Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Versünnepet
Dátum: 2020. február 26., szerda, 10:55

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Versünnepet, amelynek döntőjét a Költészet napjához kapcsolódóan április közepén tartanak.

A rendezvényt felvezető keddi sajtótájékoztatón Spányi Antal megyéspüspök arról beszélt, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye a kezdetektől bekapcsolódott a tehetséggondozó programba, mert "a versek arról beszélnek, amit az ember magában érez, de nehezen tud megfogalmazni és szavakba önteni". A versünnepeken a fiatalok bebizonyítják mindezt, amikor a legnagyobb magyar költőktől hazaszeretetről, szerelemről, családról, természetről szavalnak, vagyis mindarról, ami az élethez hozzátartozik - vélekedett.

Cser-Palkovics András polgármester szerint a versünnep valóban egy ünnep, ahol a költészet, az irodalom, az emberi értékek, a közösség, a fiatalság kerül előtérbe. Mint mondta, Kubik Anna vezetésével a zsűri választ majd egy győztest, de valójában mindenki nyertes, aki részt vesz ezeken az alkalmakon.

Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója szerint a város 2010 óta lehetőséget ad a fiataloknak a versünneppel, közülük sokan élnek is vele, s a mai napig az irodalom közelében maradtak.

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a jelentkezők először válogatón vesznek részt, amelyet március 7-én a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban rendeznek meg. A döntőbe jutó tizenkét versenyzőt a Vörösmarty Színház színészei készítik fel, a finálét április 18-án a városháza dísztermében tartják.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„ Nagyon nehéz szakítani egymással, amikor már nem szeretjük egymást."
Francois de la Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ