Salvatore Quasimodo verspályázat
Dátum: 2006. február 9., csütörtök, 18:57
Ismét meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot Balatonfüred városa - közölték csütörtökön Budapesten. Immár 14. alkalommal hirdették meg a Nobel-díjas olasz költő nevét viselő nemzetközi pályázatot, amelyre magyar nyelvű költeményekkel lehet nevezni. Egyúttal útjára indítottak egy, a díjazott versek képi ábrázolására kiírt pályázatot is.

Salvatore Quasimodo 1961-ben a Balaton-parti városban, a helyi szívkórházban nyerte vissza egészségét. A város vezetése 1993-ban alapítványt hozott létre a költő emlékére, a testület minden évben meghirdeti a pályázatot. A legjobbnak ítélt alkotást ösztöndíjjal jutalmazza a zsűri.

Minden pályázó két, kiadatlan, más pályázatokon nem díjazott és nem említett verssel indulhat a költőversenyen. A pályamunkákat május 31-ig várják - mondta el a feltételeket ismertetve Mezey Katalin költő, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Mint elhangzott: a költőverseny díjazott alkotásainak képi megjelenítésére is pályázatot hirdet meg a Quasimodo-alapítvány, az IRKA Egyesület és Balatonfüred önkormányzata a Duna Televízió támogatásával.

Idén is a Salvatore Quasimodo-emlékdíjjal egy időben hirdették meg a Balaton természeti és kulturális emlékeinek méltó bemutatását célul kitűző Bertha Bulcsu-emlékdíj pályázatát. A meghívásos pályázatra öt jelentős írót hív meg idén az Írók Alapítványa, valamint Balatonfüred és Balatongyörök önkormányzata, négyet irodalmi riport készítésére, egy főt pedig helytörténeti téma feldolgozására.

A csütörtöki sajtótájékoztató keretében vette át a Salvatore Quasimodo emlékdíjat a 2005-ös év fődíjasa, Kiss Dénes író, költő, aki nem tudott megjelenni a tavalyi gálán.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Nymphea 2008-10-06 20:56 | Válasz erre | #3
Elnézést... azt hiszem, mégiscsak én néztem félre... sajnos... :(
Remélem idén lesz még verspályázat!

Tisztelettel, Nymphea

Nymphea 2008-10-06 20:53 | Válasz erre | #2
Egy fontos kérdésem lenne:
Számomra a cikkből nem derül ki egyértelműen, hogy mikorra(melyik évre) is írták ki ezt a pályázatot?
Nagyon remélem, hogy még nem késtem le róla!

Köszönettel, Nymphea

Ludmann Sándor 2008-01-27 15:14 | Válasz erre | #1
Nem tudok hozzászólni mivel nincs megfelelő gyakorlatom egyenlőre, de az alap gondolatot nagyszerűnek tartom, a művézet az irodalom fejlő -
désének vonatkozásában is.
Most regisztráltam elősször. Kissé tájékozatlan vagyok, ezért kérem szives segítségüket "mindenben".Egy kedves barátom javaslatára szeretnék én is
beküldeni egy verset a Quasimodo pályázatra.
A kérdésem az, hogy hogyan,milyen formában kell lebonyolítani a bekűl-
dést, és a beküldött művet milyen méretben kell elkészíteni. Csatolt fájl-
ként küdhetö e és mikor.

Köszönettel: Ludmann Sándor.

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„ A közepes tehetségű ember rendszerint elítéli mindazt, amit nem ér fel ésszel."
La Rochafoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ