Kiírták az idei Móricz-, Babits- és Örkény-ösztöndíjakat
Dátum: 2020. június 5., péntek, 9:02

Három alkotói pályázatot: a fiatal irodalmároknak szóló Móricz Zsigmond-, Örkény István- és Babits Mihály-ösztöndíjakat jelentett meg a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön a Digitális Irodalmi Akadémia életpálya-modelljéhez kapcsolódva.

Az íróknak, irodalmároknak szóló Móricz-ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak nyújtson segítséget a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtve a magas színvonalú alkotótevékenységhez - közölte a múzeum az MTI-vel.

A PIM honlapján elérhető kiírás szerint a Móricz-ösztöndíjra olyan 1985. január 1-jét követően született írók, irodalmárok jelentkezhetnek, akik már publikáltak színvonalas szakmai orgánumokban és a megpályázott ösztöndíj folyósításának időtartama alatt nem részesülnek központi költségvetési forrásból finanszírozott alkotói támogatásban. A hat hónapig bruttó 200 ezer forinttal járó ösztöndíjban idén legfeljebb 26 alkotó részesülhet.

Az Örkény-ösztöndíj a fiatal drámaírókat szólítja meg azzal a céllal, hogy segítse új magyar színművek létrejöttét, valamint lehetőséget adjon azon pályakezdő drámaírók részére, akik eddigi irodalmi vagy színházi munkájukkal igazolták vonzódásukat a műfajhoz.

Az Örkény-ösztöndíjra olyan 1980. január 1-jét követően született drámaírók jelentkezhetnek, akik az ösztöndíj folyósításának időtartama alatt nem részesülnek központi költségvetési forrásból finanszírozott ösztöndíjban vagy államilag finanszírozott alkotói támogatásban. A hat hónapig bruttó 200 ezer forinttal járó ösztöndíjban idén legfeljebb 8 drámaíró részesülhet.

A Babits-ösztöndíj keretében fiatal műfordítók részesülhetnek támogatásban szépirodalmi (próza, líra, dráma), kritikai, szociográfiai vagy bölcseleti művek magyar nyelvre történő műfordításához.

A Babits-ösztöndíjra olyan 1980. január 1-jét követően született, műfordítói tevékenységet végző alkotók jelentkezhetnek, aki az ösztöndíj folyósításának időtartama alatt nem részesülnek központi költségvetési forrásból finanszírozott ösztöndíjban vagy államilag finanszírozott alkotói támogatásban.

A pályázat 2020-ban rendelkezésre álló keretösszege 9,6 millió forint, amelyből a kuratórium tetszőleges számú ösztöndíjast támogathat legfeljebb 6 hónapos időtartamra havi bruttó 200 ezer forint összeggel.

Mindhárom pályázat beadási határideje július 1.

A Móricz- és a Babits-ösztöndíjak lebonyolítója a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ), az Örkény-ösztöndíjé a PIM - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A nyerteseknek az ösztöndíj időtartama alatt és azt követően a PIM-PIÜ megmutatkozási lehetőséget biztosít.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„ A te szabadságod ott ér véget, ahol az én orrom kezdődik"
Angol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ