Hírek

Kocsis András Sándort, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatóját díjazták Pekingben 14 másik külföldi szerző, fordító és könyvkiadó között a kínai könyvszakma legrangosabbnak számító, külföldieknek szánt elismerésével - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Hírek

Bíró Gergely író, szerkesztő kapta a 47. Tokaji Írótábor díját - közölte a Magyar Hírlap a Magyar Napló honlapjára hivatkozva szerdán.

Hírek

Ötven éve, 1969. augusztus 10-én hunyt el Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas író. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Hírek

Több százan - családja, barátai, tisztelői, művészek és közéleti személyiségek - kísérték utolsó útjára Ungvári Tamás Széchenyi- és József Attila-díjas írót, műfordítót, kritikust, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt pénteken Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben.

Hírek

A rendszerváltozás, valamint a Magyar Napló folyóirat indulásának 30. évfordulója alkalmából novellapályázatot hirdet a Magyar Napló Kiadó és a Magyar Írószövetség. A művek leadási határideje július 31.

Hírek

Július 19-én, pénteken, 9 óra 45 perckor vesznek végső búcsút Bart István író, műfordító, könyvkiadótól Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában - tudatta a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) az MTI-vel.

Hírek

Életének 89. évében szombaton meghalt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, kritikus, műfordító - tájékoztatta a család az MTI-t.

Hírek

Negyven éve, 1979. június 24-én hunyt el Örkény István Kossuth-díjas író, dramaturg, a Tóték és a Macskajáték alkotója, az egyperces novellák műfajának megteremtője. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Hírek

József Attila-mellszobrot avattak Budapesten, a IX. kerületben, a költő egykori lakóhelye közelében, a Ferenc téren csütörtökön.

Hírek

Kőszínházi és független társulatok, valamint egyéni művészek nevezését is várja idén a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amelyet október 16. és 20. között rendeznek meg a Váci Dunakanyar Színházban.

Hírek

Simon Márton költő ünnepi beszédével megnyílt a 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok csütörtök délután a Duna-korzón, Budapesten.

Hírek

Június 18-án, kedden 14 órakor vesznek végső búcsút Térey János költő, író, műfordítótól Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta a Jelenkor Kiadó az MTI-vel.

Hírek

Ötven éve, 1969. június 12-én hunyt el Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas író, Kakuk Marci és Misi mókus "atyja", a "virgonc szavak virgonc királya". Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Hírek

Márai Sándorra emlékezik a 17. Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe (Budavári Könyvünnep), melyet Kassa díszvendégségével rendeznek meg szeptember 6. és 8. között.

Hírek

A magyar művészetek első világháború és Trianon közötti időszakának vizsgálatát helyezi programjának fókuszába a 47. Tokaji Írótábor, amelyet augusztus 15. és 18. között rendeznek meg a boráról híres zempléni településen.

Hírek

Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas íróra emlékeznek születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából szombaton a Baranya megyei Vajszlón.

Hírek

Konferenciával, irodalmi túrával és koszorúzásokkal emlékeznek a 140 éve született Móricz Zsigmondra pénteken és szombaton Tiszacsécsén, Szatmárnémetiben és Börvelyen.

Hírek

Július 5-én, pénteken 11 órakor helyezik végső nyugalomra Ungvári Tamás Széchenyi- és József Attila díjas írót, műfordítót, kritikust, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt a Kozma utcai izraelita temetőben - tudatta a Scolar Kiadó csütörtökön az MTI-vel.

Hírek

Budapest saját halottjának tekinti a szombaton elhunyt Ungvári Tamás írót - közölte a főpolgármester az MTI-vel.


Hírek

Elhunyt Bart István író, műfordító, könyvkiadó. A hazai irodalmi élet fontos alakja több hónapos kórházi ápolás után csütörtökön, 75. évében halt meg - közölte a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) pénteken az MTI-vel.

Hírek

A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) posztumusz tagjává választotta a június 3-án elhunyt Térey János költőt, írót, drámaírót, műfordítót.

Hírek

PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivált rendeznek ősszel Budapesten. A szeptember 25-től 28-ig zajló esemény fő célja a világirodalom fókuszba állítása, illetve a magyar irodalom nemzetközi kapcsolatainak erősítése.

Hírek

Átadták pénteken az Év Gyerekkönyve díjakat: idén Rofusz Kinga, Keresztesi József, Holló Kati, Todero Anna, Zágoni Balázs, Kiss Judit Ágnes, Papp Dóra, Farkas Róbert, Miklya Zsolt és Kürti Andrea gyerek- és ifjúsági irodalmi alkotásait, illetve tevékenységét díjazták az Ünnepi Könyvhéten.

Hírek

Június 15-én lesz nyolcvanéves Lőrincz L. László orientalista, író, műfordító, Leslie L. Lawrence néven napjaink egyik legnépszerűbb magyar bestseller-szerzője. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

Hírek

Több mint 80 programmal, szerzői estekkel, felolvasásokkal és koncertekkel várja a közönséget a szerdán kezdődő Margó Irodalmi Fesztivál a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„ Éppen elég vallás létezik ahhoz, hogy gyűlöljünk, de nem elég ahhoz, hogy szeressük egymást."
Jonathan Swift
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ