Hírek
Szabó Magda írót köszöntötték 90. születésnapja alkalmából csütörtökön Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában.
Hírek
A Pál utcai fiúk című regény helyszíneit idézi fel és interaktivitásra ösztönzi a látogatókat az a kiállítás, amely „Éljen a Grund!" címmel egy hét múlva, október 11-én nyílik meg Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) – közölte az intézmény.
Hírek
Popper Péter pszichológus, Závada Pál és Parti Nagy Lajos írók is a Téli Könyvfieszta 2007 könyvkiállítás- és vásár vendégei lesznek. A könyvkavalkád és a változatos programok mellett e neves szerzők is garantálják rendezvény sikerét.
Hírek
„Mi az út és ki mér" címmel több programmal emlékeznek Szabó Lőrincre október 3-án, a költő halálának 50. évfordulóján – közölték a szervezők kedden.
Hírek
Folytatódik a középkori krimi: a héten megjelenik Londonban az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb történelmi regényének, Ken Follett A katedrális című művének folytatása.
Hírek
Megjelent Umberto Eco olasz író új könyve, A csúfság története.
Hírek
Szélesi Sándort választotta Európa legjobb tudományos-fantasztikus írójának az Európai Science Fiction Társaság (ESFS), amely egy másik magyar alkotót is kitüntetett az ígéretes kezdő szerzőknek járó elismerésével – közölte a Graal Könyvek kiadó.
Hírek
Nemzetközi könyvvásárt rendeznek Bécsben. A túlnyomóan német nyelvű könyvvilág 2008. november 20-23-án jön össze először az osztrák fővárosban – közölte hétfőn megjelenő számában a „trend" gazdasági magazin.
Hírek
Életének 85. évében csütörtökön reggel elhunyt Polcz Alaine pszichológus, író – tudatta a művész egyik barátja.
Hírek
Szepes Mária írótól szeptember 25-én, délután fél 3-kor vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-termében – közölte az alkotó köteteit gondozó Édesvíz Kiadó hétfőn.
Hírek
Különös ember képe kerekedik ki abból a kétkötetes életrajzból - és a hozzá csatolt levélgyűjteményből – amelyet Andrew Lycett jelentetett meg Sir Arthur Conan Doyle-ról.
Hírek
Az olvasó negyven év után találkozhat újra koreai mondákkal és mesékkel magyar fordításban. A könyv címe:A tigris és a nyúl. A kötetben szereplő harminckét szöveg rövid áttekintést ad a gazdag koreai mitológiáról, amelyet első ízben egy buddhista szerzetes jegyzett le hét száz évvel ezelőtt.
Hírek
Az obszcén és pornográf műveket is magában foglaló 18. századi francia irodalmi alkotásokat mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Veszedelmes olvasmányok című tárlata, amely szeptember 15-én nyílik – közölte az intézmény.
Hírek
Ivan Klíma világhírű cseh szerző Budapestre érkezik Szerelmes nyár című kötetének október 8-iki bemutatójára – közölte a könyvet gondozó Ulpius-ház Könyvkiadó csütörtökön.
Hírek
Sólyom László köztársaság elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Szabó Magda írónak.
Hírek
Október 5-én lesz kilencven éves Szabó Magda Kossuth- és Prima Primissima díjas író, műfordító, költő, a magyar irodalom élő legendája.
Hírek
2005-ben így jellemezte saját helyzetét: „azért fizetnek, amit akkor is csinálnék, ha nekem kéne fizetnem érte [….] szabadság-frusztrációm megszűnt […] többé-kevésbé tűrhető arányban találom el, kivel hogyan érdemes beszélni, a dolgok nagyjából rendben vannak”.
Hírek
Közelgő 90. születésnapja alkalmából kerepesi otthonában látogatta meg Szabó Magda írót hétfőn Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
Hírek
Október 7-én 10.30-kor kezdődik el a IV. Költészet Vására a Nemzeti Színház Háziszínpadán és előterében.
Hírek
Száztíz éve, 1897. szeptember 25-én született William Faulkner Nobel-díjas amerikai író.
Hírek
Vasy Géza irodalomtörténészt választotta új elnökévé a Magyar Írószövetség választmánya a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén Budapesten.
Hírek
A Magyar Írószövetség szombaton tartja tisztújító közgyűlését Budapesten. A tisztségviselők mellett új elnököt is választ a mintegy kilencszáz tagot tömörítő szervezet, miután a szövetséget hat éve irányító Kalász Márton bejelentette: harmadik ciklust már nem vállal.
Hírek
A világ egyik legnagyobb kéziratát, a Codex Gigas-t (Óriás Könyv), más néven a Sátán Bibliáját állítják ki Prágában.
Hírek
Pályatársai, barátai, művészek, közéleti személyiségek búcsúztatták Gyurkó László Kossuth- és József Attila-díjas írót a budapesti Farkasréti temetőben pénteken.
Hírek
A képvers története az ókorig vezethető vissza. A rendkívül változatos barokk vizuális versformák (háromszög, rombusz, trapéz, kör, tojás, torony, oszlop, orgona, szív, horgony, oltár, kehely, rózsa, csiga, kerék, pajzs, balta stb.) mellett minduntalan visszatérő alakzat a latin verselés óta ismert kubus, azaz a versnégyzet, amelynek több variációja létezett, s még a 16. és 17. század fordulóján élt nagy zsoltárfordítónknak, Szenczi Molnár Albertnek is ismertek latin nyelvű kubusai.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Aforizmák
„ Az ördög nem alszik, legalábbis nem akárkivel."
Sándor György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ