdte mondandóját, hogy az írás nem tanítható, mert nem szakma, hanem életforma. El lehet viszont mondani, hogy milyen külsõ és belsõ feltételek kellenek az íráshoz, meg lehet tanítani, hogy milyen egy írás belsõ szerkezete, hogyan kell vázlatot írni, hogyan kell beosztani a munkát, mi a különbség a novella, a kisregény vagy a nagyregény között. Hozzátette, hogy nem idegen tõle az oktatás, mert 12 évig tanított dramaturgokat a Színművészeti Fõiskolán.

Az író idézte Goethét, aki azt mondta, hogy a tehetség szorgalom, mert kell hozzá kitartás, rendszeresség, elmélyülés. Minél híresebb egy író, annál több idõt tölt az asztalnál. Kornis Mihály megvallotta, hogy õ hat-hét órát dolgozik naponta.

Az akadémiára jelentkezõk nagy számából az derül ki, hogy sokan szeretnének írók lenni. Hogy miért, erre Kornis Mihály azt felelte: „ezzel értelmet adnak az életüknek, legfõképpen megismerik önmagukat, s a világról való ismereteik is bõvülnek."

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ Számomra az öregkor mindig tizenöt évvel több, mint amiben éppen vagyok."
Bernard M. Baruch
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ