Könyvfesztivál - A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Dátum: 2019. április 25., csütörtök, 14:34

Csütörtökön nyitja meg kapuit a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A könyv és a szerzői jogok április 23-i világnapjához (Shakespeare és Cervantes halálának napjához) időzített kiállítás és vásár április 28-ig várja az érdeklődőket. Az idei díszvendég Karl Ove Knausgard norvég író lesz, a díszvendég ország pedig Norvégia, így most először a díszvendég ország adja a díszvendég írót is. Az MTVA Sajtóadatbankjának összeállítása:

A magyar könyvkultúra legrangosabb nemzetközi eseménye bemutatkozási lehetőséget biztosít az íróknak, üzletkötési és szellemi fórumot a szakmának, a magyar és külföldi könyvkiadóknak, könyvkereskedőknek és könyvtárosoknak. Idén csaknem 400 program, több mint 150 kiállító, 24 országból mintegy 850 vendég - köztük írók, tudósok és művészek - várja a látogatókat, akik csaknem 50 ezer kötet, köztük több száz újdonság közül válogathatnak. A budapesti könyvfesztivál sajátossága, hogy az európai könyvvásárok gyakorlatától eltérően a kiállított könyvek a helyszínen meg is vásárolhatók, a Millenáris e négy nap alatt Európa legnagyobb könyvesboltjaként működik.

A budapesti könyvfesztivál ötlete már 1990-ben felvetődött, a megrendezésről szóló együttműködési megállapodást 1993 szeptemberében írta alá a Frankfurti Könyvkiállítás és Könyvvásár Igazgatósága, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). Az I. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 1994. április 23-án nyílt meg a Budapest Kongresszusi Központban, az egyre fokozódó érdeklődés miatt a helyszín 2008-tól a Millenáris park lett.

A programok között több mint száz felolvasás, dedikálás, könyvbemutató, beszélgetés, író-olvasó találkozó, kiállítás, koncert, színházi bemutató, kiállítás, filmvetítés, képregénykészítés, gyermekprogram szerepel. A kontinens 22 országából érkező tehetséges pályakezdő prózaírók a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján mutatkozhatnak be, Magyarországot a Margó-díjas Mécs Anna képviseli. Ebben az évben is megrendezik az Európai Írótalálkozót, a külföldi íróvendégek eszmecseréjét, valamint a a Könyvtáros Klubot, a könyvtárosok szakmai fórumát. A fesztiválhoz nyolcadik alkalommal csatlakozik a Kis Könyves Éj elnevezésű rendezvény, melynek keretében mintegy harminc budapesti és vidéki független könyvesbolt szervez kulturális programokat április 26-án. A diákcsoportok számára Irodalom jelmezben címmel jelmezes vetélkedőt hirdettek. A négynapos eseménysorozat egyik leglátogatottabb helyszíne várhatóan most is a Gyermek(b)irodalom lesz, ahol a legkisebbeket a könyvek mellett egyéb színes programok - a többi közt mesemondás, bábelőadás, játszóház, gyermekfoglalkoztatók - is szórakoztatják. A program ezúttal a Millenáris felújított színházépületében, a Nemzeti Táncszínház előcsarnokában kap helyet.

A díszvendéget megillető Budapest Nagydíjat a fesztivál nyitó napján adják át Karl Ove Knausgard norvég írónak, akinek a Harcom című sorozatának negyedik része, az Élet című regénye a könyvfesztiválra jelenik meg először magyar nyelven.

Az elmúlt években a fesztiválon díszvendég országként mutatkozott be Csehország, Franciaország, Kanada, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Kína, Románia, a skandináv országok, 2011-ben - Magyarország uniós elnökségének tiszteletére - rendhagyó módon az Európai Unió 27 tagországa, 2014-ben Törökország, majd Szlovákia. 2015-ben a magyar könyvkultúra, a szervezett magyar könyvpiac 220 éves jubileumát ünnepelték, két éve a visegrádi együttműködésben Magyarország mellett részt vevő Csehország, Lengyelország és Szlovákia közösen mutatta be kortárs irodalmát és kultúráját, tavaly Szerbia volt a díszvendég.

A könyvfesztivál eddigi díszvendégei, illetve az 1995-ben alapított Budapest Nagydíjjal kitüntetett írói, költői: 1995 - az osztrák Ernst Jandl; 1996 - a magyar születésű izraeli Ephraim Kishon (Kishont Ferenc); 1997 - a Nobel-díjas Kertész Imre; 1998 - az indiai születésű angol Salman Rushdie; 1999 - az orosz Viktor Jerofejev; 2000 - a lengyel Slawomir Mrozek; 2001 - a francia Robert Merle; 2002 - az angol Lawrence Norfolk; 2003 - a Nobel-díjas perui Mario Vargas Llosa; 2004 - a Nobel-díjas német Günter Grass; 2005 - a brazil Paulo Coelho; 2006 - a spanyol Jorge Semprún; 2007 - az olasz Umberto Eco; 2008 - az amerikai Bret Easton Ellis; 2009 - az orosz Ljudmila Ulickaja; 2010 - az izraeli Ámosz Oz; 2011 - a svéd Per Olov Enquist; 2012 - az olasz Claudio Magris; 2013 - a francia Michel Houellebecq; 2014 - a finn Sofi Oksanen; 2015 - az amerikai Jonathan Franzen; 2016 - a norvég Jostein Gaarder; 2017 - a Nobel-díjas török Orhan Pamuk; 2018 - Daniel Kehlmann német író voltak.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ A boldogság titka a jó emésztés és a rossz memória."
Ingrid Bergman
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ