Átadták a Quasimodo költőverseny díjait Balatonfüreden
Dátum: 2020. szeptember 19., szombat, 8:39

Átadták a Quasimodo költőverseny díjait Balatonfüreden: az emlékdíjat Lövétei Lázár László "Melyik Nap alatt?" című versével, a különdíjat Zsávolya Zoltán Munkacímre című versével nyerte el, a Debrecen városa által felajánlott Térey-díjat pedig Garaczi László az In Cauda Venenum című versével érdemelte ki.

A díjátadón Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára Európában is egyedülállónak nevezte a fesztivált, amelyre az elmúlt csaknem harminc évben mintegy tízezer verssel pályáztak a költők. Szavai szerint az időtlenség jellemzi a versenyt, hiszen a korábbi évszázadokban is hasonlóan zajlottak az irodalmi versenyek, csupán a technikai feltételek korszerűsödtek.

"Azt hinnénk, hogy a vers a múlté, de itt azt lehet tapasztalni, hogy a vers él" - fogalmazott Fekete Péter.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz-KDNP) szerint a rendezvény évtizedes múltja azt bizonyítja, hogy a magyar irodalom és a költészet ünnepére szükség van.

Can Togay János, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa (EKF) Program művészeti és kreatív igazgatója kiemelte: az a cél, hogy Veszprémet és környezetét kreatív régióként pozícionálják, ebben pedig Balatonfüred a város kiemelt partnere.

Idén először rendezték meg a korábbi években díjat nyert versekből született dalok versenyét. A Szőcs Géza író, Kováts Péter hegedűművész, Márta István zeneszerző összetételű zsűri Balogh Máténak Kálnay Adél Ami marad című versére írt szerzeményét találta a legjobbnak.

Szombaton a Tempevölgy és az Országút című periodikák bemutatkozásával folytatódik az irodalmi fesztivál, majd Szőcs Géza Kolozsvári hattyú, Franco Cajani Visszatekintés nyílt kártyákkal és Barabássy Miklós Szent Korona mérnöki szemmel című könyvét mutatják be.

Szöllősi Géza vizuális művész társaságában megnézhetik az érdeklődők a kortárs magyar képzőművészet tíz legjobb alkotójának műveit bemutató, Top10 című tárlatot a Vaszary Galériában. Trianon 100 címmel szimpóziumot is rendeznek. Szőcs Géza költő, Demeter Szilárd író, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője, Szkárosi Endre költő, Gyurgyák János történész, könyvkiadó kerekasztal-beszélgetését megelőzően a Veszprémi Petőfi Színháznak a békediktátumról szóló előadását láthatják az érdeklődők.

Lesz olasz gasztronómiai kerti parti, megnyílik Silvio Monti kiállítása, koncertet ad a Misztrál együttes, zenél a Huckleberry Guys, Bakó Krisztina énekes és Juhász Attila zongoraművész pedig a dzsessz világába kalauzolja hallgatóságát.

Salvatore Quasimodo olasz költő 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőjét."
Gróf Széchenyi István
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ