Kálnay Adél kapta a Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját
Dátum: 2017. szeptember 9., szombat, 13:32

Kálnay Adél kapta Ami marad című verséért az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját, a különdíjat pedig Zsávolya Zoltánnak ítélték oda John Keats Rómába indul című művéért. Idén kétszáz pályázó négyszáz verssel nevezett a versenyre.

Cserép László, a Salvatore Quasimodo Alapítvány titkára szombaton az MTI-nek elmondta, hogy a 25. alkalommal megrendezett nemzetközi költőversenyen a zsűri Tolnai Ottónak életműdíjat adományozott, Nádasdy Ádám pedig nemzetközi életműdíjat vehetett át.

A verseny fődíjának számító Salvatore Quasimodo-emlékdíj és a különdíj mellett kilenc költőt elismerő oklevéllel jutalmazott a zsűri - ismertette.

A Balaton értékeinek, sajátosságainak és gondjainak méltó irodalmi bemutatását szolgáló Bertha Bulcsu-emlékdíjat is pénteken adták át. A meghívásos pályázatra ezúttal Bakonyi Zoltántól, Lőrincz Sándortól és Bíró Gergelytől várt a zsűri publicisztikát vagy irodalmi riportot, és mindhárman megkapták a Bertha Bulcsu-emlékdíjat - közölte Cserép László. Emlékeztetett arra, hogy az Írók Alapítványa, valamint Balatonfüred és Balatongyörök által alapított díjat 2004 óta minden évben Balatonfüreden adják át.

A háromnapos rendezvény szombat délelőtt könyvbemutatókkal folytatódik a Vaszary Kávézó teraszán, ahol az érdeklődők beszélgetést hallhatnak Nádasdy Ádám költő-műfordítóval és Gömöri György költővel is. Délután a Tagore sétányon megkoszorúzzák Salvatore Quasimodo emlékfáját, ahol Görgey Gábor író, a költőverseny alapító tagja mond köszöntőt.

A rendezvényt gálaműsor zárja majd az Anna Grand Hotel dísztermében, ahol díszpolgári kitüntetést vehet át Franco Cajani költő, művészettörténész, a díj alapítója.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„Nem szabad haragudni a divatra, hisz oly fiatalon hal meg."
Jean Cocteau
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ