Elhunyt Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke
Dátum: 2019. december 31., kedd, 17:11

Hetvenkét évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt vasárnap Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a versmondás és az amatőr színjátszás egyik legjelesebb képviselője - tudatta az egyesület az MTI-vel.

Mint írják, Kiss László több szakmai és társadalmi szervezet vezetőjeként elvitathatatlan érdemeket szerzett az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban.

A Radnóti-, Csokonai- és Bessenyei-díjjal kitüntetett közművelődési és kulturális szakértő, rendező, szerkesztő alapítója volt a Magyar Versmondók Egyesületének, a Magyar Szín-Játékos Szövetségnek, az Országos Diákszínjátszó Egyesületnek, életre hívója és kuratóriumi elnöke a Latinovits Emlékmű Alapítványnak és főszerkesztője a Versmondó című, negyedévente megjelenő szakmai folyóiratnak.

Nevéhez fűződik a Neszmélyi Vershajó és elődje, a balatonszemesi és a bajai versmondó tábor létrehozása, a Regösök húrján. vers- és prózamondó verseny gondozása, szervezése, számos diák- és amatőr színjátszó találkozó megálmodása és fejlesztése, a Bujtor István Filmfesztivál elindítása, a Latinovits versmondó találkozó megalapítása és szervezése, a Ki viszi át a szerelmet díj megalapítása. Számos versenyen volt a szakmai zsűri tagja.

Az elmúlt években tevékenyen bekapcsolódott olyan európai uniós oktatási és közművelődési projektekbe, mint a hazai és határon túli testvériskolai programok, az egész életen át tartó tanulás lehetőségeinek kistérségi megteremtése vagy a színházi nevelés kísérleti programjai, valamint segített hét megyei, illetve regionális NépmesePont létrehozásában.

Gyémánttengelyen címmel 2018-ban jelent meg életrajzi kötete, amelyben a vele és róla készült interjúk, portrék, elemző írások olvashatók.

Kiss László 1947. június 5-én született Budapesten. 1973-ban népművelés- könyvtáros szakképesítést szerzett, 1977-ben főiskolai kiegészítő államvizsgát tett, majd 1981-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karának népművelés szakán végzett. Az amatőr színjátszás szervezésével, rendezéssel a hatvanas évektől foglalkozott. 1993-tól 17 éven át a Kulturális Minisztérium vezető-főtanácsosa volt. Nyugdíjas éveiben, 2010-től a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársakét dolgozott.

Munkájáért 2000-ben Radnóti-díjjal tüntették ki, 2003-ban megkapta a Honvédelemért Érdemérmet és a Magyar Kultúra Lovagjává avatták, majd 2005-ben Bessenyei György-díjjal, 2009-ben pedig Csokonai-díjjal tüntették ki.

Kiss Lászlót a Magyar Versmondók Egyesülete saját halottjának tekinti, temetéséről a www.vers.hu oldalon adnak tájékoztatást.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„Imádom az ellenségeimet, ha értelmesek, ugyanannyira viszolygok az ostobáktól, akik megvédenek."
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ