A költészet napja - Vidnyánszky Attila kapta Ferencváros József Attila-díját
Dátum: 2019. április 11., csütörtök, 17:16

Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója vehette át Ferencváros József Attila-díját a Gát utcai József Attila Emlékhelyen csütörtökön, a magyar költészet napján Bácskai Jánostól, a IX. kerület polgármesterétől.

"Napjainkban egyre fontosabb feladatunk a költészet védelme és propagálása annak érdekében, hogy ismét a megérdemelt szerepében, fontosságában ragyogjon gondolatainkon, bajainkon át, és visszakapja társadalmi méretekben is az őt megillető helyet" - mondta az ünnepségen Krucsainé Herter Anikó, az Emmi kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.

Mint hangsúlyozta, a költészet mindig, minden formájában üzen, elsősorban a léleknek, akkor is, ha látszólag az elmét szólítja meg. Hozzátette: a vers visszavezet bennünket, olvasóit, hallgatóit a kezdetekhez, és számos kor számtalan költőjén át napjaink dalaihoz, verseihez jut el.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója arról beszélt, hogy a költők egy-egy verssel felforgatják életünket, átrendezik a valóságot, ami jó, mert ezáltal élhetővé, otthonossá teszik számunkra a világot. Kitért arra, hogy a költészet napján a PIM-ben Versmaratont tartanak, egész nap költők olvasnak fel verseket.

Ferencváros József Attila-díjának idei kitüntetettje, Vidnyánszky Attila elmondta: az elismerés megtisztelő számára és komoly visszajelzés, amely kötelezi. "Katasztrófa lenne, ha kikopna az életünkből a vers, mindaz a programmennyiség, amit mi a Nemzeti Színházban egy év alatt felvállalunk a magyar vers védelme, támogatása, ápolása érdekében" - tette hozzá.

A rendezvényen Bácskai János bejelentette: Visz a vonat címmel országos program indul, amely József Attila életének öt fontos helyszínére, a Ferencvárosba, Öcsödre, Szabadszállásra, Makóra és Balatonszárszóra viszi el az érdeklődőket, az öt József Attila Emlékhely együttműködésében.

A program oktatási, kulturális, nevelési és turisztikai célokat is szolgál, illetve a József Attila-kultusz továbbépítését. A költő napjainkban is rendkívül népszerű, folyamatosan jelennek meg újra kötetei, zenésítik meg verseit - fogalmazott a polgármester.

A költő tizennégy évet töltött el gyerekkorában Ferencvárosban, közben Öcsödön (a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben) két évet volt állami gondozottként, itt tanult meg írni és olvasni. A Bács-Kiskun megyei Szabadszálláson több nyarat töltött nagyapjánál, a Csongrád megyei Makón járt gimnáziumba, a Somogy megyei nagyközségben, Balatonszárszón (ahol utolsó szép nyarát töltötte) pedig életét zárta le 1937-ben - itt 1972 óta működik József Attila emlékház.

A Gát utcai ünnepségen koszorút helyezett el József Attila emléktáblájánál mások mellett Bácskai János, Krucsainé Herter Anikó, Demeter Szilárd, Dóra Gábor, József Attila rokona, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a József Attila Társaság és a Magyar Írószövetség képviselője.

József Attila 1905. április 11-én született a ferencvárosi Gát utcában, születésnapját 55 éve ünneplik Magyarországon a magyar költészet napjaként. Ferencváros Önkormányzata 2012 óta adja át József Attila-díját ezen a napon egy, a kultúra terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személynek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„ A rossz, amit elkövetünk, nem zúdít ránk annyi üldözést és gyűlöletet, mint jó tulajdonságaink."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ