Szőcs Géza halála - A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) is búcsúzik a költőtől
Dátum: 2020. november 9., hétfő, 6:10

Szőcs Géza kivételes tehetségű költő volt, aki tálentumait élete során megőrizte, gyarapította, nagyhatású verseskönyvek sokaságában tette közkinccsé - olvasható a FISZ Facebook-oldalán pénteken közzétett megemlékezésben.

"Fájdalommal és megrendült szívvel értesültünk arról, hogy Szőcs Géza Kossuth-díjas költő, a Magyar PEN Club elnöke csütörtök este elhunyt" - írják.

A megemlékezés szerint "már indulása, majd első kötetei is valóságos paradigmaváltást jelentettek a romániai magyar költészetben, mind az idősebb, mind a fiatalabb generációkat inspirálta, hatása korántsem lokális volt csupán, messze túlterjedt a költői iskolákon, műhelyeken és az országhatárokon".

"Szőcs Géza költészete úgy folytat végeérhetetlen, "véresen komoly" párbeszédet a sokszálú hagyománnyal, hogy közben sosem engedi elfelejtetni a líra zavarba ejtő, (nyelv)játékos, az esetlegességeknek és keresetlen összehangzásoknak is engedő természetét. Pályáját végigkísérte a felfedezés és kísérletezés öröme, a (költői) nyelv határainak vizsgálata" - írják.

Mint írják, "a költő Szőcs Géza mellett nem felejtkezhetünk meg a mentorról sem, tehetségek felkarolójáról, segítőjéről, az erdélyi magyar irodalmi intézményrendszer egyik jelentős alakítójáról, antikommunista ellenállóról, polgárjogi aktivistáról, majd szenátorról, később kulturális államtitkárról".

"Vigasztalódást kívánunk családjának, emlékét és életművét megőrizzük" - olvasható a FISZ bejegyzésében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ Amikor egy kutya megugat egy árnyékot, tízezer kutya valósággá teszi azt."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ