Ismét megrendezik Szegeden a Magyar Könyvkiadók Napját
Dátum: 2019. október 1., kedd, 6:38

Író-olvasó találkozó, könyvbemutató, kerekasztal-beszélgetések és írók-filozófusok futballmeccs is szerepel a Magyar Könyvkiadók Napja programján, amelyet kedden és szerdán rendez meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara az SZTE Klebelsberg Könyvtárral közösen - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-vel.

Az Élettörténet és emlékezet címmel megszervezett kulturális rendezvény legtöbb programjának első nap a szegedi bölcsészkar, második nap az egyetemi könyvtár ad otthont.

A filozófiai és irodalmi kerekasztal-beszélgetéseken a résztvevők - a kortársak, a barátok, a tanítványok, az életpálya szakértő ismerői - a megemlékezés és a hommagé gesztusán, valamint a személyes történeteken, anekdotákon keresztül a Tengelyi László és Heller Ágnes filozófusok, valamint Tandori Dezső és Térey János költők halála után maradt hiánnyal szemben az olvasókban élő jelenlétüket próbálják erősíteni.

Az előadásokon szó lesz a száz éve elhunyt Csáth Géza és a 90 éve született Bori Imre munkásságáról is, de a Csáth-naplók és a Bori Imre-levelezés mellett az irodalommá szerveződő személyes életanyag - visszaemlékezés, önéletrajz - és az ebből kirajzolódó, illetve az ezt alakító történelem dinamikus erőviszonyai is izgalmas beszédtémáknak ígérkeznek.

Esténként a programok a Grand Caféban folytatódnak, kedden Végel László mutatja be Temetetlen múltunk című önéletrajzi regényét, másnap előbb írók és filozófusok olvasnak fel részleteket műveikből, majd Mesterházi Mónika Evidenciák - Esszék versekről és költőkről című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők.

Szerdán tartják az írók-filozófusok labdarúgó-mérkőzést, Esterházy Péterre emlékezve.

A bölcsészkar épületében a minden könyvbarát számára nyitott és ingyenes beszélgetések mellett egész napos könyvcserét és könyvvásárt is rendeznek, amelyen a legnevesebb magyarországi kiadók mellett két jelentős vajdasági intézmény, a Symposion és a Forum is részt vesz.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ Aki sohasem követ el esztelenséget, korántsem olyan bölcs, mint ahogy gondolja."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ