Az idei Aegon Művészeti Díjjal jutalmazott, Hitler lánya című regényében Csaplár Vilmos hírhedt történelmi és a maga fantáziája alkotta személyeket von egy történetbe. Úgy íratja át szereplőivel a történelmet, mintha azok nagymesterként újrajátszanák sakkfigurákkal az egykori „csörtéket". Azt mondja, ezek a figurák is hétköznapi emberekként kezdték, és a történelem is hétköznapi eseménysorként indul az életünkben.

Nemrégiben jelent meg Almási Miklós: Hová tűnt az a rengeteg pénz? című könyve. A gazdasági világválsággal foglalkozó munka azoknak szól, akik a hírek mögé szeretnének látni. Akik nem okozói, hanem elszenvedői ennek a történelmi méretű filmszakadásnak. A kétszeres József Attila-és Széchenyi-díjas akadémikussal új könyvéről és a világban körülöttünk zajló folyamatokról beszélgettünk.

Gosztonyi Jánosnak több könyve jelent meg, amióta nyugdíjba vonult a Radnóti Színház főrendezőjeként. Bár az írás korábban is fontos része volt az életének, színi pályájával ma sem ütközik: továbbra is játszik és rendez, immár az Új Színházban. A 79. Ünnepi Könyvhét kínálatában pedig három munkáját is megtalálhatják az érdeklődők.

Amikor közlöm vele, hogy nem a könyveiről fogunk beszélgetni, hanem róla, az emberről, rögtön látszik rajta, hogy nincs túlzottan földobva. Hiába, Spiró György nem csupán kivételes író, de különleges – és igen zárkózott – riportalany.

Végre egy igazi férfi! – kiáltott fel Lévai Katalin, szocialista európai parlamenti képviselő, amikor évekkel ezelőtt először találkozott Mandur Lászlóval, az Országgyűlés alelnökével, aki hatalmas, mackós termetével igencsak kimagaslik kollégái közül. Hiába, ha egy nő sudár termetű, bizony élményszámba megy, ha nála magasabb férfival találkozik. S ahogy kamaszként ugratják társai az alacsony fiúkat, úgy tesznek megjegyzéseket azokra a lányokra, akik az átlagosnál magasabbra nőttek. Így volt ezzel gyerekkorában Lévai Katalin is, de azt mondja, rég volt, már nem is emlékezett rá. Csak most idéződött föl, hogy rákérdeztem.

17 évesen írta Soha sehol senkinek című regényét, amelynek kézirata szinte véletlenül került el a párizsi kiadóhoz, s a kötet 2004 nagy felfedezéseként robbant be a francia irodalmi életbe. Azóta már 23 nyelvre fordították le. Az algériai származású Faiza Guéne húsz esztendős és még mindig Párizs külvárosában lakik, hogy jelenlétével reményt adjon a többi, onnan kitörni vágyónak.

Spiró György új drámájának bemutatója április 29-én lesz a Radnóti Színházban. Az áprilisi Színházi Világnap alkalmából a tévénézők láthatták a Csirkefej két évtizeddel ezelőtti előadásának a felvételét. A Kossuth-díjas íróval folytatott beszélgetésünk indításához ez adta az apropót.

Talán most először féltem amiatt, hogy nem használok diktafont, hanem jegyzetelek. Mert hiába írok gyorsan, azért mégiscsak nagy és méltó kihívás egy olyan ember barokkos körmondatait minél pontosabban lejegyezni, mint Váncsa István. Igyekeztem. Legalább annyira, mint amennyire a fogáspontot kerestem rajta. Végeredmény: a jegyzetelés egész jól ment.

Figyelemreméltó jelenség. Könyvét olvasva elmondható, hogy még „tehetség-gyanús” is. Ahogy egy közeli barátnője mondja róla: szemtanú. S mindehhez mindössze csupán húsz esztendős. Bak Zsuzsanna szerencsésnek mondhatja magát hiszen ilyen fiatalon már azzal büszkélkedhet, hogy Tanulmányok címmel megjelent az első könyve, ami egy gyűjteményes kötet novellákkal és versekkel. Nehéz próbatétel ez, különösen egy fiatal kezdőnek.

Az idei év irodalmi szenzációja a Fogság című regény, és szerencsére nem csak a kritikusok értékelik nagyra: jelenleg húszezer eladott példány fölött tart a könyv. Ennek ürügyén beszélgettünk a szerzővel, Spiró Györggyel.

Pénteken értesültünk róla, hogy hetvenhetedik életévében elhunyt Popper Péter pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár. Az egyik legnépszerűbb magyar pszichológus. A következőkben egy hat évvel ezelőtti, munkatársunk készítette interjúval tisztelgünk e kiváló tudós emléke előtt.

Sem irodalmi műnek, sem színdarabként nem skatulyázná be szerzője az Asztalizene című „terjedelmes költeményt", amelyet egy biztosítótársaság művészeti díjára érdemesítettek. Térey János lecsúszott budai egzisztenciák sorsát követve nyomon, a magyar középréteg belső feszültségeit tárja elénk, kíméletlen őszinteséggel.

Olvasóit akarja tanítani orvosi és közegészségügyi témájú bűnügyi történeteivel Robin Cook, harminc kötet, köztük a Kóma, a Járvány, a Láz és a Fertőzés szerzője. A hatvannyolc éves író legújabb, az indiai kulturális robbanás problémáját is felvető művének megjelenése előtt körúton jár Európában.

Irodalmunk és színházi életünk markáns szereplője Szakonyi Károly, akinek Adáshiba című darabját joggal sorolhatjuk színmű-irodalmunk klasszikusai közé. A Magyar Kultúra Napja alkalmából mi másról kérdezhettük volna a jeles írót, dramaturgot, mint színházról, irodalomról?

Nemrég jelent meg a Szomjas oázis című antológia, amelyben 33 magyar írónő novellája olvasható a női testről. Forgács Zsuzsa Bruria „anyaszerkesztőhöz" látogatott el Láng Olivér, a fiatal elsőkötetes költő, akire már a két évvel ezelőtt megjelent Éjszakai állatkert is nagy hatással volt. Először is azon csodálkozott, hogy létezik ennyi nőnemű írót fellelni a honban, másodszor azon, vajon miért adtak írást egy „feminista" antológiába.

Arnon Grunberg még csak a harmincas évei közepén jár, de máris ő a legismertebb és legsikeresebb holland író. Magyarországon a most megjelenő, negyedik magyarra fordított könyve, A zsidó messiás kapcsán beszélgettünk Holokausztról és közhelyekről, pesszimizmusról és tabudöntögetésről, vagy éppen arról, van-e értelme egy írónak a saját könyvéről nyilatkoznia, vagy sem.

Azt írja, a mai világban nehéz embernek maradni. Azt is írja, hogy azt mondjuk, ami fáj, s ne azt, ami illik! Mert ami mélyről jön, az mindig véres. De ettől válik élővé. És azt is írja még, hogy szeretni kell, de a szeretet egyedül nem megy. – Én meg azon morfondírozom – miközben egy tévéstáb rövid interjújának fölvételét figyelve várakozom Müller Péterre, akinek most jelent meg legújabb munkája, s a tévéinterjú témája, a Szeretetkönyv –, hogy vajon miként érezheti magát egy olyan tévéinterjú adása közben, ahol a felvétel előtt néhány másodperccel tudja meg a riportertől, hogy az illető el sem olvasta el a könyvét. Ezen gondolkodom – de nem kérdezem meg tőle.

A címbeli megállapítás egy 19. századi német költőtől és drámaírótól, Christian Friedrich Hebbeltől származik. Szívesen egyet is értenék vele, ha nem tudnám, milyen kötetek sorakoznak a könyvesboltok polcain. A legkevésbé sem a klasszikus és modern poéták versei. Logikusan adódik hát a Kalász Mártonnak, az Magyar Írószövetség elnökének, költőnek és műfordítónak feltett kérdés: mit jelent költőnek lenni a 21. századi Magyarországon?

Patricia útja az "irodalomba" Patricia Swoon tűsarkú cipőben, bokáig érő kardigánban érkezik. A kávéházi pincér egy pillanatra elsápad: itt jön Salma Hayek. Pedig asztaltársam igazi neve Magyari Mónika. Valamikor takarítónő volt a holland nagykövetségen. Korábban hajmosólány egy fodrászszalonban. Szüzességét egy testes orosz vette el, amikor prostituáltként dolgozott a Dob utcában. Ma regényeket ír.

Egykor költők által álmodott az emberiség. Harminc-harmincöt esztendeje még 20 ezer példányban fogytak Váci Mihály, Simon István, Garai Gábor vagy Baranyi Ferenc kötetei. Leszoktak az emberek a versekről, s ahogy a televízióban a szappanoperák, vetélkedők, a moziban a krimi, a horror a pornó izgatja a nézőt, hasonló témájúak azok a kötetek is, amelyek elsősorban érdeklik a még olvasók jó részét. A pedagógusok mindent megtesznek, hogy megszerettessék tanítványaikkal a lírát. S mintha mostanában valamit mozdult volna. Ezt Baranyi Ferenc, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett József Attila díjas költő, műfordító elsősorban abból állapítja meg, hogy mostanában gyakrabban hívják különféle szavalóversenyekre zsűrizni, mint néhány évvel előbb. Az egykor a tévében gyakran látható, a rádióban rendszeresen hallható, számos országos lapban publikáló költőt egykor lépten-nyomon megállították az utcán, mindenütt fölismerték. Ma már nem ez a jellemző.