A magyar nyelv napja - Átadták az Anyanyelvápolók Szövetsége díjait
Dátum: 2017. november 14., kedd, 8:35

A Pesti Vigadóban tartott díjátadóval egybekötött ünnepséget a magyar nyelv napja alkalmából hétfőn az Anyanyelvápolók Szövetsége.

Juhász Judit, a szövetség elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a kétszáz éve született költőfejedelem tiszteletére 2017-ben tartják az Arany János-emlékévet, a jubileum pedig az egész év programjaira hatással volt.

Mint kiemelte, az emlékév során a szövetség többek között Arany János-konferenciát rendezett és megjelentette az Arany János-szótárat.

Maróth Miklós klasszika-filológus ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar nyelv iránti szeretet nem feltétlenül ott és úgy nyilvánul meg Magyarországon, ahol kellene. Noha a legtöbb magyar számára fontos a magyar nyelv, mégis megfigyelhető annak "primitivizálódása és romlása"- mondta el.

A klasszika-filológus figyelmeztetett a nyelvi műveletlenség és a nyelv babona szintű ismeretének veszélyeire, valamint arra, hogy a közgondolkodásban még mindig élnek régen meghaladott tudományos elméletek, például a szkíta vagy sumér nyelvrokonítások.

A magyar nyelv több ezer kilométeren át vándorolt Szibériából a Kárpát-medencébe, ami valóságos csoda, ezért büszkének kellene lenni erre a több ezer éves kincsre - jegyezte meg a kutató.

A Kárpát-medencei magyarság genetikailag igen különböző népelemektől származik, a magyar népet ezért a közös származás fikciója mellett elsősorban a magyar nyelv és az arra épülő kultúra tartja össze - hangsúlyozta Maróth Miklós.

Juhász Judit, Kováts Dániel nyelvész, főiskolai tanár, valamint Wacha Imre nyelvész, beszédtanár Arany Kazinczy-díjat vehettek át.

A Lőrincze-díjat 2017-ben H. Varga Gyula kommunikációkutató nyerte el. A Maróti István-emlékérem idei kitüntetettje Gömöri Árpád beszédművelő, középiskolai tanár lett. Az idén először átadott, fiatal nyelvészek számára megalapított Deme László-ösztöndíjat Schirm Anita és Pölcz Ádám vehették át.

Az ünnepség keretében kihirdették az Anyanyelvápolók Szövetségének 2017. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának eredményeit, valamint kiosztották Balatonfüred városának díjait a Kisfaludy Sándor versmondó verseny győzteseinek.

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá, azaz államnyelvvé tévő törvényt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
Aforizmák
„ ...a békét leginkább az szolgálja, ha az utolsó szó az asszonyé."
Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ