BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Hírek

A legnagyobb magyar könyvszakmai szervezet, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) tiltakozását fejezte ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. (KMTG) íróakadémiájának 400 millió forintos állami támogatása miatt, valamint kifogásolja azt is, hogy a kormány egy jelenleg is elérhető könyvsorozat megjelenését támogatja 600 millió forinttal.

Hírek

Idén is megrendezik a Versünnep Fesztivált, amelyre január 31-ig három kategóriában jelentkezhetnek a hivatásos művészek, valamint a szakirányú oktatási intézmények hallgatói.

Hírek

Antal Nikolettet és Korpa Tamást választották meg a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) társelnökeivé a szervezet csütörtöki közgyűlésén.

Hírek

Kabai Lóránt költő, szerkesztő és irodalomszervező kapja a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) frissen létrehozott Csáth Géza-díját december 15-én, csütörtökön Budapesten. Az elismeréssel az irodalmi szervezet a hazai díjazási rendszer és kulturális élet problémáira is szeretné felhívni a figyelmet.

Hírek

Megkezdődött a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése szombaton Budapesten. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a résztvevőket köszöntő levelében kiemelte: az Írószövetség fontos közösség a nemzet életében, tisztújító közgyűlésének minden időben van tétje.

Hírek

Emléktáblát avattak Fekete Gyula (1922-2010) háromszoros József Attila-díjas író, szociográfus, a Magyar Írószövetség örökös tagja tiszteletére egykori Kecskemét utcai otthonának falán pénteken Budapesten.

Hírek

Újra kell fogalmazni a Magyar Írószövetség szerepét és feladatát a megváltozott kulturális térben - hangsúlyozta az MTI-nek Szentmártoni János, aki az elmúlt hat év értékelése mellett elmondta azt is, hogy a szervezet szombati tisztújításán harmadszor is indul az elnöki posztért.

Hírek

Oláh András író, költő irodalmi tevékenységét ismerték el az idén a Ratkó József díjjal.

Hírek

Tudományos konferenciával tisztelegtek Csorba Győző (1916-1995) előtt a Kossuth-díjas költő, műfordító születésének századik évfordulójára szervezett emlékév keretében Pécsett hétfőn.

Hírek

Dragomán György kapja az alkotói díjat az idei Győri Könyvszalonon, amely több mint száz programmal várja péntektől vasárnapig a közönséget - hangzott el az eseményt bemutató sajtótájékoztatón kedden Győrben.

Hírek

A siker a fő témája az idei Debreceni Irodalmi Napok rendezvényeinek, amelyeket november 13. és 17. között rendeznek meg a városban - közölték a szervezők pénteki sajtótájékoztatójukon.

Hírek

Jön a versek hétvégéje! Györött a 37. Radnóti Miklós nemzeti vers- és prózamondó verseny és a Nemzet Verseny Budapesten.

Hírek

Bemutatták A vallások, az állam és a szólás szabadsága című könyvet, amelynek szerzője Koltay András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának oktatója, egyetemi adjunktus a Polgári Jogi Tanszéken, Médiatanács-tag.

Hírek

Szombatra virradó éjszaka tragikus hirtelenséggel, 76 éves korában elhunyt Vathy Zsuzsa, József Attila-, Márai Sándor- és Prima díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Írószövetség tagja. Vathy Zsuzsát az MMA saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - közölte a művészeti akadémia vasárnap az MTI-vel.

Hírek

Januártól működteti az idén elhunyt Nobel-díjas író, Kertész Imre hagyatékának gondozására és írói emlékének ápolására létrejövő Kertész Imre Intézetet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Hírek

Az ősszel elhunyt Csoóri Sándorról írt könyvet Pálfy G. István újságíró és egyetemi tanár. A Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent kötetet csütörtökön mutatták be a fővárosi Örkény István Könyvesboltban.

Hírek

Szentmártoni Jánost választotta újra elnökévé a Magyar Írószövetség választmánya a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén.

Hírek

2017-ben - a költészet hetében - XII. alkalommal látja vendégül Tatabánya József Attilát, a nevét viselő Nemzeti vers-, énekelt vers és prózamondó versenyen.

Hírek

Bencsik Orsolya író lett a negyedik alkalommal átadott Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei győztese.

Hírek

Hátrametszés címmel jelent meg Jordán Tamás színművész könyve az Alexandra Kiadó gondozásában. Az önéletrajzi kötetben a színművész az elmúlt 73 évre visszatekintve az eddig szőnyeg alá söpört történeteit idézi fel, sok humorral.

Hírek

Indul a VersFesztivál Vácott! 16. alkalommal nyitja meg kapuit a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amely a vers minden megjelenési formájából ízelítőt ad az érdeklődőknek.

Hírek

Felavatták Sinka István (1897-1969) költő, író emléktábláját pénteken a budapesti Nagy Fuvaros utca 22-24. számnál, az alkotó egykori lakhelyénél.

Hírek

József Attila A város peremén című versével aratott győzelmet Pál Péter lendvai versenyző a magyar nyelv napja alkalmából vasárnap a budapesti Nemzeti Színházban megrendezett Nemzeti VERSeny döntőjén.

Hírek

Esterházy Péter munkássága is témája lesz a szombaton kezdődő Isztambuli Nemzetközi Könyvvásárnak, amelyen Magyarország ötödik alkalommal vesz részt.

Hírek

Selyem Zsuzsa, Zoltán Gábor és Takáts József kapta a 32 évvel ezelőtt alapított Déry-díjat, amellyel az irodalmi élet kimagasló alkotóit jutalmazzák.

Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„ A paradicsomban kellemesebb a klíma, a pokolban viszont jobb a társaság."
Tristan Bernard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ