Hírek
A vak murmutér címmel jelent meg Parti Nagy Lajos költő és Banga Ferenc grafikus új kötete, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
Hírek
November 30-án, pénteken 19-órától Nádas Péter író és Jovánovics György szobrászművész lesznek Alföldi Róbert vendégei a Képzett társítások – AEGON-estek a Bárkában című rendezvénye, amit ezúttal is a Bárka Színházuban tartanak. E különleges estén a zenét a Trio Midnight szolgáltatja.
Hírek
A világ építményeit a magasból – fentről, az égből – látni sokáig elérhetetlen, mitikus álom volt egy halandó számára. Csak az istenek voltak képesek egyetlen tekintettel átfogni az emberek alkotásait, s felmérni azoknak a tájaknak a kiterjedését, amelyekbe ezek az épületek illeszkedtek.
Hírek
Az irodalmi Nobel-díj ez évi kitüntetettje, Doris Lessing angol író életműsorozatának első két regényét jelenteti meg karácsonyra az Ulpius-ház kiadó – közölte a könyvkiadó.
Hírek
Három nagy alakját is elvesztette 2007-ben az amerikai irodalom: Kurt Vonnegutot, William Styront és Norman Mailert. A kritikusok a november 10-én elhunyt Mailert tekintik nemzedékük legnagyobb formátumú írástudójának, a közönség előtt azonban toronymagasan Vonnegut vezet.
Hírek
Az irodalom és a zene kapcsolata a központi gondolata az idei Debreceni Irodalmi Napoknak; az immár ötnapossá bővült rendezvényt csütörtökön nyitotta meg Kósa Lajos polgármester a helyi Vojtina Bábszínházban.
Hírek
Száz éve, 1907. november 14-én született Astrid Lindgren svéd írónő, Harisnyás Pippi, Juharfalvi Emil, Háztetey Károly „szülőanyja”.
Hírek
Elhunyt Norman Mailer amerikai író. A New York-i Mount Sinai kórházban halt meg, veseelégtelenségben. 84 éves volt.
Hírek
Karácsonyi versíró pályázatot indított a Poet.hu közösségi alkotó portál. A pályázatra saját készítésű, máshol még nem publikált karácsonyi verseket várnak.
Hírek
Két Márai Sándor-kötet szerepel a Helikon Kiadó e havi újdonságai között, s az olvasók kézbe vehetik a Szentek legendái című kiadványt és Jankovics Marcell filmrendező életrajzi munkáját is – tájékoztatott Tordy Zsuzsanna marketingigazgató.
Hírek
Megkezdődött a Téli Könyvfieszta rendezvénye csütörtökön Budapesten, a négynapos eseményt Csaplár Vilmos, a Szépírók Társasága elnöke nyitotta meg a Műcsarnok mellett fölállított, mintegy 1200 négyzetméteres sátorban.
Hírek
Nádas Péter a New York-i Magyar Kulturális Központban szerdán részt vett Tűz és tudás (Fire and Knowledge) címmel az Egyesült Államokban ősszel megjelent elbeszélés- és esszékötetének bemutatóján.
Hírek
Gilles Leroy „Alabama Song" című regénye kapta idén a legtekintélyesebb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat – jelentette be hétfőn a zsűri a párizsi Drouant étteremben.
Hírek
November 24-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Jókai Anna Kossuth- és József Attila-díjas író.
Hírek
A Karácsonyi Könyvvásár egyik szenzációja lehet Kőrösi Zoltán, a kortárs magyar irodalom egyik ismert és elismert alkotója; tíz kötetes, József Attila-díjas író és Burger Barna, a kortárs hazai fotográfia egyik legkitűnőbb mesterének közös könyve. Kettejük rendhagyó együttműködéséből jött létre ez az album, rendkívüli erejű szövegek és mesteri fotográfiák különleges könyve, amiben Kőrösi Zoltán prózái Burger Barna fotográfiáival alkotnak szerves egységet.
Hírek
Elhunyt Szabó Magda író, a Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas alkotót kilencvenéves korában kerepesi otthonában, hétfőn délután 4 órakor, olvasás közben érte a halál – tudatta az alkotó titkára, Tasi Géza. Az írónőt az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), valamint a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról később intézkednek.
Hírek
Az Ulpius Kiadó Mihancsik Zsófia fordításában adta ki idén a véres politikai gyilkosságot generáló szomáliai politikusnő, Ayaan Hirsi Ali könyvét, Az engedetlen címmel. A borítón egy másik nagy harcos, a még mindig fatvával – bárki bárhol megölheti – sújtott és ezért sok éve védett, jó darabig bujkálni kényszerült, nemrég lovaggá ütött Salman Rushdie dicséri őt, aki szerinte „szenvedélyes, kihívásokkal teli”.
Hírek
Életének 60. évében péntekre virradóra elhunyt Ördögh Szilveszter József Attila-díjas író – tudatta Kocsis András Sándor, a XXI. Század Társaság elnöke.
Hírek
Kertész Imre író olvas fel műveiből és dedikál december 5-én este Budapesten, a Nemzeti Színházban, ahol abból az alkalomból tartanak ünnepséget, hogy a szerző öt évvel ezelőtt kapta meg az irodalmi Nobel-díjat – közölte kedden a szervező Magvető Könyvkiadó, amely az évfordulóra két új kiadványt jelentet meg.
Hírek
Telt ház előtt tartotta meg amerikai útjának második hivatalos író-olvasó találkozóját Nádas Péter pénteken este New Yorkban, ahová a hét elején érkezett új könyvének bemutatójára. A Kossuth-díjas magyar íróval folytatott kétórás, jó hangulatú beszélgetésre több mint kétszázan voltak kíváncsiak a Manhattan szívében található New York-i Közkönyvtárban.
Hírek
Mikrotársadalmi körkép a színház és a hatalmi elit világáról Lévai Katalin szociológus, politikus és író Vörös szőnyeg című, immár második regénye, amely most került a könyvesboltokba az Alexandra Kiadó gondozásában.
Hírek
Azért hasznos a KönyvesBlogot olvasni, mert nem csak arról kapunk hírt, ami más irodalmi portálokon is fellelhető: recenziók dögivel; de útmutatást kapunk arra nézvést is, hogyan közlekedjünk a kritikusokkal és az írókkal.
Hírek
Mózsi Ferenc János a már megszűnt Magyar Szivárvány irodalmi folyóirat egyik szerkesztője, a Magyar Írószövetség tagja volt.
Hírek
Megérkezem az Írók boltjába, kimondottan azzal a szándékkal, hogy ellopok egy könyvet (csak viccelek!). Mert az a tapasztalatom, ilyenkor úgyis mindenki magával van elfoglalva.
Hírek
Szenes Hannára, a magyar születésű zsidó nemzeti hősre emlékeztek halálának 63. évfordulóján a Holokauszt Emlékközpont szervezésében szerdán Budapesten.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„ Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ