BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Kis országunk nagy írói Olaszhonban
Dátum: 2011. szeptember 1., csütörtök, 9:11
A Facebook valóban nagyhatalom! Rényi Andreát – férjem általánosból való iskolatársát – sodorta elénk nemrég rajta a genius loci (Kosztolányi kapcsán, hisz az ő vidékén, a Krisztinavárosban nőttek fel mindketten, és oda is jártak a ma már a helyi híresség után elnevezett suliba). Így hallva Andreáról, kiderült számomra is, milyen izgalmas életet él az imádott Itáliában. Magyarról olaszra ültet át nagy és híres regényeket – klasszikusokat vagy épp azzá érőket. Ez rögtön kíváncsivá tett, és kérdezgetni kezdtem a neten keresztül. Kedvesen és alaposan válaszolt, ezáltal betekintést adva Olaszország mai irodalmi életébe.

Szeretném, ha pár mondatban bemutatkoznál! Magyar alkotókat ültetsz át arra, a zenei élménnyel felérő szép nyelvre. Hogy kezdődött nálad az olasz irodalmi karrier?

– A gimnáziumi érettségi után jogra jártam a hetvenes évek elején. Bíró szerettem volna lenni. Az első év végén beleszerettem egy római fiúba és két évre rá kiköltöztem Rómába, immár, mint feleség. Itt elvégeztem a bölcsészkart, nyelveket tanítottam (németet, oroszt), tolmácsoltam, szakszövegeket fordítottam és hosszú évekig dolgoztam egy nagyvállalatnál, mint idegen nyelvű levelező (angol, német). Amikor nyolc évvel ezelőtt megszűnt ez az állásom, vigaszdíjként beiratkoztam egy kiadói munkakörökre betanító tanfolyamra. Az ott szerzett ismereteimmel felkerestem egy kiadót, ahol eleinte külső munkatársként, lektorként alkalmaztak, majd ők bátorítottak arra, hogy próbálkozzam meg fordítással. Öt éve jelent meg az első kötet, ma a tizenötödiknél tartok. 

– Második hazád lett jó sok évtizede Itália – ahol igencsak kedveltek a magyar nők, de a köztudatba  leginkább Cicciolina híre jutott el, ami – valljuk be – nem a legkitüntetőbb sztereotípiákat erősíti...

– Ciccolina nem vetett és ma sem vet rossz fényt a magyar lányokra. Az olaszok nem általánosítottak, és talán Ciccolina házassága a híres Jeff Koons-szal is enyhítette a hangulatot körülötte. Köztudott viszont, hogy az itteni éjszakai mulatók, a pornóvilág főszereplői között számtalan a magyar. De én más világban élek és mozgok, tehát semmi hátrányom nem származott belőle.

Sajnos, kevesen tudnak már itthon Bruck Edithről  – ismered őt személyesen is? – aki tisztántúli zsidó parasztlányként került koncentrációs táborba, és ott mindenkijét elveszítve, nem akart többet magyar földre lépni. Ő is az elismert irodalmi nagyságok sorába tartozik kint, az 1959-es hatalmas olasz-, és világsikert aratott, Ki téged úgy szeret című regényével.

– Edith Brucktól rendszeresen jelennek meg továbbra is könyvek, ma is országszerte elismert írónő, de engem elsősorban a magyarról fordított verseskötetei vonzanak: József Attilát és Radnóti Miklóst ismertette meg az olasz közönséggel. Személyesen nem ismerem, de mamám érthető aggodalmát ő és Kass János grafikus simította el, amikor olasz  leendő férjemet kedvesen „vizsgáztatták” egy híres  római cukrászdában, és csupa jót meséltek utána róla. Így már kisebb izgalommal engedtek el Pestről a messzi idegenbe, a hetvenes évek elején.

Mekkora érdeklődés övezi a magyar kultúrát? Tudunk Jancsó olasz kapcsolatairól – rendezőnő szereleme is volt, akivel együtt élt Rómában – a hetvenes évekből,  ismert volt a Szőnyi István festő lánya által működtetett Triznya-kocsma hatása, Amerigo Tot  is hajdan sztárként ünnepelt szobrász volt mindkét országban – de manapság  Rómában van-e ilyesféle kitüntetett figyelemmel követett írónk, vagy más művészünk? 

– Jancsó Miklósra ma már kevesen emlékeznek, pedig annak idején láttam itt is a „Fényes szeleket”, bár szinkronizálva nem volt. Ha nem tévedek, a Triznya-kocsmába elsősorban magyarok jártak, én például sosem voltam, de volt olyan pesti látogatóm, akinek az első útja odavezetett. Harminc évvel ezelőtt volt Rómában még egy méregdrága magyar cukrászda és egy magyar étterem is, de már régen mindkettő megszűnt. Amerigo Tot neve a Termini pályaudvar homlokzatáról ismeretes. Az igazi hírnév még mindig az Aranycsapaté. Majdnem minden 50 fölötti focikedvelő olasz a mai napig kívülről fújja a tizenegy magyar futballista nevét. Na és a sok magyar származású, világhírű színművész és rendező is hozzájárul a magyarok hírnevéhez.

A magyar irodalom fontos szerepet töltött be a két világháború között, majdnem minden akkor íródott magyar regény megjelent olasz fordításban is. A második világháború után viszonylagos csönd borult irodalmunkra – egy-két kivételtől eltekintve –, majd a nyolcvanas években ismét fellendült az érdeklődés, és hála egy akkor még igen kicsi kiadónak – e/o – és egy pár fordító bátor munkájának, az olasz közönség megismerhetett olyan nagy klasszikusokat, mint Szerb Antal „Az utas és a holdvilág”-ja. De az igazi betörés Márai „A gyertyák csonkig égnek” című regényének köszönhető, amely az első, 1998-ban világot látott kiadása után, több tízezer példányban kelt el. Márai és a később olaszul megjelent Szabó Magda a két legismertebb magyar író errefelé, de természetesen sok az olvasója Kertész és Esterházy könyveinek is.

– Úgy tudom, inkább a klasszikusokat fordítod szívesen, mert a mai szlengbe nehezen találsz már bele, hisz csak látogatóba jársz haza. Személyes kedvenceidet próbálod megismertetni az olaszokkal, vagy látsz egy ízlésvilágot és azt próbálod kielégíteni?

– Ha a szükség rávisz, lefordítom a szlenget is, de koromnál fogva tartok tőle. Sok magyar könyv fordítására vállalkoznék, hiszen van bőven jó magyar irodalom, de nem mindent lehet és érdemes lefordítani és egy kis ország irodalmára eleve kicsi a felvevőpiac. A jó könyveknek is nagyon sok feltételt kell kielégíteniük ahhoz, hogy egy kiadó elhatározza magát. Ezek közül gyakran az az első, hogy legyen a könyv már lefordítva egy könnyebben megközelíthető nyelvre. Ami lehetőség szerint ne a német legyen, mert kevés a kiadói ember, aki olvasni tud ezen a nyelven. A könyv legyen magyar, de ne vigye túlzásba, mert a sok lábjegyzet az olvasók elidegenedéséhez vezet. És így tovább. Tehát mire összeszámolom azokat a műveket, amelyek megfelelnének a kiadóknak, és ezeken belül az én személyes ízlésemnek, nem sok marad.

– Verseket is ültettél már át? Vagy az teljesen másféle tudást igényel? Egyáltalán: a prózára vagy a költészetre van-e ott nagyobb igény?

– Szeretek verset fordítani, de  kizárólag amatőr versfordítónak tekintem magam. A versfordítást a Római Magyar Akadémia Fordítói Műhelyében kedveltem meg, ami több évig működött, Pálmai Nóra vezetésével. Heti két nagyon kellemes órában elemeztük a fordításainkat, és a lefordított költők, így például Karafiáth Orsolya, Kemény István, Tóth Krisztina, Falcsik Mari és Can Togay is megtiszteltek  látogatásukkal és tartottunk nyilvános szavalóesteket. A Fordítói Műhely egyébként is az egyik legkedvesebb emlékem a szakma kezdeti éveiből, átültettünk olaszra egy egész kötetnyi gyönyörű Somlyó Györgyöt, ami meg is jelent, és egy, még megjelenésre váró Kosztolányi-elbeszélés válogatást. 

Véleményem szerint jól költészetet csak költők tudnak fordítani, vagy olyan irodalmárok, akik ugyan nem írnak verseket, de tehetségük lenne hozzá. Magyarország a költészet hazája, nagy és nyilvános igény van versekre. Ez Olaszországra nem jellemző, a versolvasás csak egy kis réteget érint. Az egyébként sokat olvasók nagy része egész felnőtt életében nem vesz a kezébe egy verseskötetet sem.

– Milyen nálatok a könyvpiac jelenlegi helyzete? 

– Az olasz könyvpiac túlzsúfolt, döntő többségében angolszász eredetű könyvekkel. Az ország lakosságának csak kis hányada olvas, emellett naponta megjelenik több száz kötet. Pillanatnyilag egy könyv, feltéve, ha egy nagy terjesztő juttatja a könyvesboltba, maximum egy hónapot tölt ott, ellentétben a pár hónappal ezelőtti átlaggal, ami még három hónap volt. Ez azt jelenti, hogy ha a kiadó nem hirdeti kellően az egy hónapos élettartamra ítélt könyvét, több mint valószínű, hogy példányainak nagy része a zúzdába kerül. Hogy miért adnak ki ennyi könyvet? Mert remélik, hogy a sok között akad majd egy bestseller, ami aztán több százezer példányban fog elkelni, és ami hónapokig, esetleg évekig fedezi a kiadó megélhetését. 

– Te „házalsz” a lefordítandó mű ötletével kiadótól kiadóig, vagy a munkáid alapján bizonyos könyvekre megkeresnek és megbíznak? Mi alapján választasz, ha te vagy az ötletgazda?

– Az elsőkkel házaltam, aztán már kerestek ötletért, vagy félkész ötlettel, amibe beleszólhattam. Az elmúlt három és fél évben folyamatosan volt szerződésem, és nem voltam soha házalásra szorulva. Azt hiszem, hogy a folyamatban lévő fordítás leadása után ismét házalásra  fogok szorulni.

– Melyik magyar regénynek volt eddig a legnagyobb sikere és hatása Itáliában, és szerinted miért pont annak?

– Az elmúlt 15 év legnagyobb magyar sikere Márai „A gyertyák csonkig érnek” című regénye volt, számomra megmagyarázhatatlanul, mert egyáltalán nem lektűrről, hanem egy igen nehéz fajsúlyú regényről van szó. 

– Hányan dolgoztok így, hazai irodalmunkat népszerűsítve? Kooperáltok?

– Pontosan nem tudom meghatározni a magyarról fordítók számát, de vagyunk legalább tízen. Nem dolgozom együtt senkivel, pedig valaha szándékomban állt, mert egy ember kivételével nem érzem barátságosnak a közeget.

Mi az a szint, ami alá semmiképp nem mennél – mármint az itthoni alkotások közül mennyi lektűrséget viselsz még el – bármennyit is kínálnának és bármennyire is kapkodnának utána? (Mondjuk a múlt századi kis könnyed Vaszary Gábor,  Rejtő Jenő – aki ugyan zseniális klasszikus is –, vagy az itthon  jó pár éve nagyon „zabált” Vavyan Fable, Rácz Zsuzsa neve jut eszembe a népszerűségi listákról).

– Szívesen fordítanék könnyedebb olvasmányokat. Sokáig próbálkoztam Zsolt Béla „Egy Duna-parti nő”-jével, ami szerintem kifejezetten szórakoztató,  regény. Lektűrök is lehetnek intelligens, értelmes könyvek, semmi kifogásom ellenük. A lényeg, hogy a fordítandó könyvnek legyen valamilyen kvalitása. Ha nem mély, akkor legyen színvonalasan szórakoztató és semmiféleképpen ne szegje meg az etikai, világnézeti követelményeimet.

Szerb Antalt fordítottál-e már? Utas és holdvilág, mint olyan lélekbeni utazás, ami a mitikus olasz  tájon való fizikai bolyongásban teljesedik ki.

– Mint már említettem, ez a csodálatos könyv már megjelent olaszul közel 20 évvel ezelőtt, de sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 

– Ki az a magyar szerző, akit mindenképpen meg szeretnél ismertetni Olaszország olvasóival?

– Nádas Péterért harcoltam évekig, és a végén sikerült, akkor is, ha csak elbeszéléseit, kisregényeit fordíthattam le. Földényi Lászlót szintén megismertettem az olasz publikummal – ha csak egy esszéje erejéig is. Vannak kortárs szerzők, akiket szintén szerettem volna fordítani, de mások foglalkoznak velük; a lényeg, hogy meg fognak jelenni. Babonából nem merem említeni azoknak a kortársaknak a nevét, akikkel megpróbálkozom a közeljövőben. Ami pedig a klasszikusokat illeti, nagy kedvem lenne Gárdonyihoz, Lénárdhoz, Szép Ernőhöz, hogy csak egy pár szerzőt említsek.

Búcsúzóul egy kuriózum: az egyik nagy belvárosi könyvesboltban az egyetlen olasz kiadású magyar-olasz zsebszótár  a szanszkrit zsebszótár társaságában leledzik. Ugye ehhez nem kell kommentár? Ahhoz sem talán, hogy a Kolynay Kastner-Juhász-féle magyar-olasz kéziszótár legutolsó kiadása is majdnem a használhatatlanságig elévült, így a magyarból fordító gyakorlatilag segédeszköz nélkül dolgozott – legalábbis tavalyig. Mert végre 2010-ben megjelent egy javított kiadású magyar-olasz kéziszótár, tehát most már van honnan meríteni a fordítóknak és nyelvtanulóknak.

– Köszönöm, hogy bevezettél a világodba, amiben nagyjaink ennyire kitüntetett helyet foglalnak el! Sok sikert az épp most zajló munkádban, remélem szeretni fogja a közönség! 

Szász Judit



Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
Aforizmák
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember."
Gálvölgyi János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ