Az arany ember csatlakozott a középdöntő mezőnyéhez
Dátum: 2005. november 17., csütörtök, 10:10
Újabb magyar klasszikussal bővült A Nagy Könyv középdöntőseinek száma; a múlt héten lezárult szavazás alapján 1552 szavazat különbséggel Az arany ember jutott tovább a Száz év magány című regénnyel szemben. Az utolsó elődöntő voksai alapján teljes lett a lista, a középdöntőbe jutott hat regény már biztosan harcba szállhat „A Nagy Könyv” címért, de a december eleji vigaszágas szavazással még bármelyik kiesett mű esélyt kap a továbbjutásra a TOP12-ből!
A hat elődöntőbe és ismétléseibe a 18 év feletti lakosság 56,5 százaléka, azaz több mint 4,4 millió néző kapcsolódott be legalább egy percre. A legnézettebb két elődöntő az Egri csillagok és A Pál utcai fiúk, valamint az Abigél kontra Harry Potter és a bölcsek köve párharca volt,  a legtöbb szavazatot A Pál utcai fiúk kapta, a legnagyobb szavazat különbséggel az Abigél jutott tovább.

           A hat legkedvesebb regény a középdöntőben:


Micimackó
A kis herceg
A Pál utcai fiúk
1984
Abigél
Az arany ember


Csütörtökön indul az újabb szavazás!


Az elődöntők páros küzdelmei után a két középdöntőkben 3-3 regény vetélkedik majd a döntőbejutásért, de közülük csupán egy-egy könyv juthat tovább a döntőbe
.

Az első középdöntőt november 24-én, csütörtökön 20:05 perctől követhetik figyelemmel az m1-en. Ekkor A kis herceg (Kód: 03) A Pál utcai fiúk (Kód: 05) és a Micimackó (Kód: 10) köré szerveződött csapatok mérkőznek meg egymással, de a regényekhez kapcsolódó szavazás már november 17-én este nyolc órakor elkezdődik és november 24-én, az adás végéig tart.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki."
Braque
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ