Átadták a 2020-as Déry-díjakat
Dátum: 2020. október 30., péntek, 6:11

Átadták a 2020-as Déry-díjakat hétfőn Budapesten. Az elismerésben idén Babarczy Eszter, Bartók Imre, Ottilie Mulzet, Polgár Anikó és Csehy Zoltán részesült.

Mint az MTI-hez eljuttatott közleményben felidézik, a Déry Tibor özvegyének végakarata alapján létrehozott díj az irodalmi élet kimagasló alkotóit jutalmazza. Az pénzjutalommal járó kitüntetés forrása a Déry-hagyaték, beleértve a Déry-művek után keletkező jogdíjak összegét is. Az elismerés egyúttal Déry Tibornak is emléket állít, az átadóünnepség a névadó születésének évfordulóján, október 18-án vagy ahhoz közeli időpontban történik.

A díjat idén Babarczy Eszter író-esszéista, Bartók Imre író, kritikus, és Ottilie Mulzet műfordító nyerte el, valamint a magyar nyelv oktatásáért és a magyar irodalmi művek népszerűsítésért megosztva Polgár Anikó és Csehy Zoltán kapta.

Az elismerést odaítélő kuratórium elnöke Závada Pál, titkára az Artisjus főigazgatója, Szinger András, tagja pedig Ilia Mihály, Keresztesi József, valamint Bán Zsófia volt.

Az első Déry-díjat 1984-ben adták át, akkor még Déry Tibor-jutalom néven. Az elmúlt 26 évben több százan részesültek az elismerésben, köztük olyan írók és költők, mint Csoóri Sándor, Csukás István, Esterházy Péter, Spiró György és Ottlik Géza, valamint olyan irodalomtörténészek, kritikusok, esszéisták, mint Csűrös Miklós, Ferencz Győző, Kovács Sándor Iván, Lengyel András, Németh G. Béla és Radnóti Sándor, Vida Gábor.

Legutóbb - 2018-ban - Danyi Zoltán, Mán-Várhegyi Réka és Mariarosaria Sciglitano vehette át a kitüntetést. 2019-ben forrás hiányában nem adták át a díjakat.

Idén virtuális díjátadót tartottak videokonferencián keresztül - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ