Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Versünnepet
Dátum: 2023. március 6., hétfő, 14:27

Tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Fehérvári Versünnepet a Fehérvár Médiacentrum az önkormányzattal és a Székesfehérvári Egyházmegyével közösen: a tehetségkutató versenyre középiskolások nevezhetnek.

A témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Spányi Antal megyéspüspök arról beszélt, hogy a vers megtanítja az embert a szép beszédre, a nyelv helyes használatára. A versek tartalma pedig segít hűnek lenni az ősökhöz, segít teljesíteni a küldetést, ami nem más, mint a magyar nemzet 1100 éves múltjának megőrzése - fűzte hozzá.

Cser-Palkovics András polgármester szerint a versünnep nem egy évről évre visszatérő esemény, sokkal inkább mozgalom, mert közösség épült köré, ahol a kapcsolódási pont a költészet, az irodalom, amivel értéket adnak és közvetítenek a társadalom felé. Örömtelinek nevezte, hogy mindig rácáfolnak a fiatalok arra, amit a világ gondol róluk, s ezt a saját kortársaik előtt is felvállalják, hitelessé téve a magyar nyelvet, az olvasást, a verseket.

Hagymásy András a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy 2010 óta rendeznek versünnepet, s az elmúlt években sok száz diák vett részt a tehetségkutatón. Mint mondta, az eddigi döntősök közül többen is művészi karriert indítottak el.

A megmérettetésre március 14-ig jelentkezhetnek 9-13. osztályos diákok, akik valamely székesfehérvári középfokú oktatási intézmény tanulói, vagy a Székesfehérvári Egyházmegye valamely középfokú oktatási intézményében tanulnak, esetleg más település középfokú oktatási intézményének tanulói, de székesfehérvári állandó lakhellyel rendelkeznek. A válogatóra március 18-án kerül sor, a döntőt április 15-én rendezik, a zsűri elnöke ezúttal is Kubik Anna színművész lesz.

A tehetséggondozó programhoz kezdetek óta szorosan illeszkedik a Székelyföldi Verstábor, ahova a Fehérvári Versünnep résztvevői mellett Kárpátaljáról, a Vajdaságból, Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is érkeznek fiatalok. A tábor az alapító emlékére 2016 óta Varga Sándor nevét viseli.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ Csak azon volna szabad csodálkoznunk, hogy tudunk még csodálkozni."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ