Mikszáth Kálmán 175 éve született
Dátum: 2022. január 15., szombat, 19:12

Százhetvenöt éve, 1847. január 16-án született a Nógrád vármegyei Szklabonyán (ma Sklabiná, Szlovákia) Mikszáth Kálmán író, újságíró, szerkesztő, "a nagy palóc". Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Felmenői klasszikus műveltségű evangélikus lelkészek voltak, a sort apja szakította meg, aki falusi birtokos lett, és a helyi mészárszéket és kocsmát is bérelte. Mikszáth már diákként írogatott, Gyula vitézről szóló balladájával díjat is nyert. Anyja akaratának engedelmeskedve jogi stúdiumokat folytatott Győrött, majd Pesten, de diplomát nem szerzett. 1871-ben esküdt lett Balassagyarmaton Mauks Mátyás szolgabíró mellett, miközben folyamatosan írt, verseit, novelláit különböző lapok közölték.

1873-ban - minden szülői tiltás ellenére - feleségül vette principálisa lányát, Mauks Ilonát, akivel Pestre költöztek. Itt csapások sora érte őket: Mikszáth saját költségén kiadott kötete visszhangtalan maradt, az író adósságokba keveredett, néhánynapos korában elvesztették gyermeküket, felesége is megbetegedett. Ilona végül visszaköltözött szüleihez, és 1875-ben elváltak.

Mikszáth az ellenzéki Budapesti Napilap, majd 1878-tól a Szegedi Napló munkatársa lett. A Tisza-parti városban töltött csaknem három év kedvezően alakult számára, kedvére írhatott, senki nem korlátozta, a szegedi közönség is megszerette. Újult erővel tért vissza Pestre, ahol 1881-ben a Pesti Hírlap újságírója lett. Ugyanebben az évben megjelent A tót atyafiak című kötete, majd 1882-ben A jó palócok, és a két novellagyűjtemény végre meghozta számára a sikert, tagja lett a Kisfaludy Társaságnak. Anyagi helyzete is javult, így újból megkérte Ilona kezét, akivel 1882 decemberében ismét házasságot kötöttek. A házasságból három fiú született, Kálmán, János és Albert, akik közül Jánoska négyéves korában meghalt.

A novellák mellett Mikszáth nevét szatirikus hangvételű publicisztikái, parlamenti tudósításai is országosan ismertté tették. 1887-ben a Szabadelvű Párt támogatásával képviselővé választották, 1889-ben a Tudományos Akadémia levelező, 1905-ben tiszteleti tagja lett, őt választotta meg elnökének az 1896 júliusában megalakult Budapesti Újságírók Egyesülete. 1897-ben saját lap indításával is megpróbálkozott, de az Országos Hírlap előfizetői érdeklődés hiányában hamarosan megszűnt. Nem sokkal később a Franklin Kiadó Magyar Regényírók sorozatának szerkesztője lett, s többek között Fáy András, Gyulai Pál, Bródy Sándor műveihez írt bevezetőt.

1904-től többnyire horpácsi birtokán tartózkodott. 1910-ben írói munkásságának negyvenéves jubileumán ünnepségsorozatot rendeztek, a király a Szent István-rend kiskeresztjével tüntette ki, a pesti egyetem díszdoktorává avatta. Ebben az évben megpályázta a máramarosi képviselőséget, de kampányútján megbetegedett, és május 28-án Pesten belehalt a súlyos tüdőgyulladásba.

Pályája korai szakaszán a romantikához kötődött, majd a 19. század végének Magyarországáról, jellegzetes társadalmi rétegeiről rajzolt hiteles képet. Írásait az élőszót utánzó, adomázó társalgási stílus jellemzi. A kor ízléséhez alkalmazkodva írta történelmi tárgyú regényeit (A két koldusdiák, A beszélő köntös, Szelistyei asszonyok, Akli Miklós), amelyekben a történelem csak díszletként szolgált a fordulatos és szórakoztató meséhez. Világszerte népszerű lett A Szent Péter esernyője, amelyben a romantika eszközeivel a felvidéki kisvárosi életmódról adott képet; állítólag Theodore Roosevelt amerikai elnök egyik kedvenc regénye is ez volt. Korának mutatott torz tükröt az Új Zrínyiászban, amelyben a dzsentrit, a főnemességet és a polgári osztályt egyaránt elmarasztalta, ugyanilyen kritikát fogalmazott meg a "megkésett ember" típusát megrajzoló Beszterce ostromában is.

Legjellemzőbb művei a dzsentri réteg értékvesztését és lecsúszását bemutató regényei, A gavallérok és A Noszty fiú esete Tóth Marival. Kései korszakában a századelő tragikussá váló világképéhez és szecessziós ízléséhez kapcsolódott a Különös házassággal és a Sipsiricával. Utolsó műve, A fekete város örökös csapdahelyzetként ábrázolta a magyar történelmet, amelyben a végzetes boldogtalanság éppoly természetes, mint a mindennapok kiszámíthatatlan abszurditása.

Több művét megfilmesítették, az első - részben - színes magyar film A beszélő köntösből készült 1941-ben, az 1971-ben bemutatott A fekete város című tévésorozat pedig egy egész országot ültetett a képernyők elé.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége."
Varnus Xavér
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ