Illés Endre Kossuth-díjas író, műfordító 120 éve született
Dátum: 2022. június 2., csütörtök, 17:32

Százhúsz éve, 1902. június 4-én született Illés Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, kritikus, szerkesztő. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Az Eperjes megyei Csütörtökhelyen (ma Spisský Štvrtok, Szlovákia) született jómódú és művelt polgári családban. Kertmérnök édesapja könyvtárában fedezte fel Csáth Géza novelláit, és azok elolvasása után döntötte el, hogy író lesz és orvos. A gimnáziumot Lőcsén végezte el, az érettségi után elhatározásához híven a pesti egyetem orvostudományi karának hallgatója, a neves belgyógyász-professzor, Korányi Sándor tanítványa lett. Orvosi tanulmányainak köszönhette a biztos diagnózisalkotás képességét, amely később irodalmi munkásságának is meghatározó vonása lett.

Első szépprózai írásaival még medikus korában kereste fel Mikes Lajost, Az Est-lapok szerkesztőjét, aki felismerte írói tehetségét és 1924-ben szerződtette, heti két novella megírására. Az orvosi hivatásnak végképp hátat fordító, a neki megfelelő pályát az irodalomban megtaláló Illés műveit a Pesti Napló, majd 1927-től a Pandora című folyóirat is közölte. Egy idő után azonban úgy érezte, novelláiban nem sikerült megragadnia azt a teljességet, amelyre törekedett, és úgy határozott, hogy kritikusként dolgozik tovább. 1932-től a Nyugatban, majd 1941-től a Magyar Csillagban jelentek meg kritikai írásai, amelyekben a színházi eseményekkel, kortárs magyar írók munkáival foglalkozott. 1933 és 1938 között a Budapesti Hírlap irodalmi mellékletének, majd az Új Magyarország című napilap kulturális rovatának szerkesztője volt. 1938-ban egyidejűleg a Franklin és a Révai Könyvkiadótól is állásajánlatot kapott: az utóbbit választotta, és 1939-ben a Révai irodalmi igazgatója lett.

A Révai Kiadó 1950-es államosításakor Illést a műszaki osztályra száműzték. Innen a Szépirodalmi Könyvkiadóhoz került, ahol előbb műszaki vezető, majd főszerkesztő, 1956-tól tíz éven keresztül irodalmi vezető volt. 1967-ben lett a Szépirodalmi igazgatója, e tisztséget 1986. július 22-én bekövetkezett haláláig töltötte be.

Pályáján több rangos elismerést is kapott: kétszer, 1937-ben és 1939-ben Baumgarten-díjjal, szintén kétszer, 1962-ben és 1978-ban József Attila-díjjal, 1963-ban Kossuth-díjjal jutalmazták.

Szépíróként a novella és az esszé voltak legkedveltebb műfajai. Novelláiban az élet drámai helyzeteit villantotta fel, minden írását a szűkszavúság, a pontosság és a letisztultság jellemezte. Első megjelent kötete 1942-ben a Zsuzsa című novellagyűjtemény volt, majd ezt követte a többi gyűjteményes kötet: Kevélyek, Kettős kör, Szigorlat, Történet a szerelemről és a halálról, Ezüstpénz.

Esszéiben - vagy ahogy ő nevezte: krétarajzaiban - a századforduló irodalmáról, a Nyugat nagyjairól és kortársairól, Illyésről, Németh Lászlóról, Tamási Áronról rajzolt portrét. Ezekben nemcsak az író személyét, alakját idézte fel, de fontosnak tartotta megjeleníteni a környezetet, a művek létrejöttének hátterét is. Írásaiban új műfajt teremtett, amely elmosta a novella és a hagyományos esszé határait.

Szenvedélyesen szerette a színházat is, több társadalmi, történelmi drámát, vígjátékot is írt (Törtetők, Hazugok, Homokóra, Türelmetlen szeretők, Spanyol Izabella), amelyeket a klasszikus formafegyelem, az analitikus jellemábrázolás, olykor indulat, olykor pedig szelíd irónia jellemez.

Műfordítóként legjelentősebb teljesítménye Stendhal három regényének (Vörös és fekete, A pármai kolostor, Vörös és fehér) tolmácsolása volt, de szívesen fordította Maupassant, Mauriac és Camus műveit is.

Irodalomszervezőként, kiadói igazgatóként is irodalmi legendák hőse lett. A mindig kifogástalanul elegáns Illés igényes és szigorú volt, és ezt követelte beosztottaitól is. Jó érzékkel fedezett fel új tehetségeket, ugyanakkor támogatta és ösztönözte íróbarátait is egy-egy mű megírására. Fáradhatatlan volt az olvasásban is, és mivel rossz alvó volt, éjszakáit a kapott kéziratok tanulmányozásával, saját műveinek írásával töltötte.

Számos fontos sorozat ötletgazdája és kivitelezője volt, nevéhez fűződik az Olcsó Könyvtár megújulása, a Magyarország felfedezése, az Arcok és vallomások című sorozatok megindítása. 1965-ben dolgozta ki a magyar irodalom klasszikusait bemutató sorozat, a Magyar Remekírók tervét, és az 1973-as könyvhétre meg is jelent ennek első kötete.

1988-ban tiszteletére díjat alapítottak, amellyel évente az előző évben a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent legsikeresebb könyv szerzőjét jutalmazták. Egykori lakóházán, a XI. kerületi Mányoki út 22. számú épületen 1996-ban avatták fel emléktábláját, születésének 100. évfordulóján kamarakiállítással emlékezett meg róla a Petőfi Irodalmi Múzeum.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ A hajszál a levesben akkor se lelkesít, ha szívszerelmünk fejéről származik."
Busch
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ