Megrendezik a Quasimodo költőversenyt és díjkiosztó gálát Balatonfüreden
Dátum: 2021. szeptember 15., szerda, 16:39

Hétvégén lesz a 29. Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny díjkiosztó gáláját Balatonfüreden. A pénteken kezdődő kétnapos rendezvényen lesz irodalmi beszélgetés, koncert, filmvetítés, és az olasz gasztronómiával is ismerkedhetnek a látogatók.

A versenyre 160 alkotótól több mint 300 vers érkezett. Az emlékdíjat Sajó László a Még egy ballada című versével, a különdíjat Vajna Ádám a Korareggel a Generális kaszálón című alkotásával nyerte el. A Debrecen által felajánlott Térey-díjat Géher István László a Teneo te, Africa című költeményével érdemelte ki - tájékoztatta az MTI-t Cserép László, a Quasimodo alapítvány titkára.

Meghirdették a költőversenyhez kapcsolódó dalversenyt, amelyre kilenc pályázat érkezett. A fődíjat Horváth Balázs nyerte el, aki Petőcz András Európa rádió, éjszaka című versét zenésítette meg. Elismerő oklevélben részesült Lovas Gábor.

A hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon, Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartandó koszorúzási ünnepség után a Vaszary Galéria kertjében adják át a költőverseny díjait, ahol elhangzanak a díjazott versek is.

A rendezvényen versösszeállítással tisztelegnek Szőcs Géza költő emléke előtt, valamint megemlékeznek Gyöngyössy Imre filmrendező, író, költő, dramaturgról is, az idén kiadott Stigma című, magyar-olasz kétnyelvű kötete alapján készült versfilmmel.

Dante Alighieri halálának 700. évfordulója alkalmából Szörényi László irodalomtörténész tart előadást az itáliai író-filozófusról, majd levetítik az 1900-as évek elején készült Pokol című olasz némafilmet Marco Castelli olasz szaxofonművész közreműködésével. A rendezvény olasz kerti partival és Zséda Jazz trió vs. Marco Castelli-koncerttel zárul szombat este.

Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, gyógyulásának emlékére a Tagore sétányon emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta minden évben a Quasimodo nemzetközi költőversenyt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ A hülyeség magánügy, amíg el nem mondjuk senkinek."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ