Galgóczy Árpád Budapesten született 1928. november 8-án. 1945-ben - tévesen - szovjetellenes szervezkedés tagjaként leleplezték, elhurcolták és szovjet hadbíróság elé állították. Húsz év szabadságvesztésre és kényszermunkára ítélték. 1948 januárjában érkezett az első Gulag-lágerbe, az uráli Cseljabinszkba. Egy évvel később a legnépesebb gyűjtőtáborba, a Karaganda környéki Szpaszkra került. Itt nagyon sok művelt, nagy tudású - a sztálini zsarnoksággal szembeszálló - rabtársa volt, akik megismertették vele az orosz költészetet. A lágerben egy orosz költő hatására megismerkedett Lermontov költészetével. Különösen a költő A démon című elbeszélő költeménye volt rá nagy hatással. Ennek fordításával próbálkozott először.

1954-ben szabadult, de csak 1960-ban térhetett haza. A hatvanas évek közepétől jelentek meg fordításai. Orosz, ukrán költők műveinek sokaságát ültette át magyar nyelvre. Dolgozott segédmunkásként, volt műszaki fordító és szinkrontolmács is. Több évig volt alkalmazásban a MALÉV-nál és a mindenkori sporthivatalnál is.

Három kötetben - A túlélés művészete, Fények a vaksötétben, Az alagút vége - írta meg a Gulagon töltött éveit.

A démon és az Anyegin fordítójaként számos magyar és külföldi kitüntetést kapott a három évszázad 68 orosz költőjének 460 versét magyarul megszólaltató műfordító.

Galgóczy Árpád életművét 1999-ben József Attila-díjjal, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2018-ban pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével ismerte el a magyar állam - áll az Emmi által az MTI-hez eljuttatott életrajzban.

(MTI)