BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Fejjel Allahnak
Dátum: 2007. november 18., vasárnap, 18:52
Az Ulpius Kiadó Mihancsik Zsófia fordításában adta ki idén a véres politikai gyilkosságot generáló szomáliai politikusnő, Ayaan Hirsi Ali könyvét, Az engedetlen címmel. A borítón egy másik nagy harcos, a még mindig fatvával – bárki bárhol megölheti – sújtott és ezért sok éve védett, jó darabig bujkálni kényszerült, nemrég lovaggá ütött Salman Rushdie dicséri őt, aki szerinte „szenvedélyes, kihívásokkal teli”.

Ez utóbbi tényleg száz százalékosan illik a kényszerházasság ellen Hollandiáig el- és ott befutott munkáspárti, majd liberális politikussá lett fekete lányra. Aki miatt 2004-ben az akkor 47 éves Theo van Gogh filmrendezőt (a festő rokonságából) Mohamed Boyeri – egy szélsőséges iszlám csoport, a Hostadt tagja – fegyverrel és késsel megölte. Azért a filmért, amelyet Hirsi Ali ötlete nyomán forgatott azokról, a fekete nő által elképzelt és meg is jelenített asszonyokról, akiken a muszlimok istenének és profétájának feliratait lehetett bőrre festve elolvasni, épp elnyomásuk elleni tiltakozásképp. Ez a fanatikus csoport, amelynek több tagját akkoriban elkapták (még Londonból is hazatoloncoltak közülük valót Hollandiába) bármikor boldogan gyilkolna újra azért, hogy ezt a felvilágosító munkát és kritikát meggátolja – ahogy a Mohamed nevű tényleges mészáros vallotta a bíróságon.

Hirsi Alit – immár Rushdie-hoz hasonlóan – őrök védték ezután fogadott hazájában. Majd mikor a helyzete annyira kényelmetlenné vált emiatt a befogadó és addig vele toleráns országában, a fiatal képviselő inkább Amerikába vándorolt tovább, ahol most is él és dolgozik. Ez a véres sztori nincs megírva ebben a könyvében (csak utal rá az előszóban), de a hozzávezető út igen.

A szomáliai Ayaan Hirsi Ali egy jómódú, szülőhazájában komoly tényezőként – a női edukáció élharcosaként – funkcionáló férfiú leánya, és az a borzasztóan abszurd az életében, hogy éppen papája hajdani álmait megvalósítván – egyetemet, felelősségteljes munkát végzett – kitagadtatta magát a családjából. Ahol elegáns, drága olasz cipőt viselő atyja – már amikor épp láthatta a família, hiszen sokszor bujkálnia, menekülnie is kellett Szomália hadurai elől – ugyan jó fejnek tűnt számára a megcsontosodott vallási nézeteibe belesavanyodott, és elhanyagolt, trampli anyuka mellett, de a nemek közti kiáltó ellentét már ekkor feltűnt a kislánynak. Húga még vadabb ellenkezésbe fogott az életét szinte  húsába fúródó „szellemi vasnyársakkal” beszűkítő hittel szemben, fellázadva szülei és Allah ellen. Miután kijutott nővére után Hollandiába, egyetemre került, de itt tette miatt mély depresszióba esett. Így összezavarodva visszament Kenyába (gyerekkoruk egyik színhelyére), ahol pszichózisát bottal és lekötözéssel, éhezését meg sehogy se kezelték, így szenvedések után, 1998-ban elhunyt. Alit ez a közeli tragédia még több harcra serkentette az iszlám mai formája ellen.

Mit gondol ő, vallásos családból jőve erről, az embereket megnyomorító, világokat szegénységbe és bajba taszító hitről? Ezt írta meg most okosan lázító módon: azt, hogy ez egy mérhetetlenül elmaradott – a 7. századi törzsi állapotokat bebetonozó –, az emberiség felét (a nőket) mélyen lealázó és teljes megreformálásra szoruló vallás. Olyan, aminek mielőbb el kellene szakadnia attól a bénító gyakorlattól, hogy teljesen átszője és determinálja az egyén életét. Úgy, ahogy Hirsi Ali legkedvesebb korszakában, a felvilágosodás korában ezt – a klérus tiltakozásával szembe menetelve – a kereszténységgel szemben meglépte Európa. Az akkori franciák munkáját kezdte el most egymaga, mert a mai iszlám tudósok ezért semmit sem tesznek. Fájdalmasan kéri számon hite mai elismert képviselőitől, hogy miért nem szárnyalnak azokban a szellemi magasságokban, amiket nagyjaik egyszer már elértek a középkorban?  

Averroes (Ibn Rusd) lehetne a követendő példa – bár ezt én írom most ide, ő nem szól róla név szerint –, aki Seneca szülőhelyén, Cordobában, a 12. században Arisztotelész alapján magyarázta a hit és a filozófia kettéválasztásának szükségességét, az általa megalkotott veritas duplex=kettős igazság révén. Az ő szobra ma is ott áll a Föld egyik legnagyobb  mecsetje, a Mezquita városában, a zsidó Majmonides emlékműve mellett. Akkor még nem volt kibékíthetetlen ellentét a két világvallás között... Ali leírja, hogy manapság viszont automatikusan minden rosszért „a zsidókat” teszik felelőssé az iszlám világban, még ott is, ahol még soha egyetlen élő izraelitát sem láttak. Ahogy ő sem, egész addig, amíg el nem került Hollandiába.

Szerinte a gondolkodásról, az önállóságról szoktat le ez a vallás azzal, hogy majd másfél évezredes késéssel minden apró életmozzanatot beszabályoz, és semmi ellenszegülést, korrekciót nem tűr meg. Mohamed prófétát – akit Allahhoz hasonlatosan szintén nem szabad a kritika leheletével sem érinteni – az írónő (történetét elénk tárva) gyakorlatilag pedofil önkényúrnak hiszi. Hiszen barátja 9 éves(!!) kislányára vetett szemet, sőt feleségévé is tette a zsenge kisgyereket; ezzel nem kevesebbet, mint a házasság=erőszak a nőn alapvetését fogalmazta meg – így előírva híveinek mindmáig.

Hirsi Ali legnagyobb harcát épp ez ellen folytatja, a nőket ennyire semmibe vevő mentalitásnak fut neki mindannyiszor. Míg a gazdasági, kulturális elmaradottságot (és az abból következő frusztrációs, vak térítő dühöt) is a változhatatlannak kikiáltott vallás számlájára írja, véleménye az, hogy mégis a legiszonyúbb vétket az asszonyokkal-lányokkal szemben követi el az iszlám. És mert ezek a lealázott, akarattalanná gyötört, butaságban tartott bábok (akikben persze fortyog az indulat és a szégyenérzet) nevelik a kincsnek tartott fiúkat, lenézett lányokat zárt kapujú, fülledt házak mélyén. Ilyen rossz minőségű tömegek nőnek fel évszázadok óta, menthetetlenül lemaradva a XXI. századról is... Eme majd másfél milliárd muszlim hitű ember elszakítva él a modern tudástól (noha fanatikus harcukban persze jól jön az utált nyugati technika: lásd, Mohamed Atta és társai, akik a hamburgi egyetemen tanultak és repülőgépet vezetve öldököltek szeptember 11-én, a Szent Hit nevében), fényévekre a humánumtól, az egyenlőségtől.

Hirsi Ali ezután a WTC-rombolás után most már elkerülhetetlennek gondolja az iszlám megújhodását, és ennek zálogát leginkább a nők felszabadításában látja. Ő és millió elmenekült nő a példa arra, hogy azoknak, akik nem tűrnek tovább ott sem, bizony iszonyúan nehéz az útjuk! Mert persze, aki Hollandiába menekül, legtöbbször ugyanolyan kényszerű rabságba kerül ott is – s ráadásul vadidegenek közé, családjától elszakítva, férjének kiszolgáltatva, nyelvet sem tudva... Sok csak a holland kormány felállította megvert nők menedékházáig jut – teméntelen szenvedés után: sarokba kuporodva, semmit sem értve, tolmács által kifaggatva és alamizsnával magára hagyatva. Rengeteg ilyet ismert, hisz politikusi karrierje előtt ő is fordítással kereste e helyeken a kenyerét – és épp ezek a sztorik nyitották fel végleg a szemét. Hogy a holland mindent megértő és mindent az egykor istenített multikulti javára író magatartás nagyon káros, és ez ellen is küzdenie kell, noha a „bennszülöttek” ezt gyakran zokon vették tőle! A segélyeken tengődő, a tanítást csak Korán-magyarázásokkal letudó iszlám férfi-központú családok a gettóban reménytelen helyzetben vannak, ahonnan engedélyükkel csak vallási fanatikusként vagy bűnözéssel törhetnek ki a fiatalok.

Egykori második hazájában még mindig azt gondolják a vezetők, hogy el kell fogadni ezt a sajátos kulturális hagyományt, mert az ide menekültek Anatólia kopár fennsíkjairól, Marokkó, Szomália, stb. nyomorú vidékéről ezt hozták „kincsként” magukkal. Pátyolgatni kell tehát eme konzervatív muszlim közösségeket – hiszik az európai balliberális értelmiségi döntéshozók mindenütt; ezért elnézik a borzalmas szokások gyakorlását, mert szerintük akkor majd hálából jól beilleszkednek e középkorból idecsöppent népségek. Ali szerint ez baromság, hiszen ez a „hozomány” életveszélyes! Például a legszörnyűbb mind között a lányok körül- és kimetélése, az excízió! (Ali szerint nem összevethető a circumcizióval, a körülmetéléssel. Inkább olyan, mintha barbár módon eltávolítanák a férfi fitymáját, makkját, heréjét, plusz össze is varrnák azt, ami még megmarad belőle...) Ezt ugyan a holland törvény tiltja, de mivel nem tudják és nem is akarják ellenőrizni, hát termi szörnyű virágait: hogy semmi gond ne legyen, elviszik a kicsit „vakációzni” az óhazába, ahol rozsdás zsilettel, üvegdarabbal esnek neki.

Visszajőve Európába már egy csonkolt nemiszervű – a klitoriszt, kis- és nagyajkakat igen kétes körülmények között levagdossák, a vaginát belülről üveggel, krumpli hámozó késsel(!!) ledörzsölik, hogy összetapaszthassák, majd még jól meg is varrják – csak kis lyukat engedve a vizeletnek –, és csonkolt lelkű gyereklány érkezik vissza, akinek amúgy fogalma sincs a szexről, a teherbeesésről férjhezmenése napjáig... Mert Allah és az ő prófétája szerint nemi öröm, orgazmus egy nőt nem érhet el, mivel a szex csak fiúgyártásra találtatott ki, lévén ő a legfőbb érték egy családban. Ha viszont olyan pechjük van, hogy lánycsecsemő születik – a fölösleges száj –, akkor mindenekelőtt a SZÜZESSÉG a fontos, mint értékmérő árucikk!  Ha ez elvész, meg lehet, sőt kell ölni a famíliára szégyent hozó kurvát, eldobva, mint a szemetet – ha nem is a szabadelvű, tehát a gyilkosságot büntető Hollandiában, akkor óhazaküldve... Házasság és szerelem e világban soha nem összetartozó fogalmak: a szülők piaci szempontok alapján döntenek, a vadidegen pasi meg úgy termel vért a nászéjszakán a hótiszta lepedőre, ahogy bír... Durva, semmire, csak a saját férfiúi erejére figyelő behatolással, ami iszonyú kín lehet a fent elemzett csonkoló „műtétek” után a mit sem tudó lánykának. Ha mégsincs az a kívánt, a násznép által lesett és várt vérözön – ami ugye a szűzi élet bizonyítéka –, akkor megalázódik az ifjú (néha nagyon is koros) férj meg a család.

Tehát megint a nő az oka a szégyenkező főhajtásnak: őt kell kiirtani, hisz csak így lesz újra becsületes a család! Hirsi Ali elmeséli, hogy a hollandok túl toleráns hozzáállása egészen máig azt az abszurd helyzetet eredményezte, hogy a társadalombiztosítás fedezte a muszlim nők szűzhártya-helyreállító műtétjét, mint kultúrájuk egyik fő részét. Őt ez felháborítja, hiszen ezzel borzasztó gyakorlatot finanszírozott és tartott meg a holland társadalom, semmit nem segítve a kitörni akaró nőkön. Amúgy a muszlim férfiak szexuális kultúrájának is annyi ezzel, hisz soha nem tudnak örömet adni (kapni is jószerint csak ordas prostiktól, amit persze elnéz a vallásuk. A kisgyerekek lezúzása is gyakorlat, úgy használva őket, mint egy rongyot. Erről is jelent már meg sok leleplező könyv.) Négy feleséget tarthatnak, de mindegyiket így választják ki, és ekképp használják. Sok európai nő vallott arról egy internetes lap kérdésére, hogy az arab pasik nem jók az ágyban, mert ha a nők örömének jogát a vallásuk elvitatja, akkor mit erőlködjenek ezen...

Ayaan Hirsi Ali folytatja – most onnan Amerikából – a női, egyúttal az emberi jogok kivívását; írásában meg is fogalmaz egy tíz pontból álló cselekvési tervet azoknak a bátraknak, akik az ő példáján felbuzdulva, a szülői ház áporodottságából kirohannának a szabad levegőre. Jelzi azt is, hogy ez bizony visszafordíthatatlan folyamat, amivel végleg elszakad az illető előző életétől: mert a muszlim család nem engedi ki kalitkájából a nőneműt, csak halál/házasság árán... Ő sem tud semmit évek óta az övéiről: kitagadtatva éli napjait. Épp ezért sem hisz a mulikulti áldásosságában; ez csődöt mondott régen, és Theo van Gogh meggyilkolásával véres, lezáró pont került utána. Azon az ominózus filmen – Behódolás I. a címe – öt szerencsétlen látható, köztük Amina, a főszereplő (Hirsi Ali alteregója), aki kétségeit fejezi ki Allah törvényeivel szemben – ezt a négy vallásos nő esetével nyomatékosítja. Íme: Ajsát (Mohamed gyerekkorú feleségének neve is) száz botütésre ítélik, mert szerelmes lett és lefeküdt a fiúval. Safija a házastársi erőszak áldozata nap, mint nap. Zainabot is az ura veri kékre-zöldre, hisz mivel ő a magasabb rendű, neki szabad ilyetén módon „nevelni” asszonyállatát. Fatima, e tetőtől talpig lefátyolozott, erényes fiatal mégis nagybátyja erőszakának esik áldozatul, és terhes lesz. Azt is tudja, hogy emiatt meg fogja őt ölni az apja, aki amúgy hallani sem akart a bátyja aljas tettéről, hisz egy férfi nem lehet bűnös!  Ez a görbe tükör késztette öldöklésre a filmrendező támadóját, mondván, gyalázza a gyaur az iszlámot. Holott ez nem más, mint fájó dokumentum az effajta szobák mélyén zajló „hétköznapi fasizmusról”, úgy is, mint hagyományőrzésről.

Tanulni, bírálni, kérdezni, nyugati olvasmányokat (amik persze tiltva vannak!) feldolgozni, szekularizálni – ezek Hirsi Ali receptjei e mély sötétség és elmaradottság ellen. Hogy az olajból ne csak keveseknek származzon jóléte az arab világban, hanem nőhessenek fel végre mindannyian a fejlett országok színvonalára. Egyenrangúként a férfi és a nő. Fátyol, fájdalmas testi-lelki tönkretételek, durva megkülönböztetések nélkül. Ha ez egyszer megvalósulna – hiszi töretlenül –, akkor nem lenne már alapja az elvakultságnak, a nyugatot, zsidókat hisztérikusan kiirtani akaró fanatikusok tanításának, amivel ma is mérgezik a Korán-iskolákban a kicsiket. És ezt is a holland állam támogatja kultúra- és örökségmentés címszóval.

Hirsi Ali kikéri magának, hogy ez lenne a muszlim világ támogatandó értéke! Ez csak végleges lemaradásuk záloga lesz, ha nem változik sürgősen valami; ezért kéri, hogy a modern országok ne fogadják el, hogy ez megőrizendő! Természetesen a hat alapvetés közül a szegények segítése, az erkölcsös élet kívánalma, az őszinte hit megmaradhatna a vallásból. De nem zárhatná ki a világra való nyitottságot, az ellenvélemény megfogalmazását (bár ez a legnagyobb tabu, mert a hitük bírálhatatlan, bármiről is legyen szó!), a fizikai csonkolás erélyes tiltását (ami nem is iszlám alapelv, csak a törzsi szokásokat anno beépítették ebbe a szüzességmániába: fájdalomhoz kapcsolva a női szexualitást, hogy a férj iránti hűség megmaradjon), a fátyollal szembeni fellépést. Vívja harcát és reménykedik, hogy nem pusztába kiáltott szó eddig munkássága, amiért már vér is hullott, amiért másodjára is menekülnie kellett...

Nemcsak a muszlimokhoz, de a nyugati társadalmakhoz is szól ebben a művében. Azért, hogy – elolvasván az ő és társai történetét – ezentúl ne tolerálják a megengedhetetlent. Ezek után ne higgyék el, hogy ilyennek kell lennie egy muzulmánnak; a lánygyilkos, erőszaktevő, életet/egészséget megrontó fanatikus őrült, buta és elmaradott milliókat csak e fejlett, nehezen kivívott individuális-humánus törvények szerint élő népek példája változathatja meg! Ha a fejüket felemelni készülő lányokat segítik új életet kezdeni választott hazájukban, ha az odamenekülteket – mert mindig a lenézett, pogány nyugat felé veszi mindenki az útját, senki nem az elvakult iszlamista, szegény helyekre tart, ha már eljön otthonról – rászorítanák a többség kódexének elfogadására, akkor kezdődhetne valami fejlődés. De megértést hazudó, a lényeget elfedő módon nem. A filmje ellen nem csak késsel, de szóval is dühödten tiltakoztak a muszlim vallási vezetők, politikusok, mondván: „Te az iszlámot akarod rossz színben feltüntetni. .....Ócsárlod, amiben az emberek hisznek.", stb. Hogy lehet egyáltalán némi probléma az így értelmezett és megélt hittel, hogy gond a saría (vallási törvénykezés) brutalitása, az egyenlőtlenség, az elmaradottság – nos ez nem került szóba részükről azóta sem. Tehát nem ez a harc a végső....

Ali szavai a mi itteni problémáinkra is gyógyírt jelentenének, ha megfontolnák, hogy ugyanez zajlik a cigányság mára már kártékonnyá vált mentalitás-zárványait tekintve. Javaslataihoz hasonlatosan lehetne kiküszöbölni az ő több évszázados lemaradásukat is, a felzárkózás reményében. Hiszen itt sem egészséges az olyan, körükben fellelhető nézet, hogy a munkának nincs becsülete – ahogy az arab  világban is a meló csupán muszáj-dolog, kínszenvedés és nem az önmegvalósító kreativitás  boldogságforrása – segélyre várva nőnek fel generációk. A szexualitás ősi, csak reproduktív értelmezése (gyereklányok férjhez adása és korai szülése) plusz a nők háttérbe szorítása is visszaveti a romákat. Leszakadásuknak saját, ősidőkben megragadt „törvényeik” is az okai. Ahogy Ali kárhoztatja a hittársai „mindig az a másik a hibás: a gonosz nyugat, a zsidók, Amerika, stb., de mi sose!”-hozzáállását, úgy itthon is fel kéne vállalni a kritikai magatartást saját múltjukkal szemben, maguknak a romáknak. Ezzel már tennének is valami fontosat boldogulásukért. Nekik is születhetne már egy ilyen bátor, elszánt, engedetlen Ayaan Hirsi Alijuk ...

Szász Judit

Kiadja: az Ulpius-Ház

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Hamoud 2008-10-06 17:22 | Válasz erre | #2
Azok, akik a próféta élettörténetének megismerésével próbálják (évszázadok óta) értelmezni a Koránt és a hadíszokat, egyetértenek abban, hogy Mohamed életében kiemelkedő jelentőségűek voltak a nők, és személyes kapcsolatai, tapasztalatai, gyermek- és felnőttkori élményei alapján az iszlám vallásalapítója szeretettel és megértéssel fordult az asszonyokhoz. Viselkedésére rávilágít egy, al-Ghazzálí által lejegyzett mondat: "Közöttetek legjobbak azok, akik jól bánnak a nőkkel, és mindőtök között én vagyok az, aki jól bánik velük."[198]

Mohamed első ízben 25 éves korában házasodott meg, amikor feleségül vette Khadídzsa bint Khuwajlidot, a nálánál 15 évvel idősebb gazdag özvegyet, akinek gyermekei is voltak. A mekkai asszony megörökölte elhalt férje karavánjait és kereskedelmi kapcsolatait, s így Arábia igen kevés, kivételes helyzetben lévő női közé emelkedett. Feltehetőleg a szegény származású, édesanyját kisgyermekként elvesztett Mohamed saját személyére vonatkoznak a Korán alábbi kérdései: "Nem talált-e téged árvának és adott menedéket, (...) és nem talált-e szűkölködőnek és tett gazdaggá téged?" (Korán 93:6 és 93:8) Khadídzsa hét gyermekkel ajándékozta meg Mohamedet, akik közül azonban csak négy lány maradt életben. Ő, az első feleség volt az a társ, akivel Mohamed legelső vallásos élményeit, látomásait és az általa isteni kinyilatkoztatásnak tartott szövegeket megosztotta. Felesége lelkesen támogatta őt, és együtt imádkoztak Alláhhoz.[200] Életrajzíróik szerint a házaspár nagy szeretetben és egyetértésben élt, és a próféta csak a 619-ben, 65 éves korában elhúnyt Khadídzsa után vett újra maga mellé feleséget, jóllehet, az előkelő mekkaiak körében ezidőtájt szokásban volt a többnejűség. Egyszer, mikor a későbbi fiatal feleség, cAisha azt találta mondani Mohamednek, hogy Alláh az ő személyében jobb feleséget adott, mint amilyen Khadídzsa volt, a próféta a hagyomány szerint azt válaszolta, hogy "Alláh nem adott nekem jobb feleséget. Ő hitt bennem, amikor még senki nem adott hitelt a szavaimnak. Biztos volt benne, hogy igazat szólok, amikor az emberek hazugnak tartottak. Segített engem anyagilag, amikor senki semmit nem adott nekem. Alláh tőle fiúkat is adott, akiket egyetlen más asszonytól sem kaptam."[201]

Khadídzsa után Mohamed több asszonnyal élt együtt, s e tény sok vitát váltott ki úgy a saját korában, mint a későbbi időszakokban. Több kutató szerint ez az állapot nem a próféta "erkölcstelenségével" vagy "bujaságával" állt összefüggésben, hanem a történelmi helyzet hozta. Egyrészt - más férfiakhoz hasonlóan - Mohamed így tudta biztosítani néhány özvegyen maradt muszlim asszony biztonságát, másrészt pedig fontos volt "házassági politikája" az iszlám megerősítése, egyes személyek és törzsek megnyerése kapcsán is. Azt is ki kell emelni e témát illetően, hogy a próféta nőkkel való kapcsolata a világ jelenségeit szellemi szinten is értelmező muszlim számára nem világi jellegű, hanem ellenkezőleg: a testiség, a testi szerelem megszentelése, magának az isteni jelenlétnek a hordozója.[202]

A Korán egyik szúrájában világosan olvasható, hogy a prófétára más előírások vonatkoznak a házasság és a párkapcsolatok tekintetében, mint a többi muszlimra: "Próféta! Megengedtük, hogy a feleségeid legyenek: azok, akiknek a fizetségét odaadtad és akiket a jobbod birtokol abból a zsákmányból, amit Alláh juttatott neked, és a te apai nagybátyád és apai nagynénéid leányai, és az anyai nagybátyád és anyai nagynénéid leányai, akik veled együtt elvégezték a hidzsrát, és (minden) hívő asszony, ha odaajándékozza magát a prófétának és a próféta (is) feleségül akarja őt venni; (ez) a hívők közül kizárólag téged illet meg (...), hogy ne lehessen a vétkedül felróni. (...) Te későbbre halaszthatod azt, akit akarsz, és magadhoz fogadhatod azt, akit akarsz, és ha olyasvalakit kívánsz (feleségül), akit (korábban) elküldtél - nem róható föl vétkedül." (Korán 33:50-51) Mohamed feleségeinek azonban - a Koránban lefektetett elvek szerint - szabadságukban állt dönteni a házasságkötés, illetve az elválás vonatkozásában is. Egyrészt bármelyik nőnek jogában állt visszautasítani Mohamed leánykérési ajánlatát (Umm Szaláma hosszas vonakodása példa erre), másrészt pedig elhagyhatták a férfit, ha úgy kívánták, miként például Aszmá bint al-Numán. A Koránban az alábbi, ritkán idézett sorok olvashatók erről a kérdésről: "Próféta! Mondd meg a feleségeidnek: »Ha az evilági életet és annak pompáját kívánjátok, akkor gyertek ide, (vég)kielégítést adok nektek és illendő módon elbocsátalak benneteket. Ha azonban Alláhot és az ő küldöttjét kívánjátok és a túlvilági lakhelyet - bizony, Alláh óriási fizetséget készített azoknak, akik jóravalóak közöttetek.«" (Korán 33:28-29)

Khadídzsa után Mohamed először Szavda bint Zamáqot, a 30 éves özvegyet vette feleségül, valamint egy kislányt, cAishát, akit valamennyi felesége között legjobban kedvelt. Al-Bukhari szerint a lány nem volt több, mint hat éves, amikor az 50 éves Mohamed elhatározta, hogy feleségül veszi, és 18 volt, amikor 632-ben a próféta meghalt. cAisha annak az Abú Bakrnak a leánya volt, aki Mohamed halála után a muszlimok első kalifája lett. Al-Tabarí "A próféták és királyok könyve" című művében leírta ezt a házasságkötést, kiemelve, hogy Abú Bakr csak Mohamed küldöttének többszöri kérésére volt hajlandó homokozó és babákkal játszó leánykáját feleségül adni a prófétához.[203] cAisha ugyan a próféta házában élt, de csak felserdülése után vált testi értelemben is Mohamed asszonyává (ő volt a próféta egyetlen olyan felesége, aki szűzen került a férfi mellé társnak). Rendkívüli nő volt, olyan, aki haláláig szívén viselte az iszlám ügyét, éles eszével és kedvességével sokakat elkápráztatott.

Al-Ghazzálí leírása szerint a beteg prófétát élete utolsó napjaiban szokás szerint minden éjjel egy másik feleségéhez vitték, hogy ott aludjon. Kérdéseiből feleségei könnyen kitalálták, hogy Mohamed mindig az cAishával töltendő éjszakát várta leginkább, így végül - hogy kedvében járjanak - az ő házába szállították, és ott maradt haláláig. 632. június 8-án az akkor 18 éves cAisha karjai között halt meg, és ifjú felesége megható, rímes prózában szerkesztett búcsúbeszédet mondott felette a mecsetben. Mivel Mohamed még életében elnevezte őt a "hívők édesanyjának", cAisha egész életében megpróbált e névhez hűen viselkedni, és az iszlám megerősödése érdekében munkálkodott.

/részletek:Kéri Katalin: Holdarcú, karcsú ciprusok (Nők a középkori iszlámban)/

Hamoud 2008-10-06 17:01 | Válasz erre | #1
Jóság az asszonyokhoz:
A Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „A hívők közül azok a legteljesebb hitűek, akik a legjobb erkölcsűek. A legjobbak közöttetek pedig azok, akik a legjobbak asszonyaikhoz!” (at-Tirmidí)

Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„Céltalan élet nem lehet tiszta."
Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ