Asperján György nyerte a Méhes György drámaíró pályázatot
Dátum: 2022. május 15., vasárnap, 11:55

Mamahotel című művével Asperján György író nyerte a 3,5 millió forint összdíjazású Méhes György drámaíró pályázatot, melynek eredményeként huszonegy új magyar dráma született.

A Magyar Írószövetség által kiírt Méhes György drámaíró pályázaton huszonegy szerző vett részt, ennek köszönhetően jelentősen gazdagodott a kortárs magyar drámairodalom - hangsúlyozza az Írószövetség által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény.

A pályázat nyertese Asperján György lett, Mamahotel című művével. A második díjat Weiner Sennyei Tibor Kun László című drámája, a harmadik helyezést pedig Lázár Balázs költő, író Mocorgó vízcsepp című alkotása nyerte el.

Az első helyezett 2 millió forint, második 1 millió forint, a harmadik 500 ezer forint jutalomban részesült.

A közlemény szerint az első ízben meghirdetett pályázatot új magyar színművek születésének ösztönzése és Méhes György Kossuth-díjas alkotó szellemiségének továbbvitele érdekében írta ki a Magyar Írószövetség.

A pályázatra egy- és kétfelvonásos darabokkal lehetett, anonim módon jelentkezni.

A zsűri tagjai voltak: Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke; Rózsássy Barbara költő; Oberfrank Pál színművész és színházigazgató;, Kiss József dramaturg-rendező, valamint Kolti Helga színművész-dramaturg.

A Méhes György drámaíró pályázat díjait pénteken Budapesten gálaműsor keretében adták át Méhes György fia jelenlétében. Nagy Elek a díjátadón bejelentette, hogy jelentős összeggel megkezdi működését a Méhes György Alapítvány az irodalmi élet támogatására és Méhes György emlékének ápolására.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ Isten azért adta a szerelmet, mert józanon nem házasodna senki."
Gárdonyi Géza
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ