Pályakezdő íróknak hirdetett pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia
Dátum: 2021. június 23., szerda, 17:15

Pályakezdő íróknak hirdetett pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. A 2021-es projektévben tíz alkotó részesülhet szakmai és anyagi támogatásban, a jelentkezéseket augusztus közepéig várják.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia működtetője, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) a szépírói pályázat nyerteseinek egyedülálló tanulási és továbbképzési lehetőségeket kínál: jeles írók irányításával műhelymunkákon vehetnek részt, korszerű önmenedzselési módszereket sajátíthatnak el - olvasható az íróakadémia MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A pályázatra olyan 18 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik még nem rendelkeznek önálló szépirodalmi kötettel, de már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket, és úgy érzik: alkotói pályájuk kibontakozását elősegítheti az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatóinak iránymutatása, szakmai tapasztalata, egy alkotói közösséghez való tartozás, a pályakezdés nehézségeinek áthidalásához nyújtott szakmai, szellemi és anyagi támogatás.

Az íróakadémiai képzés időtartama 3 év. A pályázat nyerteseinek a KMTG 1 évre szóló, havi nettó 100 ezer forint tanulmányi ösztöndíjat ítél oda. Amennyiben a hallgató teljesíti az íróakadémia szakmai elvárásait, a KMTG a szerződést további 1 + 1 évre meghosszabbítja.

A KMTG elősegíti a szerzők arra érdemes műveinek megjelentetését, író-olvasó-találkozók, fellépési lehetőségek szervezéséről és médiajelenlétről gondoskodik, valamint szakmai érdekképviseletet nyújt.

"A korábbi évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy az íróakadémia által biztosított képzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket" - emelik ki a közleményben. Mint írják, számos tehetséges és elhivatott pályakezdő élt a felkínált lehetőségekkel, és önálló kötettel lépett a közönség elé.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában, az Enumeráció című sorozatban már 20 kötet jelent meg, és idén újabb 10 könyv lát napvilágot. Mint írják, ifjú szerzőik eddig 3 Gérecz Attila-díjat, a Magyar Írószövetség 5 debütdíját, a Magyar PEN Club 3 Khelidón-díját és a Magyar Művészeti Akadémia nívódíját is elnyerték számos egyéb díj és ösztöndíj mellett.

A pályázatról további információ a KMTG honlapján, a https://kmtg.hu/palyazatok/ címen érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ A dicséretek visszautasítása: az a vágy, hogy kétszer dicsérjenek meg."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ