Radákovits József néven született a tolnai Fürgeden, apja Batthyány Fülöp herceg enyingi uradalmának volt az ispánja. Anyja kívánságára Pécsen papnak tanult, de életmódja és magatartása miatt 1840-ben kizárták. Ezután az enyingi uradalomban lett gyakornok, de amiért gőgös tiszttartóját versben és prózában is kigúnyolta, 1842-ben elbocsátották, sőt apját is nyugdíjazták.

Mivel jogász akart lenni, de iskoláit nem fejezte be, Pápára ment s önkéntes hallgatóként a református főiskolára járt, megélhetését írnokként, tanítványokat fogadva próbálta biztosítani. Egy évi nyomorgás után összeismerkedett egy Radankovics Bódog József nevű gazdasági gyakornokkal, akinek a sárvári uradalomban megvolt minden bizonyítványa, mert később ott akart elhelyezkedni. Radákovics azonnal Sárvárra ment és Radankovics néven bemutatkozva visszakérte az iratokat, amelyekkel Győrben elvégezte a jogot.

Itt részt vett az ifjúság szervezkedéseiben, önképző társaságot alapított, Kétgarasos Tár címmel kéziratos lapot adott ki, erős élceiért, tréfáiért ekkor kapta társaitól a Vas Gereben nevet. (A gereben fésűforma eszköz, amellyel a kenderrostokat fésülik ki, ha vasból késztik, még erősebb a hatása.) Íróként 1844-ben lett szinte egy csapásra népszerű az Életképek és a Honderű című lapokban megjelent írásaival. Tanulmányait befejezve Sopronban az Esterházy hercegek főügyésze mellett lett joggyakornok, majd 1846-ban Pesten jurátus. Az év végén a lapszerkesztő Vahot Imre meghívására a Pesti Divatlap munkatársa lett, itt és más újságokban jelentek meg novellái, cikkei, szatirikus írásai. 1847-ben letette az ügyvédi vizsgát, s Győrben lett ügyvéd, 1848-ban a város legszebbnek tartott leányát vette feleségül.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt a falusiaknak szánt Nép barátja című lapot szerkesztette, kezdetben Arany Jánossal, de a költőnek hamar elment a kedve a közös munkától, mivel zavarta Vas vulgáris, népieskedő hangvétele. A világosi fegyverletétel után körözték és hónapokig bujkált, majd feladta magát. Szabadulása után az ügyvédi pályától eltiltották, így 1850-től csak az irodalommal foglalkozott.

Népies életképeket, anekdotákat, vidám történeteket írt, amelyek önállóan illetve a korabeli lapokban, folyóiratokban és évkönyvekben jelentek meg, számos képes naptárt szerkesztett. Több folyóirat indításával is megpróbálkozott (Falusi esték, Tárcza Naptár, Peleskei nótárius, Képes Újság), ezek azonban hosszabb-rövidebb idő után megszűntek. Korrajzai és regényei (A nemzet napszámosai, Egy alispán, Dixi, A pörös atyafiak, Életunt ember, A tekintetes urak) keresettek voltak, több kiadást is megértek. Hiába fizették meg azonban igen jól, a pénz kifolyt a kezéből, egész életében anyagi gondokkal küszködött.

Az 1860-as években írói pályája hanyatlani kezdett. Próbálkozott újabb lapindítással, több bécsi újságnak is írt, de körülményei egyre ziláltabbakká váltak. Néha hetekig vándorolt plébániáról plébániára az ország különböző részein, s ekkori írásai már meg sem közelítették korábbi művei színvonalát. Nem sokkal az 1867-es kiegyezés után Bécsbe utazott, hogy onnan írjon tudósítást lapjának. 1868. január 26-án egy gyógyszertárban váratlanul rosszul lett és meghalt. Bécs mellett temették el, hamvait lánya 1885-ben hozatta haza a Kerepesi temetőbe.

Vas Gerebent saját korában túlbecsülték, az 1850-60-as évek egyik legolvasottabb írója volt, akadt időszak, amikor népszerűsége Jókai Mórral vetekedett. Halála után viszont elfeledték, manapság már a nevét is alig ismerik, pedig kitűnő humorú, gazdag képzeletvilágú, szórakoztató író volt. Hegedűs Géza így írt róla: "Műveinek sok hibája van, de mégis jó és kellemes író. A valóságnak inkább csak a felszínét látja, de azt nagyon jól. Kitűnően ragadja meg a XIX. század első felének atmoszféráját, nagyon sok jellemző mozzanatot örökít meg, elbeszélő modora még akkor is vonzó, ha összecsapja, amit megfogalmaz. És néha igazán jó műveket hozott létre". Az író nevét Magyarországon számos településen utca viseli.

(MTI)