– Megnézte-e újra a darabját?

– Belenéztem és úgy találtam: aktuálisabb, mint valaha. De ez nem az én érdemem, hanem a körülményeké. Egyébként minden darabomat nehezen szülöm. A Csirkefejet három évig írtam Székely Gábor megrendelésére, aki eleve Gobbi Hildának szánta a szerepet. Mostani drámám, a Prah is több átdolgozást megért. A címe szláv nyelven port jelent, de ez a cím foglalt Temesi Ferenc műve óta. Sokszereplős darabnak indult és egy buszmegállóban játszódott, aztán tíz szereplő lett és egy presszó. A végső változatban már egy nyári konyha a helyszín, a két szerepet pedig Börcsök Enikő és Schneider Zoltán próbálja, Valló Péter rendező írányításával. Nem járok be a próbákra, nem az a drámaíró vagyok, aki beleszól az alkotói folyamatokba, vagy boldog attól, ha visszahallja a mondatait. Inkább türelmetlen leszek, miért nincsenek még kész. Nem vagyok született pedagógus, csak az írói munkához van türelmem. A többit a művészekre bízom. Szeretem a színészeket, bennük gondolkozom, ha darabot írok – magyarázta Spiró György.

– Jól ismeri a színházat, hiszen szinte minden lépcsőfokot végigjárt - a segédrendezéstől a színigazgatásig.

– Amikor kétéves írói ösztöndíjat kaptam a Nemzeti Színházhoz, Major Tamás mellett dolgozhattam. Akkor – ezerkilencszázhetvenötben – rendezte többek között Bornemissza Péter Magyar Elektráját és Csokonai Karnyónéját. Rengeteget tanultam tőle. Anyaszínházamnak érzem Kaposvárt is, ahol tíz évig voltam dramaturg. Voltam segédrendező, majd megrendeztem saját darabomat, a Kalmárbélát a Játékszínben. A kilencvenes évek első felében pedig színigazgató voltam Szolnokon, ahová Schwajda György hívott. A színházzal való kapcsolatom meghálálta magát, hiszen Az Ikszek című regényem és az ebből készült dráma, Az imposztor nem született volna meg e tapasztalatok nélkül.

– Még nem beszéltünk a darab-fordításokról, Krlezáról és a lengyelekről...

– Nagyon szeretem Krlezát, de íróilag nem hatott rám. A lengyel színházi formát sem vettem át, csak a romantikus drámaíró, Krasinski volt rám hatással, különösen a Csirkefej írása közben. Az ő központozás nélküli írásmódja és szabadversben keletkezett darabjai megelőlegezik a huszadik századi avantgardot. Hatottak rám az oroszok, mindenekelőtt Platonov, Gorkij és persze Csehov, de éppígy a franciák is, például Stendhal. Későn érő típus vagyok, első regényem, A kerengő huszonhét éves koromban látott napvilágot. Harminchárom éves voltam, mikor Az Ikszek megjelent. Ez utóbbit több nyelvre lefordították, akárcsak a Csirkefejet, amit harminc helyen játszottak, Kelet- és Nyugat-Európában egyaránt.

– Legújabb nagyregénye, a Fogság eddig tíz kiadást ért meg a Magvetőnél. Sokáig készült?

– Tizenkét évig. Ebből persze tíz év az anyaggyűjtés volt, ami maga élvezet. Tehát nem vonultam ki az életből, írtam mást, és közben gyűjtöttem az anyagot. Fantasztikusan jó könyveket olvastam a korról, nem is mindent használtam fel. Először az sem volt világos, dráma lesz-e vagy regény. Elsősorban az a kétezer évvel ezelőtti világ érdekelt, amit megírok benne. De nem gondolkodtam nagyregényben. Pedig a szervezetem mindig jelez, biológiailag más történik velem, ha drámát vagy regényt írok. A nyolcvanas években meghíztam négy kilót Az Ikszek írása előtt, mert a regényhez hatalmas energiák kellenek. Darabírás közben viszont maradok a súlyomnál. Ez többször előfordult velem, mire észrevettem az összefüggéseket. Nincs napi penzum, de mindennap írni kell. A regényhez nagy állóképesség szükségeltetik! Szeretnék kisregényt írni, de ez úgy látszik, nem az én műfajom. Most dolgoztam át a Magvető számára A jövevény című regényemet, ami szintén hatszáz oldalas volt. Ez a könyv azért született, mert ráakadtam egy remek témára a lengyel történelemből. Mintegy negyven százalékát átírtam, és most Messiások címmel jelent meg újra – tudatta az író.

– Milyen új Spiró-művek vannak készülőben?

– Darabot általában megrendelésre írok, mint most a Radnótinak. Van egy régi ígéretem a Vígszínház számára, most ezen töröm a fejem. Olyat szeretnék írni, amilyent eddig még soha. Jelenleg műsoron van a Kvartett, a Honderű és a Koccanás című darabom. Ősszel mutatja be a Nemzeti Színház Hamvas Béla Szilveszter című művéből készített adaptációmat, ami önálló darab lett, Keszég László rendezi. Hamvast lehetetlennek tűnik színpadra írni, de éppen ez vonzott benne. Saját művek adaptációjával általában nem foglalkozom, csak egyszer írtam színpadi változatot saját regényemből: Az imposztor Major Tamás kifejezett kérése volt, aki maga akarta eljátszani a címszerepet – ez lett pályája utolsó nagy alakítása.

Ézsiás Erzsébet

(MTI)