Élőben lesz nézhető a VII. Nemzeti VERSeny döntője a Nemzeti Színházban
Dátum: 2022. október 3., hétfő, 9:30

Élőben lesz nézhető a Nemzeti VERSeny döntője október második hétvégéjén a Nemzeti Színházban - közölte a Magyar Versmondók Egyesülete az MTI-vel.

Mint felidézik, megtörtént már, hogy a döntő megrendezése előtt zárt az ország, vele együtt a színházak, és az utolsó pillanatban el kellett halasztani az eseményt. Az idén minden fennakadás nélkül végigfutott az áprilisban indult versenysorozat, ahol több százan mutatkoztak be versmondásukkal és versfilmjükkel, október második hétvégéjén pedig élőben nézheti bárki a döntőt a Nemzeti Színházban - emelik ki a szervezők közleményében.

Mint írják, a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház idén hetedik alkalommal hirdette meg a Nemzeti VERSenyt, amelyre akár a világ másik pontjáról is nevezhettek az érdeklődők.

A tavaszi elődöntőn a nevezők videón küldték el versmondásukat, közülük előbb a neves művészekből álló zsűri, majd a közönség döntötte el, kik juthattak tovább a középdöntőbe. Itt már videoklipet kellett forgatniuk egy újabb vers elmondására a középdöntősöknek, ahol a zsűri és a nézők kiválasztották a legjobb 25 versenyzőt, aki színpadra állhat a Nemzeti Színházban október 8-án és 9-én.

A döntő népes közönség előtt zajlik, hiszen a Gobbi Hilda Színpadon megvalósuló eseményre az érdeklődő nézők - korlátozott számban - ingyenesen regisztrálhatnak. A regisztráció a Nemzeti Színház műsoroldalán, a Nemzeti VERSeny előadásainál érhető el, a https://nemzetiszinhaz.hu/musor linken. A zsűritagok, a művészek helyben kommentálják majd a produkciókat és beszélgetnek a színpadra lépőkkel. Aki pedig otthonról szeretné élőben követni a programot, a Nemzeti VERSeny és a Magyar Versmondók Egyesülete Facebook-oldalán teheti meg.

Az ország minden pontjáról, a Kárpát-medencéből, sőt, az óceánon túlról is érkeztek versmondók a Nemzeti VERSenyre: az anyaország mellett Kárpátalja, Erdély, Vajdaság, a felvidék, Nyugat-Európa és az Egyesült Államok területéről is neveztek versmondók és versklipes alkotók, akik közül a hétvégén 25 előadó lép színpadra - áll a közleményben.

A zsűritagok között van Bakos-Kiss Gábor színművész, Barta Ágnes színművész, aki a döntőre Szűcs Nellit váltja, Lutter Imre előadóművész, költő, a VERSeny főszervezője, Szabó László kommunikációs szakember és Wiegmann Alfréd rendező.

A versenyzőktől három verset hallhat a közönség, amelyek közül egy Jókai Anna, Nemes Nagy Ágnes, Illyés Gyula vagy Kisfaludy Sándor verse, tekintettel a költők születési évfordulóira, valamint egy klasszikus és egy kortárs magyar költő szabadon választott verse. Reflektálva a 2022. február végén kitört orosz-ukrán háborúra, az utóbbi két vers egyike a háború és a béke témájához kapcsolódik, és az egyik vers videoklip formájában látható - olvasható a közleményben.

A versklipek között többen Petőfi Sándor, Ady Endre, Tóth Árpád, Illyés Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Reményik Sándor, Gyóni Géza, a kortársak közül Csoóri Sándor, Lackfi János és Szabó T. Anna verseit dolgozták fel, a döntőn emellett József Attila, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Faludy György, Kányádi Sándor és több kortárs költő verse is elhangzik majd. A műsort Baranyi Lia versmondó vezeti.

A versklipek most is megtalálhatók a Nemzeti VERSeny YouTube csatornáján. Az idei döntős versenyzők csatornája a https://www.youtube.com/watch?v=Kd7YRNGpIiY&list=PLX_7vp_oZBeLBRSAE7v3ctdIJDpVPyk6N linken érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Aforizmák
„Ha kacagok a földi dolgokon, azért van, hogy ne sírjak."
George Gordon Byron
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ