Véglegesítették Demeter Szilárdot a PIM főigazgatói tisztségében
Dátum: 2019. január 31., csütörtök, 15:34

Véglegesítették Demeter Szilárdot a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói tisztségében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az Emmi 2019. január 16-i határidővel hirdetett pályázatot a PIM főigazgatói tisztségére. A szakma képviselőiből, valamint a PIM munkatársaiból álló bíráló bizottság Demeter Szilárd pályázatát pozitív értékeléssel terjesztette Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elé, aki 2019. február 1-jei hatállyal végleges főigazgatónak nevezte ki a pályázót. Demeter Szilárd december közepe óta ideiglenes főigazgatóként vezeti a múzeumot.

Demeter Szilárd író, szerkesztő, 1976-ban született Székelyudvarhelyen. 1995-ben végzett a Benedek Elek Tanítóképzőben, 1999-ben Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen filozófusi diplomát szerzett. Ezt követően három évig a Korunk kulturális folyóirat filozófiai szerkesztője volt, emellett a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójaként létrehozta és sok évig vezette az egyetemi kiadót, valamint felelős szerkesztője volt az egyetemi tudományos folyóiratnak. Több mint tíz évig a Kellék szakfilozófiai folyóirat szerkesztőjeként is tevékenykedett, jelenleg a lap szerkesztőbizottsági tagja.

2008-2014 között Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő mellett dolgozott előbb mint sajtófőnök, később mint irodavezető. 2014-től a Századvég Alapítvány kutató-elemzője.

2017 novemberétől 2018 júliusáig alapító főszerkesztője a magyarországi regionális napilapok mellékleteként megjelenő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális mellékletnek, júliustól lapigazgatóként azon dolgozik, hogy a mellékletet Kárpát-medencei méretűvé szervezze.

Prózaíróként az ezredfordulón debütált, legelső írásával megnyerte a Tiszatáj novellapályázatát. Hat kötete jelent meg, legújabb regénye a Kéket kékért című (2017), amelynek 2018-ban megjelent a román nyelvű kiadása is.

Demeter Szilárd főigazgatói pályázata a PIM internetes oldalán (pim.hu) olvasható - írja a közlemény.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ Amikor egy kutya megugat egy árnyékot, tízezer kutya valósággá teszi azt."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ