Ez utóbbi tényleg száz százalékosan illik a kényszerházasság ellen Hollandiáig el- és ott befutott munkáspárti, majd liberális politikussá lett fekete lányra. Aki miatt 2004-ben az akkor 47 éves Theo van Gogh filmrendezőt (a festő rokonságából) Mohamed Boyeri – egy szélsőséges iszlám csoport, a Hostadt tagja – fegyverrel és késsel megölte. Azért a filmért, amelyet Hirsi Ali ötlete nyomán forgatott azokról, a fekete nő által elképzelt és meg is jelenített asszonyokról, akiken a muszlimok istenének és profétájának feliratait lehetett bőrre festve elolvasni, épp elnyomásuk elleni tiltakozásképp. Ez a fanatikus csoport, amelynek több tagját akkoriban elkapták (még Londonból is hazatoloncoltak közülük valót Hollandiába) bármikor boldogan gyilkolna újra azért, hogy ezt a felvilágosító munkát és kritikát meggátolja – ahogy a Mohamed nevű tényleges mészáros vallotta a bíróságon.

Hirsi Alit – immár Rushdie-hoz hasonlóan – őrök védték ezután fogadott hazájában. Majd mikor a helyzete annyira kényelmetlenné vált emiatt a befogadó és addig vele toleráns országában, a fiatal képviselő inkább Amerikába vándorolt tovább, ahol most is él és dolgozik. Ez a véres sztori nincs megírva ebben a könyvében (csak utal rá az előszóban), de a hozzávezető út igen.

A szomáliai Ayaan Hirsi Ali egy jómódú, szülőhazájában komoly tényezőként – a női edukáció élharcosaként – funkcionáló férfiú leánya, és az a borzasztóan abszurd az életében, hogy éppen papája hajdani álmait megvalósítván – egyetemet, felelősségteljes munkát végzett – kitagadtatta magát a családjából. Ahol elegáns, drága olasz cipőt viselő atyja – már amikor épp láthatta a família, hiszen sokszor bujkálnia, menekülnie is kellett Szomália hadurai elől – ugyan jó fejnek tűnt számára a megcsontosodott vallási nézeteibe belesavanyodott, és elhanyagolt, trampli anyuka mellett, de a nemek közti kiáltó ellentét már ekkor feltűnt a kislánynak. Húga még vadabb ellenkezésbe fogott az életét szinte  húsába fúródó „szellemi vasnyársakkal” beszűkítő hittel szemben, fellázadva szülei és Allah ellen. Miután kijutott nővére után Hollandiába, egyetemre került, de itt tette miatt mély depresszióba esett. Így összezavarodva visszament Kenyába (gyerekkoruk egyik színhelyére), ahol pszichózisát bottal és lekötözéssel, éhezését meg sehogy se kezelték, így szenvedések után, 1998-ban elhunyt. Alit ez a közeli tragédia még több harcra serkentette az iszlám mai formája ellen.

Mit gondol ő, vallásos családból jőve erről, az embereket megnyomorító, világokat szegénységbe és bajba taszító hitről? Ezt írta meg most okosan lázító módon: azt, hogy ez egy mérhetetlenül elmaradott – a 7. századi törzsi állapotokat bebetonozó –, az emberiség felét (a nőket) mélyen lealázó és teljes megreformálásra szoruló vallás. Olyan, aminek mielőbb el kellene szakadnia attól a bénító gyakorlattól, hogy teljesen átszője és determinálja az egyén életét. Úgy, ahogy Hirsi Ali legkedvesebb korszakában, a felvilágosodás korában ezt – a klérus tiltakozásával szembe menetelve – a kereszténységgel szemben meglépte Európa. Az akkori franciák munkáját kezdte el most egymaga, mert a mai iszlám tudósok ezért semmit sem tesznek. Fájdalmasan kéri számon hite mai elismert képviselőitől, hogy miért nem szárnyalnak azokban a szellemi magasságokban, amiket nagyjaik egyszer már elértek a középkorban?  

Averroes (Ibn Rusd) lehetne a követendő példa – bár ezt én írom most ide, ő nem szól róla név szerint –, aki Seneca szülőhelyén, Cordobában, a 12. században Arisztotelész alapján magyarázta a hit és a filozófia kettéválasztásának szükségességét, az általa megalkotott veritas duplex=kettős igazság révén. Az ő szobra ma is ott áll a Föld egyik legnagyobb  mecsetje, a Mezquita városában, a zsidó Majmonides emlékműve mellett. Akkor még nem volt kibékíthetetlen ellentét a két világvallás között... Ali leírja, hogy manapság viszont automatikusan minden rosszért „a zsidókat” teszik felelőssé az iszlám világban, még ott is, ahol még soha egyetlen élő izraelitát sem láttak. Ahogy ő sem, egész addig, amíg el nem került Hollandiába.

Szerinte a gondolkodásról, az önállóságról szoktat le ez a vallás azzal, hogy majd másfél évezredes késéssel minden apró életmozzanatot beszabályoz, és semmi ellenszegülést, korrekciót nem tűr meg. Mohamed prófétát – akit Allahhoz hasonlatosan szintén nem szabad a kritika leheletével sem érinteni – az írónő (történetét elénk tárva) gyakorlatilag pedofil önkényúrnak hiszi. Hiszen barátja 9 éves(!!) kislányára vetett szemet, sőt feleségévé is tette a zsenge kisgyereket; ezzel nem kevesebbet, mint a házasság=erőszak a nőn alapvetését fogalmazta meg – így előírva híveinek mindmáig.

Hirsi Ali legnagyobb harcát épp ez ellen folytatja, a nőket ennyire semmibe vevő mentalitásnak fut neki mindannyiszor. Míg a gazdasági, kulturális elmaradottságot (és az abból következő frusztrációs, vak térítő dühöt) is a változhatatlannak kikiáltott vallás számlájára írja, véleménye az, hogy mégis a legiszonyúbb vétket az asszonyokkal-lányokkal szemben követi el az iszlám. És mert ezek a lealázott, akarattalanná gyötört, butaságban tartott bábok (akikben persze fortyog az indulat és a szégyenérzet) nevelik a kincsnek tartott fiúkat, lenézett lányokat zárt kapujú, fülledt házak mélyén. Ilyen rossz minőségű tömegek nőnek fel évszázadok óta, menthetetlenül lemaradva a XXI. századról is... Eme majd másfél milliárd muszlim hitű ember elszakítva él a modern tudástól (noha fanatikus harcukban persze jól jön az utált nyugati technika: lásd, Mohamed Atta és társai, akik a hamburgi egyetemen tanultak és repülőgépet vezetve öldököltek szeptember 11-én, a Szent Hit nevében), fényévekre a humánumtól, az egyenlőségtől.

Hirsi Ali ezután a WTC-rombolás után most már elkerülhetetlennek gondolja az iszlám megújhodását, és ennek zálogát leginkább a nők felszabadításában látja. Ő és millió elmenekült nő a példa arra, hogy azoknak, akik nem tűrnek tovább ott sem, bizony iszonyúan nehéz az útjuk! Mert persze, aki Hollandiába menekül, legtöbbször ugyanolyan kényszerű rabságba kerül ott is – s ráadásul vadidegenek közé, családjától elszakítva, férjének kiszolgáltatva, nyelvet sem tudva... Sok csak a holland kormány felállította megvert nők menedékházáig jut – teméntelen szenvedés után: sarokba kuporodva, semmit sem értve, tolmács által kifaggatva és alamizsnával magára hagyatva. Rengeteg ilyet ismert, hisz politikusi karrierje előtt ő is fordítással kereste e helyeken a kenyerét – és épp ezek a sztorik nyitották fel végleg a szemét. Hogy a holland mindent megértő és mindent az egykor istenített multikulti javára író magatartás nagyon káros, és ez ellen is küzdenie kell, noha a „bennszülöttek” ezt gyakran zokon vették tőle! A segélyeken tengődő, a tanítást csak Korán-magyarázásokkal letudó iszlám férfi-központú családok a gettóban reménytelen helyzetben vannak, ahonnan engedélyükkel csak vallási fanatikusként vagy bűnözéssel törhetnek ki a fiatalok.

Egykori második hazájában még mindig azt gondolják a vezetők, hogy el kell fogadni ezt a sajátos kulturális hagyományt, mert az ide menekültek Anatólia kopár fennsíkjairól, Marokkó, Szomália, stb. nyomorú vidékéről ezt hozták „kincsként” magukkal. Pátyolgatni kell tehát eme konzervatív muszlim közösségeket – hiszik az európai balliberális értelmiségi döntéshozók mindenütt; ezért elnézik a borzalmas szokások gyakorlását, mert szerintük akkor majd hálából jól beilleszkednek e középkorból idecsöppent népségek. Ali szerint ez baromság, hiszen ez a „hozomány” életveszélyes! Például a legszörnyűbb mind között a lányok körül- és kimetélése, az excízió! (Ali szerint nem összevethető a circumcizióval, a körülmetéléssel. Inkább olyan, mintha barbár módon eltávolítanák a férfi fitymáját, makkját, heréjét, plusz össze is varrnák azt, ami még megmarad belőle...) Ezt ugyan a holland törvény tiltja, de mivel nem tudják és nem is akarják ellenőrizni, hát termi szörnyű virágait: hogy semmi gond ne legyen, elviszik a kicsit „vakációzni” az óhazába, ahol rozsdás zsilettel, üvegdarabbal esnek neki.

Visszajőve Európába már egy csonkolt nemiszervű – a klitoriszt, kis- és nagyajkakat igen kétes körülmények között levagdossák, a vaginát belülről üveggel, krumpli hámozó késsel(!!) ledörzsölik, hogy összetapaszthassák, majd még jól meg is varrják – csak kis lyukat engedve a vizeletnek –, és csonkolt lelkű gyereklány érkezik vissza, akinek amúgy fogalma sincs a szexről, a teherbeesésről férjhezmenése napjáig... Mert Allah és az ő prófétája szerint nemi öröm, orgazmus egy nőt nem érhet el, mivel a szex csak fiúgyártásra találtatott ki, lévén ő a legfőbb érték egy családban. Ha viszont olyan pechjük van, hogy lánycsecsemő születik – a fölösleges száj –, akkor mindenekelőtt a SZÜZESSÉG a fontos, mint értékmérő árucikk!  Ha ez elvész, meg lehet, sőt kell ölni a famíliára szégyent hozó kurvát, eldobva, mint a szemetet – ha nem is a szabadelvű, tehát a gyilkosságot büntető Hollandiában, akkor óhazaküldve... Házasság és szerelem e világban soha nem összetartozó fogalmak: a szülők piaci szempontok alapján döntenek, a vadidegen pasi meg úgy termel vért a nászéjszakán a hótiszta lepedőre, ahogy bír... Durva, semmire, csak a saját férfiúi erejére figyelő behatolással, ami iszonyú kín lehet a fent elemzett csonkoló „műtétek” után a mit sem tudó lánykának. Ha mégsincs az a kívánt, a násznép által lesett és várt vérözön – ami ugye a szűzi élet bizonyítéka –, akkor megalázódik az ifjú (néha nagyon is koros) férj meg a család.

Tehát megint a nő az oka a szégyenkező főhajtásnak: őt kell kiirtani, hisz csak így lesz újra becsületes a család! Hirsi Ali elmeséli, hogy a hollandok túl toleráns hozzáállása egészen máig azt az abszurd helyzetet eredményezte, hogy a társadalombiztosítás fedezte a muszlim nők szűzhártya-helyreállító műtétjét, mint kultúrájuk egyik fő részét. Őt ez felháborítja, hiszen ezzel borzasztó gyakorlatot finanszírozott és tartott meg a holland társadalom, semmit nem segítve a kitörni akaró nőkön. Amúgy a muszlim férfiak szexuális kultúrájának is annyi ezzel, hisz soha nem tudnak örömet adni (kapni is jószerint csak ordas prostiktól, amit persze elnéz a vallásuk. A kisgyerekek lezúzása is gyakorlat, úgy használva őket, mint egy rongyot. Erről is jelent már meg sok leleplező könyv.) Négy feleséget tarthatnak, de mindegyiket így választják ki, és ekképp használják. Sok európai nő vallott arról egy internetes lap kérdésére, hogy az arab pasik nem jók az ágyban, mert ha a nők örömének jogát a vallásuk elvitatja, akkor mit erőlködjenek ezen...

Ayaan Hirsi Ali folytatja – most onnan Amerikából – a női, egyúttal az emberi jogok kivívását; írásában meg is fogalmaz egy tíz pontból álló cselekvési tervet azoknak a bátraknak, akik az ő példáján felbuzdulva, a szülői ház áporodottságából kirohannának a szabad levegőre. Jelzi azt is, hogy ez bizony visszafordíthatatlan folyamat, amivel végleg elszakad az illető előző életétől: mert a muszlim család nem engedi ki kalitkájából a nőneműt, csak halál/házasság árán... Ő sem tud semmit évek óta az övéiről: kitagadtatva éli napjait. Épp ezért sem hisz a mulikulti áldásosságában; ez csődöt mondott régen, és Theo van Gogh meggyilkolásával véres, lezáró pont került utána. Azon az ominózus filmen – Behódolás I. a címe – öt szerencsétlen látható, köztük Amina, a főszereplő (Hirsi Ali alteregója), aki kétségeit fejezi ki Allah törvényeivel szemben – ezt a négy vallásos nő esetével nyomatékosítja. Íme: Ajsát (Mohamed gyerekkorú feleségének neve is) száz botütésre ítélik, mert szerelmes lett és lefeküdt a fiúval. Safija a házastársi erőszak áldozata nap, mint nap. Zainabot is az ura veri kékre-zöldre, hisz mivel ő a magasabb rendű, neki szabad ilyetén módon „nevelni” asszonyállatát. Fatima, e tetőtől talpig lefátyolozott, erényes fiatal mégis nagybátyja erőszakának esik áldozatul, és terhes lesz. Azt is tudja, hogy emiatt meg fogja őt ölni az apja, aki amúgy hallani sem akart a bátyja aljas tettéről, hisz egy férfi nem lehet bűnös!  Ez a görbe tükör késztette öldöklésre a filmrendező támadóját, mondván, gyalázza a gyaur az iszlámot. Holott ez nem más, mint fájó dokumentum az effajta szobák mélyén zajló „hétköznapi fasizmusról”, úgy is, mint hagyományőrzésről.

Tanulni, bírálni, kérdezni, nyugati olvasmányokat (amik persze tiltva vannak!) feldolgozni, szekularizálni – ezek Hirsi Ali receptjei e mély sötétség és elmaradottság ellen. Hogy az olajból ne csak keveseknek származzon jóléte az arab világban, hanem nőhessenek fel végre mindannyian a fejlett országok színvonalára. Egyenrangúként a férfi és a nő. Fátyol, fájdalmas testi-lelki tönkretételek, durva megkülönböztetések nélkül. Ha ez egyszer megvalósulna – hiszi töretlenül –, akkor nem lenne már alapja az elvakultságnak, a nyugatot, zsidókat hisztérikusan kiirtani akaró fanatikusok tanításának, amivel ma is mérgezik a Korán-iskolákban a kicsiket. És ezt is a holland állam támogatja kultúra- és örökségmentés címszóval.

Hirsi Ali kikéri magának, hogy ez lenne a muszlim világ támogatandó értéke! Ez csak végleges lemaradásuk záloga lesz, ha nem változik sürgősen valami; ezért kéri, hogy a modern országok ne fogadják el, hogy ez megőrizendő! Természetesen a hat alapvetés közül a szegények segítése, az erkölcsös élet kívánalma, az őszinte hit megmaradhatna a vallásból. De nem zárhatná ki a világra való nyitottságot, az ellenvélemény megfogalmazását (bár ez a legnagyobb tabu, mert a hitük bírálhatatlan, bármiről is legyen szó!), a fizikai csonkolás erélyes tiltását (ami nem is iszlám alapelv, csak a törzsi szokásokat anno beépítették ebbe a szüzességmániába: fájdalomhoz kapcsolva a női szexualitást, hogy a férj iránti hűség megmaradjon), a fátyollal szembeni fellépést. Vívja harcát és reménykedik, hogy nem pusztába kiáltott szó eddig munkássága, amiért már vér is hullott, amiért másodjára is menekülnie kellett...

Nemcsak a muszlimokhoz, de a nyugati társadalmakhoz is szól ebben a művében. Azért, hogy – elolvasván az ő és társai történetét – ezentúl ne tolerálják a megengedhetetlent. Ezek után ne higgyék el, hogy ilyennek kell lennie egy muzulmánnak; a lánygyilkos, erőszaktevő, életet/egészséget megrontó fanatikus őrült, buta és elmaradott milliókat csak e fejlett, nehezen kivívott individuális-humánus törvények szerint élő népek példája változathatja meg! Ha a fejüket felemelni készülő lányokat segítik új életet kezdeni választott hazájukban, ha az odamenekülteket – mert mindig a lenézett, pogány nyugat felé veszi mindenki az útját, senki nem az elvakult iszlamista, szegény helyekre tart, ha már eljön otthonról – rászorítanák a többség kódexének elfogadására, akkor kezdődhetne valami fejlődés. De megértést hazudó, a lényeget elfedő módon nem. A filmje ellen nem csak késsel, de szóval is dühödten tiltakoztak a muszlim vallási vezetők, politikusok, mondván: „Te az iszlámot akarod rossz színben feltüntetni. .....Ócsárlod, amiben az emberek hisznek.", stb. Hogy lehet egyáltalán némi probléma az így értelmezett és megélt hittel, hogy gond a saría (vallási törvénykezés) brutalitása, az egyenlőtlenség, az elmaradottság – nos ez nem került szóba részükről azóta sem. Tehát nem ez a harc a végső....

Ali szavai a mi itteni problémáinkra is gyógyírt jelentenének, ha megfontolnák, hogy ugyanez zajlik a cigányság mára már kártékonnyá vált mentalitás-zárványait tekintve. Javaslataihoz hasonlatosan lehetne kiküszöbölni az ő több évszázados lemaradásukat is, a felzárkózás reményében. Hiszen itt sem egészséges az olyan, körükben fellelhető nézet, hogy a munkának nincs becsülete – ahogy az arab  világban is a meló csupán muszáj-dolog, kínszenvedés és nem az önmegvalósító kreativitás  boldogságforrása – segélyre várva nőnek fel generációk. A szexualitás ősi, csak reproduktív értelmezése (gyereklányok férjhez adása és korai szülése) plusz a nők háttérbe szorítása is visszaveti a romákat. Leszakadásuknak saját, ősidőkben megragadt „törvényeik” is az okai. Ahogy Ali kárhoztatja a hittársai „mindig az a másik a hibás: a gonosz nyugat, a zsidók, Amerika, stb., de mi sose!”-hozzáállását, úgy itthon is fel kéne vállalni a kritikai magatartást saját múltjukkal szemben, maguknak a romáknak. Ezzel már tennének is valami fontosat boldogulásukért. Nekik is születhetne már egy ilyen bátor, elszánt, engedetlen Ayaan Hirsi Alijuk ...

Szász Judit

Kiadja: az Ulpius-Ház