A magyar költészet napján tartják a Versünnep 2023 döntőjét
Dátum: 2023. március 29., szerda, 11:30

A magyar költészet napján tartják a Versünnep 2023 döntőjét, a versenyprogramra jelentkezett hivatásos előadóművészek nyilvános elődöntőjét április 3-án és 4-én tartják a Budapesti Operettszínházban, a szintén nyilvános döntőre pedig április 11-én kerül sor a Nemzeti Színházban - áll a szervezők keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint felidézik, a 17 éve működő Versünnep Alapítvány idei eseménysorozatát Reszket a bokor, mert eszembe jutottál címmel hirdette meg. Hivatásos színművészek, előadóművészek és képző intézmények hallgatói, valamint iskolák, civil közösségek, amatőr előadók és formációk négy kategóriában indulhattak, Vers- és prózamondás, Énekelt vers vagy versmegzenésítés, Képző és/vagy filmművészeti alkotás, valamint Táncművészeti alkotás kategóriában. Az év elején meghirdetett versmondó versenyre harminc hivatásos előadóművész jelentkezett határon innen és túlról.

A szervezők a közleményben kiemelik, hogy a versenyre kizárólag magyar költők művével lehetett nevezni, a hivatásos előadóművészek esetében a művek között az idei irodalmi évfordulós szerzők, Petőfi Sándor, Madách Imre, Szendrey Júlia vagy Kormos István valamelyik versének is kellett szerepelnie. A számos értékes díj mellett az első helyezett 600 000 forint pénzjutalomban részesül, valamint Párkányi Raab Péter, Kossuth-díjas képzőművész Versünnep kisplasztikájával lesz gazdagabb.

Az elődöntő és a döntő zsűrielnöke Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész lesz, a grémium munkájában mellette Csomor Csilla színművész, Erős Kinga, kritikus, szerkesztő, Géczy Dávid filmrendező, Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Méhes László Jászai Mari-díjas színművész, tanár, rendező, Neumann Balázs zongoraművész, zeneszerző, a Versünnep 2022 fődíjasa, valamint Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész vesz részt - emelik ki a közleményben.

A Versünnep elődöntője és döntője is nyilvános és ingyenes, a döntőn való részvétel azonban regisztrációhoz kötött, a regisztrációkat a versunnep@gmail.com címre várják. A döntőt online is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők a Versünnep közösségi oldalán - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„Nem szabad szégyenkeznünk, ha beismerjük tévedésünket, mert ez azt mutatja, hogy bölcsebbek vagyunk ma, mint tegnap voltunk."
Jonathan Swift
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ