Átadták Kürti László költőnek a Balassi Bálint-emlékkardot
Dátum: 2021. február 15., hétfő, 10:40

Kürti László költő kapta idén a Balassi Bálint-emlékkardot, a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat vasárnap Kiss-Rigó László püspök adta át Szegeden.

Kiss-Rigó László azt kívánta a költőnek, hogy az igazi kard szimbolikus erejével küzdjön, szolgáljon, alkosson a jóért, az igazért, a szépért, mindannyiunk lelki és szellemi gazdagításáért.

Kürti László úgy fogalmazott, kétféle költészet létezik, az egyik az élet, másik az irodalom felől közelít. Költészetét - akárcsak Balassi Bálintét - a gyakorlati valóságtapasztalat jellemzi, s számára is meghatározó a lovas élet. Mint mondta, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy pont ő érdemelte ki a 25., jubileumi Balassi Bálint-emlékkardot.

A negyvennégy éves Kürti László az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, a Semmelweis Egyetemen, majd a Debreceni Egyetemen tanult. 1999-ben Félszavak címmel jelent meg első verseskötete, melyet eddig öt követett. A Mátészalkán tanárként dolgozó költő munkásságát többek közt a Tokaji Írótábor Nagydíjával és Bella István-díjjal is elismerték.

Angyalosi Gergely irodalomtörténész méltatásában úgy fogalmazott, hogy költő az, akinek saját világa van. Ez a saját világ első kötetétől kezdve jelen van Kürti László verseiben. Önálló lírai univerzumot teremtett, csak rá jellemző kapcsolatot alakított ki a nyelvvel, megtalálta saját beszédmódját, mellyel az őt foglalkoztató létproblémákat, emlékfoszlányokat, kétségeket fogalmazza meg. Szenvedélyesen keresi az igazságot önmagával és a világgal kapcsolatban. Kürti László lírája a kortárs magyar költészet karakterisztikus, kiérlelt példája - hangsúlyozta a professzor.

Az irodalmi elismerés másik idei díjazottja Ross Gillett ausztrál költő, műfordító, aki a járvány miatt nem utazhatott Magyarországra. A díj alapítója, Molnár Pál elmondta, ez azonban csak késlelteti, de nem hiúsítja meg számára az emlékkard átadását.

Az 1949-ben Melbourne-ben született Ross Gillett a Balassi Kard Művészeti Alapítvány fölkérésére, Ausztráliában élő magyarok közvetítése révén került kapcsolatba a magyar irodalommal. Alkotásai valószínűleg az első ausztrál Balassi-fordítások, munkája lehetővé tette, hogy a magyar alapítású irodalmi díj Ázsia, Afrika, Észak- és Dél-Amerika után az ötödik kontinensre is eljusson.

Az 1997-ben Molnár Pál újságíró által alapított irodalmi elismerést évente egy magyar anyanyelvű és egy külföldi költőnek adják át. A díj a 16. századi magyar végvári szablya mintájára kovácsolt kard.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ ...igazsága mindig annak van, akinek telik rá..."
Reymont
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ