Eddig tízezren látták a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgó kiállítását
Dátum: 2022. október 19., szerda, 13:34

A hétvégén köszöntötte a tízezredik látogatóját a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából útnak indított múzeumbusz - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum hétfőn az MTI-vel.

Az Átröpűlök hosszában hazámon című tárlat szeptember elseje óta járja az országot. Eddig több mint harminc település közönsége találkozhatott vele, főként a dunántúli régiókban - olvasható a közleményben.

A busz útvonala folyamatosan alakul, a tervek szerint decemberig mintegy 60 településre látogat el a nyugati országrészen, majd januártól a keleti régiókba jut el és visszatér Budapestre is.

Az utazó kiállítás kiemelt célja, hogy minél több emberhez juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét és mutassa be életútját.

A tájékoztatás szerint a tárlat a haladás, sebesség, út, utazás fogalmaiból indul ki, és az aktuális kutatásokra alapozva, egyedi megközelítésből mutatja be Petőfi személyiségét, munkásságának ismert darabjait. A kiállítás címét adó mottó ("Átröpűlök hosszában hazámon") a Dalaim című vers részlete, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki, de utal a tárlat nem mindennapi jellegére is.

"A kiállítás képzeletbeli utazásra hív: 1845-ben felszállunk a gyorsszekérre Petőfi mellé, hogy a költő a +változó szerencse szekerén+ felidézze számunkra múltjának meghatározó állomásait, és velünk együtt fürkéssze jövőjét" - írták a szervezők.

A tárlat nem a költő életrajzát helyezi fókuszba, sokkal inkább az alkotói attitűdöt meghatározó döntési helyzeteket mutatja be, mint például a költővé válás, a társadalmi mobilitás, az életpálya megválasztása, a közéleti szerepvállalás, az irodalmi élet szervezése vagy a családalapítás - közölte a múzeum.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„Aki keveset gondolkodik, sokat téved."
Leonardo Da Vinci
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ